Tökéletes driftgép, ízlésesen átalakítva, hogy ne csak a pályán nyújtott teljesítményét csodáld
A Nissan Silvia S13 vitathatatlanul egy ikonikus autó. Még azokból az időkből, amikor nem fertőzte meg a márkát holmi francia együttműködés a Renault-val, amikor mindent japán mérnökök terveztek. Egy Nissan Silvia S13 ráadásul egy kihaló faj, többet már nem fognak belőle gyártani. De ahhoz is túl kevés van belőle, hogy hülyegyerek autónak használják és felcsavarodjanak valamelyik fára vele, ehhez már túlságosan is meredeken emelkedik az ára – ez valamikor még 10-15 évvel ezelőtti állapot lehetett. Ha ma valaki S13-ban gondolkodik, okkal teszi, olyan agyi becsípődése lehet, amit nem lehet mással orvosolni, csak azzal, hogy kielégíti egy S13 vásárlásával, ápolásával és karbantartásával.
Abból fakadóan, hogy felépítése miatt kiválóan alkalmas driftelésre (hosszú tengelytáv, hátsókerék-hajtás), leginkább egy bizonyos szubkultúra vette igénybe az S13-akat. Emiatt még inkább lecsökkent a gyári állapotú S13-ak száma, így ha most kapnál kedvet egy ilyenre, ELÉGGÉ zsebbe nyúlós sztori lenne. Ha jó a tuningolt változat, akkor csak kicsit zsebbe nyúlós.
És ha már tuningolt S13, itt van egy gyönyörű darab, egyenesen Japánból. Vörös. Nőkből is a vörösök a kedvenceim, ez pedig akár azt is mondhatná egy Trónok Harcás idézettel, amit úgyse értesz, ha nem láttad a legújabb részeket:
„Én nem a Vörös Asszony vagyok.”
Sugawa Masahiro, aki építette az autót Japán Yagamata prefektúrájában talán hasonló elv szerint alkotta a maga szájízére ezt az ikont. Masahiro-san nem az a fajta, aki a garázsban hagyja pihenni az autót, ő is arra használja, amire szinte rendeltetett az S13: driftre. A módosítások is a látvány mellett leginkább ezt a célt szolgálják. A karosszéria kapott egy Vertex Aero-csomagot, ami egyszerre agresszív, mégsem hivalkodó.
Az első lökhárító nem csak védi és takarja a motort, de ránézni is csodálatos, miközben hátulról is inkább az egyszerűség volt az optikai elgondolás, amit középen tör csak meg a csillagos embléma. Ezek az elölről kezdődő egyszerű vonalak hátul egy hátsó szárnyat kapnak csupán valódi plusz kiegészítésként, ami tökéletes összhangban van szerintem a hátsó lökhárítóval. Ez utóbbit is csupán a bal alján töri meg a dupla sportkipufogó.
Engem nagyon zavar, hogy minden autó az újabb és újabb generációváltások közben úgy fújódik fel, mint egy lufi. A legújabb 3-as BMW már nagyobb, mint egy E39-es 5-ös BMW. Tök jó, értem, erre van kereslet, de még 30-40 év autógyártás és kisbuszokkal fog járni még a középosztály is. Jaj bocsánat, hiszen elkezdődött, tombol a SUV-őrület, boldog-boldogtalan akkor is vesz, ha nem megy terepre (oké, a legtöbbjük nem is alkalmas rá), vagy ha a plusz centijeivel csak a dugót hosszabbítja meg és a parkolását nehezíti meg. És ami még szerintem még problematikusabb: a generációváltásokkal sokszor elvesznek az esztétikai értékek is.
A szépség mindig ízlés dolga, de szerintem a 90-es évek, maximum a 2000-es évek legeleje termelte ki a legautóbb formájú autókat. Gondolj csak a most újonnan megjelenő elektromos autókra, legtöbbjük olyan, mint egy életnagyságú műanyag játékautó – tisztelet a kivételnek. Egy Tesla gyorsulhat akármilyen jól, lehet akármennyire környezetkímélő, de nem látom benne a nagybetűs Lelket. Ez a Nissan Silvia S13 nem csak az alapformájában hordozza ezt, hanem a kiegészítésekkel még rá is erősít!
Hanem miért állnál meg ott, hogy csak kívülről csodáld meg? Kinyitod az ajtót és azt látod: lehet, hogy kívülről gusztusos, de belülről olyannyira célorientált, amennyire csak lehet. Hátsó üléssor? Felesleges ballaszt! Bukókeret viszont van, hiszen milyen valamirevaló driftautó lenne nélküle? Ha kívül vörös, akkor belül legyen fekete, de hogy a külső-belső harmonizáljon, itt is megjelenik a vörös apró részletekben.
A gyári kormány ki lett dobva, kapott helyette egy Nardi fekete bőrkormányt, persze vörös cérnával varrva, de a kézifék is vörös gombbal lett ellátva. Hogy a vezető a drift során fellépő G-erőknek ellenállva se csúszkáljon az ülésben, arról a Bride által gyártott sportülés gondoskodik. A motorházfedelet felcsapva a régi és az új fúzióját láthatod. Az autó koráról az eredeti, fekete motor árulkodik, de körülveszi a többi fényes alkatrész és merevítés. Az S13 kora 3 évtized, ami a motoron meglátszik, de ha nem is 3 évtized, a legutóbbi pár év féltő és szerető gondoskodása is tetten érhető.
A külsőre visszatérve, az egyetlen igazán feltűnő dolgot direkt nem említettem, mégpedig a sárvédőket és a kerekeket. Merthogy a sárvédők alaposan át lettek dolgozva, ki lettek szélesítve, hogy beférjenek a Meister M1-es kerekek, amik úgy illeszkednek a sárvédő alá, hogy bajosan tudnád akárcsak a legkisebb ujjad is bedugni a kerék felső része és a sárvédő közé. Mint láthatod, a kerékdőlés szöge is… a hagyományostól eltérő, és akkor még finoman fogalmaztam. De mi más kéne még egy jó kis csúszkáláshoz?
Masahiro nem tervez újabb átalakításokat az S13-hoz, elmondása szerint, amit lehetett, azt már a saját ízlése szerint át lett alakítva. De a tuning egy olyan elmebaj, hogy bármikor jöhet egy újabb kattanás és akkor időt és pénztárcát nem kímélve, jön az újabb módosítás. Bár így is tetszik ez az S13, az oldalán enyhén felfelé ívelő fényszóróival is olyan… ázsiai formája van. Mint egy szigorú sógun, akinek a kegyétől függsz, hogy a legnagyobb élvezetben részesít, vagy könyörtelenül megbosszulja a hibáid, amiket a pályán ejtesz.
Rajta látszik, hogy nemigen vétettek még hibát vele.
