hétfő - 2024. május 06.
21.5 °C
időjárástiszta égbolt
95 631 Ft
100 684 Ft
D 618 Ft

400 milliárd forintból bővül a kecskeméti Mercedes-gyár

Nincs egy hónapja, hogy bejelentették az A- és a B-osztály gyártásának kivezetését, máris kiderült, hogy pontosan mi indokolta ezt a lépést.

Azt eddig is tudtuk, hogy a hagyományosabb formájú autók iránt csökken a kerestlet Európában, de a Külgazdasági és Külügyminisztérium mai közleményéből az is kiderült, hogy mit fognak gyártani a jövőben az A- és a B-osztály helyett. Szíjjártó Péter, a minisztérium tárcavezetője egy 400 milliárd forintos beruházást jelentett be, amelynek célja, hogy a közeljővőben két új elektromosautó-platformot gyárthassanak Kecskeméten. A miniszter úgy fogalmazott, hogy a fejlesztéssel a jelenleginél magasabb kategóriájú járműveket gyárthat majd a Mercedes Magyarországon.

Az egyik Kecskeméten gyártott autó, a Mercedes EQB villany-SUV / Fotó: Mercedes

A projekt jelentős infrastrukturális fejlesztésekkel és munkahelyteremtéssel fog járni, ezért azt az állam 14 milliárd forinttal támogatja. A Mercedes emellett képzési programot indít Kecskeméten, amihez a kormány ugyancsak pénzügyi hozzájárulást biztosít. A közleményből nem derült ki, hogy a beruházás mennyi új munkahelyet teremt. Szíjjártó az MTI tudósítása szerint elmondta, hogy jelenleg 155 ezer embernek ad Magyarországon munkát az autóipar, a szektor termelési értéke 2010-ben 3600 milliárd forint, míg 2021-ben 9400 milliárd forint volt.

A kecskeméti Mercedes-gyárban 2012 óta gyártanak autókat, jelenleg az A-osztály, a CLA és a CLA Shooting Brake, valamint az elektromos EQB gyártása zajlik az üzemben.

Forrás:

MTI | Címlapfotó: Mercedes