2021. június 10. | 12:24

Vannak erre utaló jelek.

A Ferrari bejelentette, hogy a Louis Camilleri távozásával megüresedő vezérigazgatói pozíciót Benedetto Vigna tölti be a jövőben. A technológiai iparágból érkező Vigna több évtizedes tapasztalatot hoz magával a Ferrarihoz, ez a kinevezés arra enged következtetni, hogy az olasz autógyártó is lát perspektívát az elektromos autózásban.

Camilleri tavaly decemberben távozott Maranellóból, leköszönésekor azt mondta, hogy szerinte a Ferrari soha nem válik teljesen elektromos márkává. A cég ugyanakkor azt tervezi, hogy 2025-ben piacra dobja első teljesen elektromos járművét, az új vezérigazgató pedig friss lendületet adhat a villanyosítási törekvéseknek, melyek így akár a vártnál hamarabb is megvalósulhatnak.

Vigna az elmúlt 26 évet az STMicroelectronicsnál töltötte, többek között a mikroelektromechanikai rendszerekhez (MEMS) is ért. A félvezető chipek és egyéb más technológiák most elég forró árucikknek számítanak az autóiparban, mivel a gyártók egyre több új technológiát pakolnak a mai modellekbe, ide értve az elektromos hajtásláncokat is. Vigna pedig nagyon ért ezekhez, ez a tudás minden bizonnyal kiemelte őt a többi jelölt közül. A Ferrari egy olyan emberhez ragaszkodott, aki nagy hasznára lehet a vállalatnak a villanyautók tervezésekor és gyártásakor, az olaszok is érzik, hogy lépést kell tartaniuk az iparban tapasztalható változásokkal.

A Ferrari pontosan nem részletezte villanyautós törekvéseit, de 2020 elején bejegyzett egy négymotoros, négykerék-meghajtású autós szabadalmat, amely a teljesen elektromos és a hibrid hajtásláncokat is támogatná. A vállalat 2019-ben mutatta be első plug-in hibrid autóját, az SF90 Stradale modellt, amely 986 lóerejével a cég eddigi legerősebb utcai típusa lett. A vállalat 2019-ben közölte, hogy reményei szerint 2022-re az eladásainak 60 százalékát a hibrid modellek teszik majd ki.

Vigna egy olyan időszakban veszi át a Ferrari irányítását, amikor az elektromos hajtásláncok kezdik felvenni a versenyt a belső égésű motorokkal. A népszerű villanyautók lenyűgöző teljesítményszámokat kínálhatnak, ami problémát jelenthet az olyan gyártók számára, mint a Ferrari. Az iparág gyorsan változik, és ennek a változásnak a középpontjában a technológia áll, ezért esett egy technológiai gurura a Ferrari választása. Vigna a hírek szerint szeptember 1-jén kezd az új munkahelyén.