2019. október 09. | 14:34

A németek luxusautója sem kerülheti el a klímaváltozás elleni harccal járó kötelezettségeket.

Ahogy a frissített Q7, úgy az Audi zászlóshajója, az A8 is megkapja hamarosan a tölthető elektromos hajtásláncot, azaz a plug-in hibrid technológiát. Mindkét modell esetében 60 TFSI e lesz a típus elnevezése, mely itt nem a 60 TFSI-nél korábban megszokott 4,0 literes 460 lóerős V8-as turbómotort takarja, hanem egy 3,0 literes V6-os erőforrást és a hozzá kapcsolt villanymotort. Kombinált teljesítményük 450 lóerő, maximális nyomatékuk pedig 700 Nm.

Az A8-asban egy 14,1 kWh-ás akkumulátor fogadja az elektronokat, mellyel akár 40 kilométert is elmehet a limuzin anélkül, hogy beröffentené a benzinmotorját. A Q7-es esetében kicsit nagyobb az akksi (17,3 kWh), hiszen a nagyobb test nagyobb tömeget jelent, ami természetesen nagyobb fogyasztásban mutatkozik meg. A hibrid luxusszedán 6 másodperces gyorsulással és 241 km/h-ás végsebességgel büszkélkedhet. Nem mondanám különösen erősnek a mai világban, de kevésnek semmiképp.

Az autó legnagyobb erőssége a mérsékelt fogyasztás, hibrid rendszerének előnyei elsősorban városi használat során jelentkezhetnek. Nem lepődnék meg, ha vegyes használatban, tojással a gázpedál alatt barátságos 6 liter alatti fogyasztást produkálna a nagy bálna. Biztos azt gondolod, hogy az elhasznált üzemanyag mennyisége nem igazán szempont egy 30+ milliós Audi A8 esetében, ami így is van, ha az anyagi oldalát nézi az ember. Ám ha azt is mérlegeled, hogy így nem 3 naponta, hanem elég hetente a tankolással bajlódni, máris tiszta haszon. Időt és energiát takaríthat meg a bizonyára elfoglalt (és tehetős) tulajdonos azzal, hogy ritkábban kell beállnia a kútra.

A villanyosított luxusautót kívülről a némileg átrajzolt lökhárítóról és a töltőcsatlakozó nyílásról lehet felismerni, belül pedig az elektromos üzemmódhoz igazodó fedélzeti rendszer és az EV kapcsoló az árulkodó jel. A villanymotort a V6-os motor és a 8 fokozatú váltó közé építik be és minden esetben hajtott mind a négy kerék, rendeljék az autót normál vagy akár nyújtott kivitelben. A pontos árak még nem ismertek, 2020 elején érkezhetnek az első példányok a kereskedésekbe.