Az is kiderült, hogy milyen autókra kerestek rá a magyarok a legtöbbször.
Megérkeztek a 2023-as évi adatok, amelyek megmutatják, idén melyek voltak a legtöbbet keresett autómárkák. A Compare the Market nevű iroda immár hatodik éve szedi össze a Föld 155 országának adatait, amelyek idén kicsit meglepőek, mivel a Tesla a semmiből bukkant elő, hogy a Toyota mögött elfoglalja a második helyet. A BMW és a Mercedes-Benz követi őket, de az Audi, a Honda, a KIA, a Nissan és a Volvo is ott van a lista elején.
A Tesla a megelőző években szinte sehol sem volt, és sokan a Cybertruck megjelenését tartják a hirtelen felzárkózást okának, mivel a cég nemrég kezdte el kézbesíteni az első modelleket a rendelőknek. A Toyota már évek óta a legkeresettebb márka szinten minden kontinensen, de az amerikai elektromos autó-gyártó gyorsan felzárkózott a japánok mögé. A Tesla tavaly még egyáltalán fel sem került a Compare the Market listájára, idén viszont a 155 országból 29-ben a Teslára kerestek rá leginkább a vásárlók.
Ez persze nem azt jelenti, hogy ilyen ütemben vásárolnak is a cégek autóiból, de erős mutató, hogy a Google-n vagy más keresőkben ezeket a márkákat nézték meg a legtöbben.
Bár hiába szerepel a 29-es szám a Tesla neve mellett, a Toyota továbbra is a legkeresettebb név a piacon. 64 országban, azaz a vizsgált államok majdnem felében a japán márkát keresték a legtöbben. Ez kisebb visszaesés a tavalyi adatokhoz képest, amikor 69 országban volt a leginkább keresett márka a Toyota.
A Tesla hirtelen berobbanása azonban nem csak a Toyotának okoz fejtörést. A BMW, amely tavaly még 36 országban volt a legkeresettebb, idén már csak 26 országban került az első helyre, a Mercedes-Benz pedig 10-ről 6-ra esett vissza. Az Audi lett összességében a negyedik leginkább keresett márka, 7 országban volt a legkeresettebb, ezzel megelőzte a Mercedest.
Mennyire van bebiztosítva a Toyota első helye?
Mindenki tudja, hogy a japán márka a talán legmegbízhatóbb, legstrapabíróbb és legsokszínűbb márka a piacon és ezért is keresik olyan sokan minden kontinensen. Ausztráliában a Legmegbízhatóbb Autómárka Díját is elnyerte idén, ahol főleg a Hilux pickupok és persze a Corolla dominálja le a piacot, erős versenyben állva a Forddal.
Az elmúlt hat év adatait nézve, 2018-ig visszamenőleg a Toyota erősen stagnált, csak 2019-ben volt egy nagyobb visszaesés, amikor valamiért mindenki a BMW-t kereste. Azonban a Tesla nagyon hirtelen tör felfelé, így lehet, hogy 2024-re már kérdéses lesz a Toyota első helye, és idővel akár helycsere is történhet az élen.
A Toyota bizonyos régiók minden országában tarol: Közép- és Dél-Afrikában például minden országban a csúcson van, ami nem is meglepő, mert a japán gyártónak helyi telepei vannak a térségben, így a kocsik ára alacsonyan tartható. Hasonló a helyzet Dél-Kelet-Ázsiában, Óceániában és Dél-Amerika egy-két részén is.
Ki van a lista alján?
Amilyen hirtelen kezdték el keresni a Teslát, a Ford és a Jeep olyan gyorsan tűnt el szinte mindegyik ország kereséseiből. Tavaly Bhutánban – vagy Bhutáni Királyságban – a Jeep volt a legkeresettebb márka, a Ford pedig az Egyesült Államokban, Kanadában, Szenegálban és Törökországban volt az autómárkák kereséseinek tetején, idén azonban mindegyik fenti ország lakossága úgy döntött, már nem érdekli őket ez a két márka.
Ennek oka az lehet, hogy mind a Jeep, mind a Ford erősen szűkített modellkínálatán, az Egyesült Államokban persze töretlenül a legtöbbet eladott modellcsalád az F-szériás Ford pickup, de a Toyota és a Tesla szinte minden más szegmenset ural.
A Fiat az egyetlen, amelyik nem szenvedte meg a Tesla hirtelen előretörését, sőt, jót tett neki. A tavalyi 2 helyett már 4 országban volt a legkeresettebb márka az olasz brand.
A Tesla az Államokban és Európa több országában is a legelső. A BMW szintén nem meglepő módon főleg az európai kontinensen hódít, de Kínában is a bajor gyártó autóira kerestek a leginkább.
Magyarországon egyébként szintén a BMW az uralkodó, őket követi a Tesla, majd az Audi. A BMW zsinórban ötödik éve a legkeresettebb modell a hazai új autó-piacon, 2018 az egyetlen év, amikor nem volt első, akkor az Opel volt a magyarok által leginkább keresett márka.
A biztosítás minden márkánál fontos
Nem csak a kötelező biztosítás, de a CASCO is fontos egy autó esetében. Adrian Taylor, a Compare the Market biztosítási osztályának vezetője a listához kapcsolódóan hozzátette, hogy hiába a sok adat, mindegyik autónál ugyanolyan fontos, hogy a benne ülők biztonságban legyenek:
Legyen egy megbízható Toyotád, egy csúcstechnológiás Teslád, vagy sportos BMW-d, mindnél fontos egy jó biztosítás is. Új autó vásárlásakor jobb lehet nagyobb kategóriájú biztosítást is venni, a biztonság kedvéért. A legtöbb csomag tartalmaz új autó-cserét, vagy garanciát, ha egy nemrég vásárolt autó hibás lesz és le kell cserélni.
Nem számít még az sem, hogy az autó új vagy régebbi, a gépjármű-biztosítás védőhálóként szolgál, bármi történik is. Mivel az autók életünk szerves részei és minden nap használjuk őket, fontos, hogy védve legyenek lopás, időjárási erők vagy épp baleset esetén.
Taylor azt is hozzátette, hogy fontos a biztosítási papírok minden részletét végigolvasni, minden feltételt értelmezni, mivel csak így lehetünk biztosak, hogy olyasmit veszünk, ami a legjobban érvényesíti a vásárlók érdekeit.
Ezek a részletek csomagonként változhatnak, ezért kiemelten fontos, hogy elolvassuk a feltételeket, mielőtt vásárolunk, mivel csak így tudunk dönteni, hogy melyik biztosításra van leginkább szükségünk.