2019. március 25. | 12:04

Ez a futam a hatos szám bűvöletében telt, végül Vergne lett a befutó

Az idei hatodik versenyen, vagyis a 36 körös Sanya ePrix-en a hatodik csapat, hatodik pilótája nyert, így minden eddiginél színesebb a 2018/19-es Formula-e idény.

A szűk pályán Nasr kivételével mindenki gond nélkül vette a rajtot, a brazil pilóta ott ragadt a rajtrácson. Eközben Rowland fordult elsőnek, a címvédő Vergne előtt, nem sokkal később Bird, majd egy körrel később Vandoorne is kiesett.

A verseny első harmadában rengeteg koccanás és adok-kapok volt a pályán, ugyanis az élmezőny még ekkor sem szakadt szét, az első hat kifejezetten közel autózott egymáshoz. Helyhiány miatt az előrébb jutás szinte lehetetlen volt, még a támadó mód segítségével is, ezt megunta Lopez autója, ami megállt a pálya szélére húzódva, míg a mezőny közepén két volt F1-es pilóta próbált dűlőre jutni a másikkal.

A féltáv után kicsivel Jean-Eric Vergne megelőzte Oliver Rowlandet és tudta is tartani a pozícióját a végéig. Ezután beindultak az események, többek próbáltak előrébb jutni, Lotterer és Sims megpróbáltak beférni egymás mellé, de nem igazán sikerült. Utóbbi BMW-je súlyosan megsérült, mikor nekivágta a falnak, ezért piros zászlóval félbeszakították a futamot. Nagyjából 10 perccel a leintés előtt indult újra a harc, di Grassi és Lotterer is lépett előre egy pozíciót. Néhány perccel a vége előtt Vergne-t elkezdték vizsgálni, mert hibázhatott a biztonsági autós fázis alatt. (Végül nem büntették meg.) Az utolsó körben di Grassi és Frijns ütköztek és a bukótérben ragadtak, így sárga zászlós fázissal intették le a mezőnyt.

Ezután rengeteg pénzbüntetést osztottak ki, különböző vétségekért. Illetve Buemi és Mortara is hátrébb csúszott a tabellán.

A Sanya ePrix összefoglalója:

A büntetések kiosztása után a Sanya ePrix pontszerzői:

  1. Jean-Eric Vergne - 26 pont
  2. Oliver Rowland - 21 p.
  3. Antonio Felix da Costa - 15 p.
  4. Andre Lotterer - 12 p.
  5. Daniel Abt - 10 p.
  6. Jerome D’Ambrosio - 8 p.
  7. Pascal Wehrlein - 6 p.
  8. Sebastien Buemi - 4 p.
  9. Mitch Evans - 2 p.
  10. Felipe Massa - 1 p.

A bajnokság első négy helyezettje a hatodik forduló után:

  1. Antonio Felix da Costa - 62 p.
  2. Jerome D’Ambrosio - 61 p.
  3. Jean-Eric Vergne - 54 p.
  4. Sam Bird - 54 p.

Az első négy csapat között is szoros a verseny:

  1. Envision Virgin Racing - 97 p.
  2. MAHINDRA RACING - 97 p.
  3. Audi Sport ABT Schaeffler - 96 p.
  4. DS TECHEETAH - 95 p.