Sokak szerint rendkívül hasznos az ISA, mások balesetveszélyesnek tartják. Hol az igazság?
Társszerző: Hajdu Balázs
2019. április 16-án az Európai Parlament megszavazta, hogy a 2022-től piacra kerülő autókat intelligens sebességszabályozó asszisztenssel (ISA) szereljék fel. A következő összeállításból megtudhatsz mindent, amit az új biztonsági rendszerrel kapcsolatban tudni érdemes.
Miért van szükség intelligens sebességszabályozó berendezésre?
Az Európai Közlekedésbiztonsági Bizottság szerint a túlzott sebesség komoly problémát jelent az Unió országaiban. Hetente közel 500 ember veszíti életét Európa útjain, ennek fő oka pedig a gyorshajtás. Svédországban és Hollandiában végzett felmérés kimutatta, hogy az autósok lassabban vezetnek, ha ISA rendszert használnak, még akkor is, ha azt ki lehet kapcsolni.
„Az Európai Unió számára ez egy soha vissza nem térő alkalom, hogy jelentős változást érjen el. Az intelligens sebességszabályozó kötelezővé tétele ötödére csökkentheti a közúti balesetek halálos áldozatainak számát” - mondta Graziella Jost, a bizottság projektigazgatója.
Hogy működik az intelligens sebességszabályozó rendszer?
A rendszert minden új autóban kötelező lesz használni 2022-től. A sebességszabályozó egy előre néző kamerát és az autó navigációs rendszerét veszi igénybe. Ez utóbbi észleli a sebességhatárt, és amennyiben az autó átlépi azt, a berendezés korlátozza a motorba jutó üzemanyag mennyiségét, amíg a jármű a megengedett sebességre lelassul.
Így lép közbe az intelligens sebességszabályozó:
- Egy beépített program észleli az autó helyzetét, GPS adatok és digitális térkép alapján
- Az útjelző táblát felismerő kamera megállapítja a sebességhatárt
- Ha az autó átlépi a megengedett sebességet, az autó hangjelzést ad, és automatikusan lelassít
A rendszer egyáltalán nem használja a fékeket, így a sebességcsökkenés óvatosan és fokozatosan megy végbe. Az ISA döntése felülírható lesz azzal, hogy a sofőr erőteljesen rálép a gázra. Amennyiben azonban továbbra is a megengedettnél gyorsabban hajtasz, a rendszer másodpercekig tartó figyelmeztető jelzést küld majd.
Az ISA valószínűleg automatikusan be lesz kapcsolva az autó indításakor, ám a sofőr bármikor kikapcsolhatja azt. Az Európai Közlekedésbiztonsági Bizottság ajánlása alapján az első években próbálják majd elfogadtatni az autósokkal az új berendezést.
Mennyire pontos az ISA rendszer?
A német autós szervezet, az ADAC szerint a Ford S-Max 2015 óta működésben lévő rendszere az esetek 90%-ban pontosnak bizonyult. 2018-ban az útjelző táblákat felismerő kamerákat gyártó Mobileye szerint a legjobb mutató 95% a legtöbb uniós országban. A szakértők szerint a jelenlegi problémák kiküszöbölhetők addig, amíg a rendszer kötelezővé válik.
Hogyan kell használni az ISA rendszert?
A Ford négy évvel ezelőtt, választható kiegészítőként kínálta fel a rendszert a vásárlóknak. A Galaxy és S-Max modellek használói 95%-a élt a lehetőséggel. Az új Focusban már alapfelszereltség a sebességszabályozó.
A rendszer aktiválásához a LIM gombot kell megnyomni a kormányon. A legnagyobb megengedett sebesség a navigációs rendszer képernyőjén látszik. Az ISA működése bármikor kikapcsolható. Amennyiben működik, és megpróbálod túllépni a sebességkorlátozást, érezni fogod, hogy fogy az erő a motorból. Ha egy kicsit erősebben megnyomod a gázpedált – nem kell rugdosni – akkor az ISA kikapcsol, és visszatér a motorerő.
A sebességszabályozó lakott területen belül és kívül is komoly segítséget nyújthat. Az általános 50 km/h sebességhatár lakó-pihenő övezetekben 30-ra csökken. Neked nem kell figyelni az övezet vége táblákra, a rendszer automatikusan beállítja a sebességet. Hasonlóan működik a berendezés lakott terület elhagyása esetén is, így a település végét jelző táblát sem kell árgus szemekkel figyelned, mikor mehetsz már végre 90-nel.
Jogosan tartanak az autósok az ISA rendszertől?
Azzal, hogy a rendszer egy napon kikapcsolhatatlanná válik, felerősödnek azok a hangok, melyek szerint a technológia valódi célja, hogy mindenki ötvennel menjen, amíg ki nem száll az autóból. Kevésbé drámaian fogalmazva, az Európai Bizottság kutatása szerint az autósok figyelme gyakran kihagy, és elfelejtenek lassítani – vagy éppen gyorsítani – ha szükséges.
Ugyanakkor a szakértők látják az ISA rendszerrel kapcsolatos kihívásokat is. A berendezés használata túlzottan kényelmessé is teheti az autósokat, vagy éppen figyelmen kívül hagyhatják az aktuális útviszonyokat. A sebességszabályozó túlzottan idegessé is teheti a sofőröket. A fentebb említett kutatás említi azt is, hogy csak a megkérdezettek 25%-a gondolta „nagyon hasznosnak” a sebességkorlátozó berendezés használatát. A felmérésben szerepel azonban az is, hogy kipróbálást követően elfogadóbbá váltak az autósok.
Élet az ISA után – az Autocar tesztelői szerint
„A vezetési élményt az ismerkedéshez tudnám hasonlítani. Számos olyan modern, nagyteljesítményű autó van a piacon, ahol már az első randin flörtölsz a sebességhatárral. Ha igazán jó a gép, akkor hamar a lényegre térsz. Egy ISA rendszerrel felszerelt jövőben ezért vennék átlag feletti modern klasszikust: egy RS Megane 275-öt, vagy egy 997-generációs Porsche 911 Carrerát. Vagy egy Alpine A110-et, és soha nem adnám el” - mondta Richard Lane.
„A jövőben meg kell találnunk a lassan haladás szórakoztató részét. Igazából már a jelenben törekednünk kellene erre. Én ezért fogok motorokat és régi autókat vásárolni. Legvadabb terveim szerint építek is pár járgányt. Egyik álmom, hogy egy mindössze 75 lóerős, 2 literes V12-est csináljak egy régi Honda GX160 motorból. Lehet, hogy öregszem? A fene bánja!” - fejtette ki gondolatait Matt Prior.
„Hogy fogom élvezni a kocsikázást, ha életbe lép az ISA? Ugyanúgy, mint most: öreg autókkal, amik csak akkor lépik át a sebességhatárt, ha letaszítod egy szikláról. Húsvét környékén egy haverommal autókáztunk, egy ötvenes években gyártott Citroen 2CV volánja mögött. Nagyon szórakoztató volt. Egy ilyen öreg autót tövig taposhatsz, biztosan nem kapnak gyorshajtáson, mégis élmény marad a vezetés. A modern autókból kezdek kiábrándulni” - osztotta meg véleményét a helyzetről Andrew Frankel.
„Miután beszélgettem olyanokkal, akik az átlagnál többet tudnak a rendszerről, nyugodtan állíthatom, hogy az autórajongók félelmei alaptalanok. A rendszer megbízható működéséhez kiváló mobil adatkapcsolat és világos útjelzések szükségesek. Ha élvezni akarod a féktelen száguldást, akkor az elhagyatott utakat javaslom, ahol nincs semmi kitáblázva” - summázta gondolatait Matt Saunders.
„Számomra a tempós autózás már évek óta halott. Vigyázni kell az autóra, félünk a büntetésektől, így elég könnyű lesz együtt élni az ISA rendszerrel. Majd a repülőgépemmel fogok száguldozni, vagy felülök egy motorra. Felkészültem egy leszabályozott jövőre” - mondta kissé lemondóan Coli Goodwin.
„Mivel én majdnem mindig betartom a sebességkorlátozást, és lassan vezetek, szerencsére nem fog negatívan érinteni a sebességszabályozó rendszer. Csak akkor hajtok gyorsabban a megengedettnél, ha senki nincs a környéken. Valószínűleg ugyanígy cselekszem majd a jövőben” - ecsetelte Steve Cropley.
Nyújthat-e vezetési élményt az autód, ha be van kapcsolva az ISA?
Az Autocar felkérésére Shaun Cronin, az IAM Road Smart oktatója és regionális igazgatója – akinek egyébként rendőrségi sofőrként 20 év tapasztalata van – egy ISA rendszerrel felszerelt Ford Focust tesztelt. A kérdés, élvezte-e a vezetést a sebességkorlátozó ellenére?
„Szóval, itt vagyok egy 90 km/h-s sebességhatárú országúton, beragadva egy másik autó mögé. Kissé lemaradok, és kihúzódom, hogy jobban lássak. Tiszta az út. Számomra a kanyarodás nyújt valódi élményt, úgyhogy áthaladunk néhány S-kanyaron. Betartva a sebességkorlátozást, de azért elég gyorsan. Meg lehet benne találni az élvezetet. A sebességhatároló helyenként pontatlan volt, ám ez nem vont le a vezetési élményből. Éppen úgy, mint az ABS vagy az ESP, ez is egy háttérben működő biztonsági rendszer” - mondta Shaun Cronin.
ISA rendszerrel felszerelt autók
A sebességszabályozó egyelőre korai napjait éli, ám így is számos autóban megtalálható, alapfelszereltségként vagy választható kiegészítőként. A következők autók rendelkeznek ISA rendszerrel: