2020. február 13. | 11:48

Az biztos, hogy a németországi gyárban készül majd.

A Volkswagen elektromos mikrobuszát Németországban fogják gyártani és világszerte exportálják majd 2022-től, amikor az első példányok kigördülnek a gyárból. Az amerikai vezérigazgató egy interjúban elmondta, hogy I.D. Buzz néven emlegetik céges berkeken belül, de ez nem a hivatalos neve.

„Igen, mikrobusznak neveztük, ez a hippi-korszakban virágkorát élő elődjére vonatkozott. Az új előzetes, informális neve az I.D. Buzz” – mondta Johan de Nysschen, a Volkswagen amerikai vezérigazgatója.

Az I.D. Buzz koncepciót már viszonylag régen bemutatták és még mindig ragaszkodnak ehhez a névhez. A név igazából mindegy, az a lényeg, hogy valósággá váljon és sikeres legyen abban a szűk piaci résben, amit betölt majd. Amíg a konszern kisméretű teherautókra fókuszál Európában és Ázsiában, valamint a crossoverekre helyezi a hangsúlyt Észak-Amerikában és a világ többi részén, addig a busz egy lifestyle jármű lesz.

A mikrobusz célja a VW szórakoztató oldalának bemutatása, amely fontos szerepet játszik, mivel az autógyártó MEB néven ismert moduláris elektromos jármű platformjára épül. Ezen alapszik egy csomó koncepció és terepjáró és mindegyik nevében megtalálható az "I.D." rövidítés.

Az első MEB architektúrára épülő és gyártásba került kicsi négyajtós ferdehátú modell hivatalos neve az I.D. 3. A VW vezetősége úgy döntött, hogy ezt az összes elektromos járműnél használja majd, egyedül a Buzz esetében nem döntöttek még, annak ellenére, hogy ez következetes és logikus lépés lenne.

Hasonlóképpen nyilatkoztak az I.D. 4 elektromos kompakt járműről, amelyről Nysschen kijelentette, hogy ez a név sem végleges. Simán lehet, hogy ez csak formalitás, viszont az biztos, hogy a kibővített Tennessee-ben található Chattanoogai gyárban készül majd.

Egy másik menő MEB-koncepció az I.D. Buggy nevet viseli, ez egy kétüléses elektromos buggy, amelyet a 2019-es Genfi ​​Autószalonon mutatott be.

Herbert Diess, a Volkswagen csoport igazgatótanácsának elnöke azt mondta, hogy szeretné látni, ahogy valósággá válik, sajnos azonban kevés előrelépés történt ezen a téren. Az igazgatótanácsnak nem nyújtottak be üzleti tervet és nem hoztak döntést. Tekintettel arra, hogy a VW 2023-ig 66 milliárd dollárt fektet az elektrifikációba, a mobilitásba és a digitális technológiába, úgy gondolom, hogy az autógyártónak fontolóra kell vennie minden lehetséges EV-t, az I.D. Buggy-t is, mivel a konszern 2029-re világszerte 22 millió elektromos autó értékesítését tűzte ki célul.