2020. december 02. | 14:52

Egy beváltatlan ígéret, aki a baleseteiről marad emlékezetes.

A múlt hétvég megrendezett Forma–1-es Bahreini Nagydíjra kétségtelenül Romain Grosjean brutálisan nagy esése miatt fogunk még nagyon sokáig emlékezni. Hogy a Szahírban aratott győzelmével Lewis Hamilton már 11 diadalnál tart a 2020-as szezonban? Gyakorlatilag az immár hétszeres világbajnok briten és a Mercedes csapatán kívül szinte senkit sem érdekel. Hiszen Grosjean egy olyan bukást úszott meg és sétált el a saját lábán az eset helyszínéről, amely néhány évvel ezelőtt még borítékolhatóan végzetes kimenetelű lett volna. Ez is ékesen bizonyítja, milyen elképesztően biztonságosakká váltak a mai F1-es kocsik. Végülis ki az, aki azt szeretné látni hétről-hétre, hogy kedvenc pilótái úgy hullanak, mint a legyek?

Azonban már hivatalos, hogy a francia versenyző kihagyja a soron következő Szahír GP-t. Helyét a kétszeres világbajnok Emerson unokája, Pietro Fittipaldi veszi át a Haas-Ferrari volánja mögött. És egyelőre az is kérdéses, hogy Grosjean a két hét múlva esedékes idényzárón, Abu-Dzabiban rajthoz tud-e állni. Így tehát még az sem kizárt, hogy a 2021-es szezonra ülés nélkül maradó pilótának ez a bukás jelentette F1-es pályafutása végét.

Pedig ígéretesen indult Grosjean karrierje. Óriási tehetségként, GP2-es bajnokként érkezett a Száguldó Cirkuszba. Mindenki a következő francia világbajnokot látta benne. Hogy aztán képtelen legyen felnőni a feladathoz és nem a kimagasló eredményeiről, hanem a bukásairól maradjon emlékezetes a szereplése. Pedig a tempója meg lett volna, hogy nagyot alkosson, csak aztán valahogy sosem jött ki igazán a lépés a gallnak. Olyannyira, hogy rendre komoly kalamajkák kellős közepében találta magát.

Jó néhány versenyző akad az F1 története során, akik garantáltan a pályán okozott törés-zúzás kapcsán kerülnek szóba. Gondoljunk csak Takuma Satóra vagy Pastor Maldonadóra. És ez a megállapítás Grosjeanra is érvényes. Egy beváltatlan ígéret, akire néhány év múlva hatalmas - és sok esetben teljesen érthetetlen - bukásai miatt emlékezünk majd.

Most összegyűjtöttem azt az 5+1 balesetet, ami hűen fémjelzi a francia pilóta Forma–1-es pályafutását.

2012 – Belga Nagydíj

A nyolcadik helyről startoló Grosjean a piros lámpák kialvását követően keresztülvágott a pályán – hasonlóan a múlt hétvégi Bahreini Nagydíjon történt esethez – és nemes egyszerűséggel ráhúzta a kormányt a mellette/mögötte haladó Lewis Hamiltonra. Talán úgy gondolta, már a brit versenyző előtt jár. A két kocsi összeütközött, ezzel pedig elindult a dominó. Hamilton irányíthatatlanná vált McLarenje – Grosjean Lotusát maga előtt tolva – tekegolyóként tarolta le Fernando Alonsót (Ferrari), Sergio Perezt (Sauber), Kamui Kobayashit (Sauber) és Pastor Maldonadót (Williams).  A francia akcióját a versenybíróság egy futamos eltiltással jutalmazta. Így a következő futam eseményeit csak a pálya széléről figyelhette.

A videót ide, vagy a képre kattintva érheted el.

2015 – Orosz Nagydíj

Mindössze 11 körig tartott a 2015-ös oroszországi futam Grosjean számára. Éppen Jenson Buttont próbálta levadászni a McLaren-Hondában, amikor a 4-es kanyarban megcsúszott alatta a Lotus. A francia próbálta ellenkormányzással korrigálni, de a kocsi lesodródott az ideális ívről. A pálya poros, gumitörmelékkel gazdagon borított részén már esélye sem volt, hogy megmentse a helyzetet. Nagy tempóval a falba csapódott, csúnyán összetörve az autót és komoly anyagi kárt okozva a csapatnak. Egyszerűen túl nagy volt a tempó. Nagyon meg akarta előzni Buttont, és túlvállalta magát.

A videót ide, vagy a képre kattintva érheted el.

2017 – Maláj Nagydíj

Az előbbiekkel ellentétben ez a 2017-es eset a Maláj Nagydíj 2. szabadedzéséről nem Grosjean hibájából következett be. Ám ennek ellenére tökéletesen passzol a francia rezüméjébe: vagyis nagy tempó és totálkárosra tört kocsi. A Haas-Ferrari megpördülését egy meglazult csatornafedél okozta a 13-as kanyarban. Ezt találta el Grosjean nagyjából 240 kilométer/órás sebességgel, amitől szétrobbant az autó jobb hátsó abroncsa, és irányíthatatlanul a gumifalba csapódott. A sepangi pálya végül kifizette az okozott kárt a Haas csapatnak.

A videót ide, vagy a képre kattintva érheted el.

2018 – Azeri Nagydíj

Grosjeannal szinte tényleg minden megtörtént, ami egy autóversenyzővel megtörténhet. Igaz, elég ritkán láthatunk olyat, hogy valaki a biztonsági autó mögött haladva tegye falba az autóját. Ezzel véget vetve a futamának, és eldobva egy potenciális jó eredményt, hiszen a 6. helyen haladt az eset pillanatában. Minden bizonnyal a francia teljesítményét irigyelte meg George Russell, hiszen az idei Emlia-Romagna Nagydíjon ő is falnak csapta a kocsiját a Safety Car mögött. Ami a legfurcsább az eset kapcsán, hogy Grosjean azonnal bűnbakot keresett. „Azt hiszem, [Marcus] Ericcson belém jött.” – mondta a csapatrádióban, pedig a svéd még csak a közelében sem járt. Egyszerűen túl keményen próbálta melegen tartani az abroncsait, és elszámolta magát.

A videót ide, vagy a képre kattintva érheted el.

2018 – Spanyol Nagydíj

Az azeri betlit követően próbált szépíteni Grosjean, aki a 10. helyről indulva két helyet jött előre a rajtot követően. Ám már a 3-as kanyarban megpördült, és kiütötte – magával egyetemben – Pierre Gasly Toro Rossóját és Nico Hülkenberg Renault-ját is. A Haas fedélzeti kamerájából jól látszik, ahogy a francia előtt haladó Kevin Magnussen autója egy pillanatra megbicsaklik a kanyar belső íven. Ezt követően indul el Grosjean pörgése. Hogy megijedt és rosszul reagált, vagy a csapattárs autója által keltett légáramlatok egyszerűen megbontották a Haas egyensúlyát, valószínűleg sosem tudjuk meg. Az azonban fölöttébb furcsa – és érthetetlen – reakció ezen a szinten, hogy padlógázzal próbálta kihúzni a pörgésből a kocsit.

A videót ide, vagy a képre kattintva érheted el.

2020 – Bahreini Nagydíj

Mit lehet leírni Grosjean bahreini eséséről, amit még nem írtak le mások? A francia egyszerűen a rossz helyzetfelismerés áldozatává vált… ismét. A 2012-es Belga Nagydíjhoz hasonlóan ezúttal is keresztülvágott a pályán a rajtot követően. Épp Danyiil Kvyat autójának útjába. A Haas megpördült, és iszonyatos tempóval a szalagkorlátba csapódott. Az ütközés erejétől a kocsi gyakorlatilag kettészakadt, lángtengerbe borítva Grosjeant, aki csodával határos módon apróbb égési sérülésekkel, de saját lábán hagyta el a baleset helyszínét. A dolog iróniája, hogy épp az a glória (halo) akadályozta meg, hogy a szalagkorlát lefejezze, amelynek bevezetése ellen annak idején többször is igen határozottan szót emelt.

A videót ide, vagy a képre kattintva érheted el.