2021. szeptember 14. | 16:53

Nincs is szebb dolog annál, mikor a veterán SL-ek kergetik a bálna Mercit, hogy beérjék az elsőként rajtoló dízel Pontont.

2021 szeptemberének első hétvégéjén a drivingcamp parkolójában gyűlt össze 90 veterán Mercedes, hogy megkezdjék a XII. Mercedes-Benz Classic Csillagtúrát. A kétnapos „verseny” mezőnye az ország nyugati részét célozta, kiemelve Nagykanizsát, a ZalaZone tesztpályát és a Zalai-dombság kis településeit.

mercedes csillagtura 2021

Az itinerben minden fontos infót megkaptam én is, hiszen az importőr jóvoltából az új CLA 45 S volánja mögött teljesíthettem a túra első napját. De hiába a 420 lóerős teljesítmény, itt nem a leggyorsabb nyer, sokkal fontosabb az, hogy mennyire érzed az autód orrának a végpontját. Hiszen a fotocellákkal tűzdelt pontossági szakaszokon az előírt másodperceket a lehető legprecízebben kell teljesíteni, ha túlléped az időt büntetést kapsz, ha rövidebb idő alatt érsz célba szintén mínusz pontok járnak. Az 1/100-as szakaszokon túl pecsétek gyűjtése volt még feladat és a márkatörténeten, autó- és típusismereten alapuló kvízekre is érdemes volt felkészülni, átlapozva a Mercedes és a Maybach történelmét.

mercedes csillagtura 2021

A márka idén 135 éves, a mezőny legöregebb tagja egy 1954-es 180D Ponton, ami mindkét nap az első helyről startolt. A mezőny legértékesebb és talán legcsodálatosabb tagja egy 1957-es 300 SL Roadster volt, ám a teljesség igénye nélkül találkozhattunk még számos W111-es SE-vel, V8-as W126-osokkal, egy 190E 2.3-16 modellel, Szahara-sárga 200D W123-assal és a már emlegetett SL számos generációjával.

mercedes csillagtura 2021

Az első este folyamán lerántották a leplet az új, tisztán elektromos Mercedes-Benz EQS előszériás modelljéről, bár őszintén szólva sokkal inkább vártam a másnap reggelt, hogy a felkelő nap sugarai közt járjam körbe a parkolóban hagyott csillagosokat.

mercedes csillagtura 2021

A ’70-es, ’80-as évekbe repít vissza néhány autó belterének az illata, körülöttem a W126-osok semmihez sem hasonlító, néhány másodpercig tekerő önindítója kerreg szakadatlan. Volt, aki ponyvával óvta a nedvességtől autóját, ám a törődés itt nem ér véget, hiszen a legtöbben megejtették a kötelező nívópálcamustrát, hogy aztán elégedetten pótolják kedvenc autójukba a kenőanyagot.

mercedes csillagtura 2021

A túrán végül Erdélyi Zoltán ás Erdélyi Csilla söpörte be az első helyet egy 1981-es 280 SL-lel, egészen elképesztő, 2,62 másodperces büntetést szedtek össze mindössze az 1/100-as szakaszokon. A díjazásra szánt 1 millió forintot a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért szervezet kapta meg.