2023. február 02. | 13:19

A Mazda európai vezérigazgatóját kérdezték egy interjúban a Brüsszeli Autószalonon azzal kapcsolatban, hogy mi lehet a kis sportautó jövője.

A Mazda MX-5 egy kicsi, ügyes és a méreteihez képes egészen fickós autó lévén egy legenda lett. Lényegében a japán gyártó épített egy angol roadstert, ami nem esett szét (csak rohadt) és olcsó maradt, így tömegek számára is elérhető lett.

Az autó sikereit mutatja, hogy ma már negyedik generációját futja töretlen sikerrel és mindenképpen pozitív visszhangokkal, viszont egyre nehezebb dolga van. Az autók egyre csak nőnek, az emberek többsége nagy autót akar.

Ezek mellett nehéz megtartani egy kis kétüléses roadsatert, azonban a Mazda európai vezérigazgatója, Martinj ten Brink szerint egyáltalán nincs veszélyben a modell. A 2015-ben indító negyedik generációt még mindig frissítik és az utódmodell is tervben van.

Arról viszont nem igazán tudott beszélni, hogy az elektromosítási láztól égő világban vajon milyen formában érkezhet el hozzánk a kis sportautó következő generációja. Viszont azt is elmondta hogy az új modell várhatóan 2025-ig rejtély marad, így még bőven van ideje gondolkodni ezen a japán gyártónak.

Azt azért érdemes tudni a Mazdáról, hogy az utóbbi időben egy kicsit az árral szemben eveznek és igen izmos karokkal teszik ezt. Amikor mindenki elkezdte elfogadni a downsizingot és elektromos segítésű rendszerekre bízzák még a komoly sportmodelleket is, akkor előrukkoltak egy kis technikai ínyencséggel.

Konkrétan kifejlesztettek egy 3,3 literes benzines és dízel sorhatos motort, nemrég pedig újra elővették a Wankel-technológiát, mint hatótávnövelőt. Jelenleg pedig az egyik legújabb modelljükben a CX-60-ban a plug-in hibrid rendszer is 2,5 literes négyhengeressel társítva tol ki magából majdnem 330 lóerőt.

Ezek fényében a Mazdánál simán megmaradhat a belső égésű motorral történő hajtás a következő MX-5-ben, legfeljebb lágy hibriddel emelhetik a modell élvezeti faktorát. Ten Brink arról is beszélt, hogy az MX-5 megfelel annak a GSR2 számú biztonsági besorolásnak is, ami miatt a rivális Toyota GR86 pályafutását lerövidítettek az Alpine A110 gyártási kapacitását pedig nagyban korlátozták.

Mazda