2019. augusztus 04. | 12:25

A Red Bull elmondta, van-e esély arra, hogy Kvjat megkapja Gasly ülését, míg a Haasnál leültek beszélgetni folyton egymásnak ütköző pilótáikkal.

Lecseréli a Red Bull Gasly-t a szezon közben?

Látványos, ahogyan gyakorlatilag megsemmisíti a szezon során Max Verstappen csapattársát, Peirre Gasly-t. Míg a holland a futamgyőzelmeket szállítja, és rendre a dobogóért küzd, addig a francia örül, ha a középmezőnyt maga mögött tudja tartani. Enek ellenére a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner leszögezte, nem szerepel a csapat tervei között, hogy Pierre Gasly-t leváltsák a szezon második felére. Természetesen ösztökélik arra második számú versenyzőjét, hogy vegye fel a ritmust, és kezdjen el felmutatni ő is valamit.

Verstappen jelenleg 162 ponttal a világbajnokság harmadik helyén áll, és esélye van a végső sikerre is, addig Pierre Gasly a hatodik helyen szerénykedik 55 egységgel.

Gasly-nak ez az első szezonja a Red Bulllal, és eddig még a dobogóra sem tudott felállni. Legjobb eredménye egy negyedik hely, melyet a Brit Nagydíjon hozott össze. Max Verstappen nem csak a versenyeken, de az időmérőkön is rendszeresen legyőzi.

"Pierre-nek az év második fele rendelkezésére áll, hogy összekapja magát, és bizonyítson. Az év végén fogjuk eldönteni, milyen pilótapárossal vágunk neki a következő szezonnak" - mondta Horner.

Az energiaitalosok csapatfőnöke kifejtete, nem az a cél, hogy lecseréljék, vagy cserélgessék a pilótáikat a Toro Rossóval. Gasly-t tehetségesenk találták ahhoz, hogy az egyik Red Bullt vezesse, meg van hozzá a képessége, de konzisztensebbnek kell lennie, és jobban össze kell szoknia a csapattal.

Gasly-nek nem ment túl jól legutóbb a Német Nagydíjon, mindkét Toro Rosso megelőzte, majd Alex Albonnak ütközött, és fel kellett adnia a futamot.

"Mi annyit tehetünk, hogy bizosítjuk számára  a lehető legjobb autót, támogatjuk amiben csak képesek vagyunk, és megpróbáljuk vele együtt közösen kiküszöbölni a hibákat" - tette hozzá Horner.

"Hockenheimben a verseny egy része során nagyon erősen teljesített Gasly, körbeautózta Vettelt az egyes kanyarban. Nyilvánvalóan a futam más részében nem ment ilyen jól. Az Albon elleni szituációt rosszul ítélte meg. Egyértelmű, hogy frusztráló volt az eset a csapat szempontjából is, mivel azt szerettük volna, ha mindkét autónk értékes pontokat szerez a konstruktőri verseny miatt, ami szintén fontos számunkra".

Gasly elmondta, számára világos a helyzet, Christian Hornerrel és Helmut Markóval is átbeszélték a teendőket.

"Nem tudom megakadályozni, hogy az emberek pletykáljanak. Bármit mondhatnak, akár igaz, akár hamis. E felett nincs kontrollom. Részemről nem változott semmi, mindent megvitattunk Christian Hornerrel és Helmut Markóval" - mondta Gasly.

Nos, Max Verstappen a Magyar Nagydíj időmérőjét megnyerte, Pierre Gasly ezzel szemben közel 9 tizedes lemaradással csupán a hatodik helyen végzett. Bár egyelőre a Red Bull nem hajlandó beismerni, hogy hibát követetett el Gasly leigazolásával, év végén alighanem megválnak a franciától, akinek aligha lesz maradása a Forma-1-ben egy ilyen szezon után.

Mi a helyzet a Haasnál Grosjeannal és Magnussennel?

Guenter Steiner, a Haas csapatfőnöket azt mondta, megállapodást kötött Romain Grosjeannal és Kevin Magnussennel, és bízik abban, hogy a továbbiakban a csapat két pilótája elkerüli az ütközést egymással. Mint ismert, a legutóbbi két futamon mindkét alkalommal kerék a kerék elleni csatát vívott a két pilóta, és mindkétszer össze is ért az autójuk.

Steiner elmondta, leült beszélni a két pilótájával, és egyértelművé tette számukra, hogy be kell tartaniuk a csapat utasítását, ha egymás mögött autóznak. Nem volt vita, elfogadták a döntést. 

"Tisztában vannak vele a fiúk, hogy több incidens nem történhet közöttük, remélem, ez valóban így lesz. Ez már a harmadik alkalom, hogy hasonló megbeszélésre került sor közöttünk, remélem, a hármas szám szerencsét fog hozni" - mondta Steiner.

A Haas 2020-as felállásáról is beszélt.

"Gene (a Haas csapat tulajdonosa) és én a nyári szünet alatt tervezzük meghozni a döntést a jövő évi pilótapárosról. Reményeink szerint úgy térünk vissza a szünetről, hogy már tudjuk, kik lesznek a csapat pilótái a következő év során" - mondta Steiner.

A Haas csapatvezetője kifejtette, egyelőre nincs pilótakeringő, még senki sem jelentett be, hogy csapatot váltana. Véleménye szerint akkor fognak felgyorsulni az események, amint az első ilyen bejelentés megtörténik.

Hamilton a német verseny feladásáról

Hamilton szájából elhangoztt a "retire the car" kijelentés, azaz szerette volna feladni a Német Nagydíjat, az esetet a Formula 1 YouTube csatornáján közzétett videóban is vissza lehetett nézni/hallgatni. Az ominózus mondat a futam végén, az 53. körben szaladt ki a címvédő száján, amikor a célegyenes végén megforgatta autóját, és behívták a boxba új lágy gumikért, és esélytelennek látszott, hogy pontot szerezzen. Hamiltont arra utasították, hogy ne adja fel, mert még vannak lehetőségek. Végül a két Alfa Romeo kizárása miatt valóban pontokat szerzett a brit.

A Mercedes elsőszámú pilótája elmondta, egyrészt nem érezte magát valami nagyszerűen, másrészt teljesen sansztalannak érezte, hogy pontot szerezzen. Elmondása szerint arra is gondolt, hogy a motort is óvnia kellene, hiszen még számos versenyt kell teljesítenie az erőforrásnak.

"Arra gondoltam, hogy 15 kört megmenthetek a motor élettartamából, és a váltót is megkímélhetem. Azt mondták folytassam, szóval folytattam" - mondta az eset kapcsán Hamilton.

Fotók: Háfra Zsolt