2018. október 02. | 11:43

Ennél az S30-nál a súlyos elmebaj jelei mutatkoznak. Azt hiszem, ezt nevezik igazi fanatizmusnak.

Az R Tune Garage közreműködésével építette újjá Dwayne Ho ezt a Fairlady Z típust. Elmondása szerint már gyermekkorában megfogta a forma. Akkor döntötte el, addig nem raknak érmét a szemére, míg nem lesz egy saját S30-a. Hosszas keresgélés után talált egy gyári állapotú darabot, mely természetesen kukára volt rohadva. Ám ő nem riadt vissza holmi lyukaktól, belevetette magát a renoválásba. És ha már ott volt, egy kicsit felpiszkálta a dolgokat a Datsunban.

Első lépésként a rozsdától akarta megszabadítani az autót. Gondolta kicsit lebontja, hogy befoltozzon ezt-azt, ám a dolgok hirtelen elszabadultak. Mire hat év múlva felocsúdott, a bódé teljesen átalakult. Minden mozdítható burkolóelemet karbonszálasra cserélt. A géptetőt, a sárvédőket, a szélesítéseket, az ajtókat és még sorolhatnám. Túl azon, hogy a kompozit anyag könnyű, a karbonszálas elemek felrakásának fő célja a rozsda továbbterjedésének megelőzése volt. Ráadásul elég vagány kinézetet adnak az autónak ezek az alkatrészek.

A következő tétel a listán a futómű felújítása volt. A lengőkarok az Arizona Z Carstól érkeztek, a többi elem pedig RTG alkatrész. Biztos, ami biztos az összes csapágyat és szilentet is kicserélte. A felnik pedig 15 colos AME darabok.


Dwayne azonban nem állt meg az optikai tuningnál, mint sokan mások. A motorházfedél alatt is komoly változások történtek. Érdekes megoldás, hogy a 45DCOE Weber karburátorok trombitái egyedi festést kaptak, a gyújtás esetében pedig egy MSD rendszerre esett a választás a megfelelő szikra érdekében. Az egyedi, RTG logós forgácsolt bakok, és a Z betűt mintázó nívópálca fogantyú is szép megoldás.

Habár a szelepfedélen a „2400” felirat szerepel, ez csak egy amolyan tiszteletnyilvánítás az eredeti blokk előtt. Dwayne egy 2,8-as motort rakott bele, melyet később felfúrt 3,4 literesre. Így került tehát egy első szériás kasztniba egy utolsó szériás blokk, melyet lehelet finoman megmókoltak. A motor továbbá kovácsolt dugattyúkat, hajtókarokat és főtengelyt, valamint módosított vezérműtengelyt és nagyobb szelepeket is kapott.


Egyelőre nem volt padon a gép, de a tulaj szerint valahol 300 lóerő körül jár. A kocsi alatt rozsdamentes kipufogórendszer durrog, a váltó viszont még a gyári szerkezet egy ideig. A beltér szintén megér egy misét. Az üléseket és a kárpitokat szépen felújította, szinte mindent bőr borít. A csomagtartóban az egyedi üzemanyagtankot bőrrel vonta be, melyből rozsdamentes csövek viszik előre a naftát.

Készültek már szép S30-ak az elmúlt időszakban, de ebbe a példányba semmilyen szempontból nem lehet belekötni. Minden területen alapos munkát végeztek, legyen szó a karosszériáról, a futóműről vagy a motorról.