2022. február 17. | 18:00

Sir Stirling Moss a legegyértelműbb bizonyítéka annak, mennyire számítanak a statisztikák egy Forma-1-es pilóta megítélésben.

Amikor Juan Manuel Fangio 1958 közepén visszavonult, mindenki számára egyértelművé vált – beleértve a többi pilótát is – ki volt a legjobb. A kopaszodó, alacsony angol úgy ment körbe a versenypályákon, mintha a saját tulajdona lenne. Ő volt Az Ember, és ezt mindenki tudta. Moss úgy magasodott a sportág felé, hogy gyakorlatilag eggyé vált vele. Ő volt „Mr Autóversenyzés”. Akkora hatást gyakorolt a sportra, hogy még több mint fél évszázaddal kényszerű visszavonulása után is valódi legendaként emlegetik a nevét.

Minden kétséget kizáró tény, hogy Mossnak legalább egy Forma-1-es világbajnoki címet nyernie kellett volna. Sokkal, de sokkal jobb volt néhány világbajnoknál. A világbajnoki cím hiányának számos oka van – amikor csak lehetett, angol csapatnál versenyzett; szívesebben indult privát csapat színeiben, az az elhivatottság, mely a győzelmet minden fölé helyezi, vagy csak puszta balszerencse.

1955-ben, Monzában (Kép: Bernard Cahier / Getty Images)

1958-ban került legközelebb a trófeához. Egy ponttal lemaradt azonban a Ferrari pilótájától, Mike Hawthorntól, annak ellenére, hogy négy versenyt nyert, riválisa pedig csak egyet. Így Hawthorn lett az Egyesült Királyság első világbajnoka.

A sportszerűség bajnoka

Az 1958-as szezon végkifejletében Moss tanúbizonyságot tett egy olyan tulajdonságáról, mellyel bevonult a köztudatba – ez pedig a sportszerűség. A Portugál Nagydíjon – három versennyel az idény vége előtt – Hawthornt a kizárás veszélye fenyegette, miután azzal vádolták meg, hogy tolatott a pályán. Moss azonnal barátja, és egyben vetélytársa védelmére kelt, ezzel a Ferrari megtarthatta második helyét, ami döntőnek bizonyult a bajnokság végkimenetele szempontjából.

A szezonzáró futamon Casablancában Mossnak kellett a győzelem, és az, hogy Hawthorn a másodiknál rosszabb helyen érjen célba. Moss dominálta a futamot, Hawthorn pedig csak arra figyelt, hogy Moss Vanwallos csapattársai előtt maradjon. A verseny záró szakaszában a Ferraris csapattárs, Phil Hill pedig átengedte neki a második helyet. Így Hawthorn neve került a világbajnoki trófeára – ám mindenki tudta, hogy a jobb pilóta végzett a pontverseny második helyén.

1959-ben sem jött össze Mossnak

Moss a következő évben is lemaradt, méghozzá a Cooper-Climax pilótája, Jack Brabham mögött. Moss mindössze három versenyen ért célba, ebből mondjuk kettőt megnyert, az egyiken pedig második lett.

Autója, a BRM ugyan megbízhatatlan volt, Mossnak így is maradt esélye a szezonzáró futam előtt, melyet a floridai Sebringben rendeztek. Meg is szerezte a pole pozíciót, vezetett is a versenyen, majd az autó ismét felmondta a szolgálatot.

Hosszú kényszerpihenő utáni visszatérés

Az 1960-as szezon nagy részét kihagyta egy súlyos baleset miatt, amit ugyan szerencsésen megúszott, de csak a következő évben térhetett vissza.

A Ferrari 156 jobbnak bizonyult az ő Lotus 18-ánál, ám így is ebben a szezonban produkálta Moss élete két legjobb versenyét: Monacóban és a Nürburgringen is legyőzte az erősebb Ferrarikat. Ez volt Moss utolsó teljes szezonja. Versenyzői pályafutása kényszerű körülmények között ért véget Goodwoodban, 1962. április 23-án.

Moss kómába került, karrierje véget ért

Ahogy a többi versenyző is akkoriban, Moss is versenyzett a Forma-1-en kívül. A  Goodwoodban rendezett Glover Trophy futamán egy mai napig tisztázatlan műszaki hiba miatt kicsúszott, és rendkívül súlyos sérüléseket szenvedett. Egy hónapig kómában volt, testének bal oldala fél évig lebénult. Egy év múlva mégis megpróbálta a visszatérést.

Visszatért a baleset helyszínére, egy privát teszten vett részt Goodwoodban. A köridők jók voltak, ám úgy érezte, nem tud megfelelően koncentrálni, és szomorúan bejelentette visszavonulását. Egy komoly mélységű, változatos karrier ért véget, melynek köszönhetően a mai napig minden idők egyik valaha élt legjobb autóversenyzőjének tartják.

2011-ben, Silverstone-ban (Kép: Clive Mason / Getty Images)

Miért volt Moss olyan kiváló autóversenyző?

Ez a megállapítás főleg sokoldalúságán alapszik. Egy olyan korszakról van szó, amelyben a Forma-1-es pilóták más kategóriákban is versenyeztek. Moss mindegyikben kiváló volt. A Forma 1-en kívüli legnagyobb sikerét az 1955-ös Mille Miglián aratta. Ez egy olyan 1600 kilométeres közúti autóverseny, melynek során a leggyorsabb sportautók átszelik egész Olaszországot.

Moss ezzel a teljesítményével legendává emelkedett. Navigátora az újságíró, Denis Jenkinson volt, aki egy térképről olvasta az útvonalat. Moss így versenybe tudott szállni olyan pilótákkal, akik sokkal jobban ismerték nála az útvonalat. Egy Mercedes-Benz 300SLR volánja mögött rekord idő alatt nyerte meg a versenyt, fél órával megelőzve csapattársát, egy bizonyos Juan Manuel Fangiót.

Ez egy olyan teljesítmény, melynek alapján sokan Fangio fölé helyezik Mosst. Nehéz összehasonlítás ez két ilyen nagyság esetén. Ők ketten a Forma-1-ben is voltak csapattársak, az 1955-ös szezonban. Ott nyilvánvalóvá vált, hogy melyikük a gyorsabb. Moss egész évben mindössze egy futamon múlta felül Fangiót – egyetlen győzelmét éppen a Brit Nagydíjon aratta. Moss még évtizedekkel később is azt állította, hogy Fangio hagyta őt nyerni, persze ezt az argentin pilóta mindig tagadta.

Moss úgy vélte, Fangio jobb volt nála. Enzo Ferrari, Fangio csapatfőnöke nem értett ezzel egyet. Szerinte Moss és a harmincas évek óriása, Tazio Nuvolari voltak minden idők legnagyobb versenyzői.

A Ferrari elszántan szerette volna beültetni Mosst az egyik autójába, próbálták meggyőzni, hogy szerződjön Maranellóba. Moss elmondta, hogy szívesen vezetne egy Ferrarit, de csak a kedvenc csapata, a Rob Walker által irányított privát istálló kedvéért. Az ő autóik jellemzően kék színűek voltak. A Ferrari pedig rábólíntott.

„Visszagondolva, ez egy elképesztő egyezség volt”, mondta Moss. „Miután majdnem meghaltam abban a balesetben, végül nem jött létre az üzlet.”

Moss számára mindig az volt a legfontosabb verseny, amely éppen zajlott. Nem igazán zavarta, hogy nem mondhatja magát világbajnoknak.

„Nekem ellenszenves a rendszer, hogy pontokért versenyezzünk. Ha nem akarsz minden áron nyerni, mégis mi a fenét keresel a versenypályán?

„Ami engem illet, aki a győzelemre tör, érdemes megjegyezni a nevét. A világbajnoki cím már nem volt fontos számomra”.