2019. március 31. | 21:47

A két Ferrari magabiztosan uralta az időmérőt, de a futam végén mégis a Mercedes-ek győzedelmeskedtek

Már az időmérőn látszott, hogy a Ferrari megtalálta a barcelonai teszten produkált tempóját, amelyet a Ausztráliában nem igazán láthattál. Az első verseny sosem mutatja a tényleges erősorrendet, de minden esetre aggodalomra adott okot a vörös istállót favorizálóknak. 

Az időmérőn Charles Leclerc végzett az élen, méghozzá űridővel, aki ezzel az eredménnyel a második legfiatalabb pole pozíciót szerző pilóta. Ezt a listát csapattársa, Sebastian Vettel vezeti, aki három hónappal volt fiatalabb, mikor megszerezte első rajtelsőségét.

A lámpák kialvását követően a Ferrari német pilótája szinte azonnal átvette a vezetést csapattársától, aki elrontotta a rajtot és még Bottas is elment mellette. A következő körben a Mercedes finn pilótája elfékezte magát, így Leclerc megcsípte a második helyet és azonnal Vettel után eredt. A 6. körben a monakói visszavette a vezető helyet, és elkezdte kiépíteni előnyét. 

A 23. körben Hamilton hibázott a hátsó abroncsok romló állapota miatt, így Vettel közelebb került hozzá, majd meg is előzte. A második Ferraris futamán Leclerc 8 másodperces előnyt autózott már ki a csapattársával szemben, őket a két Mercedes követte. 


Hamilton ráesett Vettelre, hatalmas csata volt kibontakozóban a dobogó legalsó fokáért, majd a német túl korán lépett a gázra és megpördült, majd a első szárnyát is elhagyta. A középmezőnyben koccanások és csaták történtek, miközben Vettel igyekszik minél előrébb kerülni.

A 46. körben a Ferrari újonca panaszkodik az erőforrásra, mint kiderült nincs hőenergia-visszanyerés... Hamilton egyre inkább lopta a távot, majd át is lépett a műszaki hibás autón. Bottas ekkor 25 másodperces hátrányban érkezik mögötte, a Mercedes szerint még ő is megelőzheti, sőt még Verstappen is ráeshet. Eközben Vettel az ötödik helyen autózik, az első soros Ferrari rajtot követően még a dobogó sem lesz meg. 

A végtelenül csalódott Leclerc-en sorra lépnek át versenytársai, aki nem tud mit tenni. A finn is elment mellette, így a harmadik helyen halad. Eközben mind a két Renault megáll, szinte néhány méterre egymástól. Emiatt beküldték a biztonsági autót, mindössze két körrel a vége előtt, ez lett a monakói pilóta szerencséje. A leggyorsabb kört, azonban nem tudták tőle elvenni. 

A 2019-es Bahreini Nagydíj pontszerzői:

  1. Lewis Hamilton
  2. Valtteri Bottas
  3. Charles Leclerc 
  4. Max Verstappen
  5. Sebastian Vettel
  6. Lando Norris
  7. Kimi Raikkonen
  8. Pierre Gasly
  9. Alex Albon
  10. Sergio Perez

Két hét múlva Kínába látogat a mezőny, ahol az F1 történetének 1000. futamát rendezik majd!

  • Címkék:
  • F1