A Interceptor karosszériáját az olaszok tervezték, motorját az amcsik gyártották, nemzetisége mégis angol volt. Csodálatos kombináció, az egyszer biztos!
A Jensen Interceptort 1966-ban mutatták be, mint az angol manufaktúra legújabb grand tourerét. Érdekes módon ezt a típusnevet már használták korábban, de az '50-es években forgalmazott modell kinézete finoman szólva se lett valami nagy alkotás, ehhez a menő névhez dukált valami komolyabb exteriőr. A Jensennél elhatározták, hogy egy olyan autót fognak gyártani, amellyel konkurenciát teremtenek az Aston Martinnak és más magas presztízsértékkel rendelkező sportkocsigyártónak. Korábban üvegszálas karosszériával dolgoztak, de az új modellnél visszatértek az acél elemekhez. Illetve nem is ők, hanem az olaszok. Ugyanis felkérték a Carozzeria Touring műhelyét, hogy tervezzék meg a formatervet, a Vignalét pedig arra, hogy gyártsa le az elkészült bódékat.
Az oldalanként dupla fényszórós elrendezéssel egy kellően morcos kinézetet alkottak, a 2+2 üléses kivitel miatt viszont kissé kombisra sikeredett a tetővonal. Ezt egy hatalmas hátsó üvegfelülettel kompenzálták, talán ez lett az Interceptor legjellegzetesebb ismertetőjegye, sokan „akváriumnak” nevezték miatta. Az olaszok viszont még haltárolóból se tudnak csúnyát rajzolni, kimondottan vagányra sikeredett az Aston-rivális, az autó belsejét angolosan kibőrözték mindenhol, a fennmaradó részeket pedig fával borították, hogy megfeleljen a szigetországban akkoriban (és azóta is) uralkodó trendnek. Alapfelszereltség volt az elektromos ablakemelő, az állítható első ülések, a fabetétes kormány és a rádió, a szervokormány csak 1968-tól lett sztenderd. Az acél kasztni és a patinás anyaghasználat miatt jelentősen megnövekedett a tömeg, az autó súlya 1,6-1,8 tonna körül mozgott. Mondjuk ebben jócskán közrejátszottak a motorok, amiket a géptető alá pakoltak.
Olasz a kasztni, angol a belső, hát mivel lehetne még multikultibb az Interceptor? Hát amerikai V8-cal az orrában! A Richard és Allen Jensen által alapított manufaktúra már a '30-as évek óta szerelt nyolchengeres Ford motorokat modelljeibe, így már volt gyakorlatuk a témában. Az 1966-ban bemutatott 2+2 üléses típusnál azonban már Chrysler V8-ast használtak, nem is a kisebb fajtából: az MKI és MKII-es Interceptorokba 6276 köbcentis motorokat pakoltak 325 lóerővel, a harmadik generációban, illetve az SP változatban pedig 7,2 literes, High Deck Big Block duruzsolt 330 vagy 385 lóval. Érdekes módon az MKIII-as alulmaradt mind nyomaték, mind pedig gyorsulás tekintetében a kisebb motorral szemben, a 6,3-as modell 220 km/h feletti tempóra is képes volt, az SP változat a 240-et is megfutotta! A vásárlók 4 fokozatú kézi váltót, vagy 3 gangos Torqueflite automatát kérhettek az angol sportkocsihoz.
Kevesen tudják, de a Jensen volt az első gyártó, aki összkerékhajtással kísérletezett személyautóban: az FF (Ferguson Formula) az Interceptor alapjaira épült, de annál 127 mm-rel hosszabb volt a hajtáslánc miatt. Dunlop Maxaret mechanikus ABS-t és kipörgésgátlót is szereltek az autóba, műszakilag egy kimondottan high-tech járműnek számított a Jensen FF, jó pár konkurensét megelőzte innováció terén. Az újságírók akkoriban áradoztak a menettulajdonságiról, a négy hajtott kerék miatt jócskán maga mögött hagyta riválisait gyorsulás tekintetében. Sőt, 1965-ben a Sports Illustrated magazin a világ legbiztonságosabb autójaként említette az FF-et! A Mercedes ekkor még a kanyarban sem volt menetbiztonság terén! Igaz, a csupán 320 darabos példányszám miatt nem lett egy tömegcikk a Jensen korszakalkotó járműve.
Az Interceptor dizájnjához először 1969-ben nyúltak hozzá, a Mark II változatnál finoman módosították a fényszórók körülötti részt, a hűtőrácsot, a lökhárítókat és a hátsó lámpákat. A műszerfalat és a belteret szintén átalakították, hogy megfeleljen az USA-ban érvényes szabályozásoknak, a légkondi pedig megjelent a feláras extrák között. 1971-ben kapott még egy ráncfelvarrást az autó, ugyanazokon az elemeken módosítottak, ember legyen a talpán, aki észreveszi, hogy mitől más a Mark III, mint a Mark II. Az eredeti 6,3-as V8-ast viszont itt nyugdíjazták, ettől kezdve már csak a 7,2 literes motorral vásárolhatták az Interceptort.
A későbbi modellekben előre kettős keresztlengőkaros felfüggesztést szereltek a pontosabb úttartás érdekében, hátul viszont továbbra is megmaradt a merevhidas elrendezés, laprugókkal megtámogatva. A kabrió Interceptor egy igazi ritkaságnak számított már újkorában is, csupán 267 darabot készítettek belőle, a Coupé pedig olyan volt, mint a fehér holló: mindössze 60 példány hagyta el a gyártósort ebből a kivitelből, könnyen felismerhető arról, hogy itt hiányzik a hatalmas üvegfelület hátulról, inkább lépcsőshátúra emlékeztet a formavilága.
1975-ben beütött a krach a Jensennél: az olajválságnak ekkor már egyértelmű hatása volt az eladásokra, Healey modelljük pedig rengeteg problémával küzdött, ami csak tetézte a bajt. A céget felszámolták, viszont annyi engedményt kaptak, hogy a gyártás addig folytatódjon, amíg a raktáron lévő alkatrészkészlet ki nem merül. Az Interceptor gyártását végül 1976-ban fejezték be, pontosan 10 évvel bemutatása után.
Később viszont egy csapatnyi befektető meglátta a potenciált a Jensen feltámasztásában, a '80-as évek végén visszahozták a híres modellt, a negyedik generáció (S4) külseje megegyezett a korábbi modellekével, a változást a géptető alatt kellett keresni: itt már lényegesen kisebb lökettérfogatú, 5,9-es Small Block motort használtak, így a modernebb konstrukció miatt kedvezőbb károsanyag-kibocsátással rendelkezett az autó, a 250 lóerős teljesítmény pedig nem számított kevésnek. 1990-ben újból tulajdonost váltott az angol cég, de ez sem hozott átütő előrelépést. 1993-ig 36 autót építettek, húzták az elkerülhetetlent, próbálkoztak még egy modernebb ötödik generáció tervezésével, de végül őket is elérte a csőd, felszámolták a céget.
Várható volt, mégis szomorú, hogy ilyen csúfos véget ért az Interceptor karrierje. Mindössze 6408 példányt gyártottak le belőle, aminek egy részét valószínűleg már le is zúzták a bitang erő miatt, de a 10 éves modellciklus elég volt ahhoz, hogy belopja magát a rajongók szívébe. Különleges, kupé-kombi formavilága azóta rendkívül népszerű lett főleg a német prémiumok világában. Az olaszoknak már fél évszázada is sikerült korszakalkotó dizájnt rajzolniuk. A hatalmas, amerikai V8-as motorok pedig olyan menettulajdonságokat biztosítottak az Interceptornak, hogy még a legnevesebb sportkocsik sem tudtak meglógni előle abban az időben!
