2022. július 26. | 15:03

Két évtizede, hogy bemutatták az Audi nehézbombázóját, az RS6-ot. Az esemény megünnepléseként a márka közös fotózásra hozta össze a négy generációt, így mi is áttekintjük a turbós nagyágyúk mérföldköveit.

Fotón az összes Audi RS 6 generáció
Fotón az összes Audi RS 6 generáció | Fotó: Audi

Nem sokkal az RS 4 megépítése után az Audi quattro részlege szeretett volna egy még erősebb autót, amivel felnőhetnek a két nagy vetélytárs, a BMW és a Mercedes mellé. Kézenfekvő volt a friss, 2001-ben megjelent A6-ost kezelésbe venni, melynek végeredménye egy olyan RS 6 lett, ami az Audi addigi történelmének legerősebb autójává vált.

fotó egy havas hegycsúcsok előtt száguldó sötétszürke, első generációs Audi RS 6 Avant autóról
Audi RS 6 Avant (C5) | Fotó: Audi

A 2002-ben bemutatott első RS 6 a négyes szám bűvöletében épült. 4,2 literes, biturbó V8-asa 444 lóerőt tudott, és a mérnököknek négy centit kellett faragniuk a motortérben, hogy be tudják paszírozni az A6 orrába. A hagyományos változatokhoz képest ránézésre is látszik, hogy az RS 6 igazi nehézatléta, hiszen brutális, négy centis nyomtávszélesítéseket kapott, hogy a quattro összekrékhajtással együtt jobban feküdje az utat. Már a legelső RS 6-ost se kínálták kéziváltóval, ötsebességes Tiptronicjával így is 4,6 másodperc alatt érte el a 100 km/órát a szedán változat, amivel csak az E63 AMG tudott vetekedni.

fotó egy havas hegyek előtt aszfalton álló, fehér színű, második generációs Audi RS 6 Avant autóról
Audi RS 6 Avant (C6) | Fotó: Audi

Sokak szerint a második generáció volt az RS6 fénykora. A C6-os A6-on alapuló RS 6 a Lamborghini Gallardótól kölcsönözte ötliteres V10-es motorját, ám azt alaposan átdolgozták a quattro GmbH-nál, és a biztonság kedvéért raktak rá két turbót is. Az RS 6 így nem szólt olyan szépen, mint az E60-as M5 V10-ese, viszont jóval erősebb lett nála, sőt, még a házon belüli szupersportautót, az R8-at is felülmúlta. Kívülről az egyedi karosszérialemek mellett a fényszórónként tíz LED-ből álló nappali menetfény jelezte, hogy a tízhengeres változatot látjuk. Az igazán gazdag vásárlók már karbon-kerámia féktárcsákat is rendelhettek az RS 6-hoz.

fotó egy havas hegyek előtt aszfalton álló, szürke színű, második generációs Audi RS 6 szedán autóról
Audi RS 6 (C6) | Fotó: Audi

Az RS 6 571 lóerejével és 650 Nm nyomatékával a legerősebb utcai prémiumautók egyike lett, 4,5 másodperc alatt érte el a 100 km/órás tempót, a Plus változatban szabadjára engedett elektronikával pedig 303 km/óráig gyorsult. A brutális oldalgyorsulások miatt motorjának a versenysportból származó száraz karteres kenésre volt szüksége, a futómű pedig az előző generációhoz hasonlóan megkapta a Dynamic Ride Control lengéscsillapítókat, amivel elektronika nélkül csökkentették a dőlést a kanyarokban.

fotó egy havas hegyek előtt aszfalton álló, piros színű, harmadik generációs Audi RS 6 Avant autóról
Audi RS 6 Avant (C7) | Fotó: Audi

A harmadik RS 6-osnál már beköszöntött a downsizing korszaka, a V10-est négyliteres V8-asra cserélték. Két turbójával sikerült 20 lóerőre csökkenteni a teljesítményvesztést, viszont a 700 Nm nyomatékával, a 120 kilós súlycsökkentéssel és a nyolcsebességes ZF automatával 3,9 másodpercre sikerült csökkenteni a gyorsulást. Ráadásul mindezt a kombi Avant verziónál érték el, ugyanis innentől kezdve a szedán helyét az RS 7 vette át a kínálatban. A hatékonyság jegyében a V8-as motor részterhelésen lekapcsolta az egyik hengersorát, így 30%-kal tudták csökkenteni a modell fogyasztását.

FOtón két havas hegyek előtt aszfalton álló szürke Audi RS 6 Avant autóról. A baloldali a C5-ös a jobboldali a C8-as generáció
A C5-ös és a C8-as RS 6 Avant egy képen | Fotó: Audi

A ma is gyártott C8-as RS 6 Avant megtartotta a motorját, de némi átdolgozásnak és a lágyhibrid hajtásnak köszönhetően még brutálisabb lett. Már 591 lóerőt, és kolosszális, 800 Nm nyomatékot tud, így a 100-at is megfutja 3,6 másodperc alatt. Újdonság a négykerék-kormányzás, amivel minden korábbinál jobb kanyarsebességeket lehet elérni az Audival.

A következő generáció a hírek szerint 2023-ban érkezhet, és nem kizárt, hogy már csak tisztán elektromos kivitelben érhető majd el.

Audi | Fotók: Audi