2019. július 26. | 16:15

Ha így lesz, akkor az egy win-win szituáció lesz mind a BMW-nek, mind pedig a Jaguar Land Rovern

Jaguar Land Rover. Ez a teljes neve annak a Tata Motors által tulajdonolt cégcsoportosulásnak, amelyet 2013-ban hoztak létre és amelybe a Jaguar és a Land Rover tartoznak bele. Az már csak történelem, hogy korábban mindkét márka a Fordhoz tartozott (Jaguar 1990-től, Land Rover 2000-től). 2008-ban azonban az indiai Tatához kerültek, mert a Ford akkoriban komoly anyagi gondokkal küzdött. A BMW úgy került a képbe, hogy 1994-ben megvásárolták a Rover Groupot, hogy aztán feldarabolva azt, 2000-ben eladja a Land Rover almárkát a Fordnak, majd 2006-ban a teljes Rovert szintén.

A nem túl hosszú idejű együttműködés eredményeképpen néhány Land Rover modell BMW szívet kapott a 2000-es években. A 286 lóerőt és 440 Nm-es nyomatékot produkáló, 4,4 literes V8-as M62 motorkódú BMW benzines erőforrását 2002 és 2005 között a Range Roverekbe is szerelték, míg dízelfronton a BMW M57D30 motorja került a terepjárókba 177 lóerővel és 400 Nm-es nyomatékkal. Jaguárokba korábban nem került semmilyen, a bajoroktól származó erőforrás. Ez viszont változhat a jövőben, mert mind a Land Rover (ismét), mind pedig a Jaguar modelljeibe kerülhetnek dízel, benzines és hibrid erőforrások is, melyek mind a BMW-től származnak majd.

A JLR (Jaguar Land Rover) és a BMW korábban már bejelentették, hogy közösen fejlesztenek elektromos hajtásláncot az autóikba, de úgy tűnik az együttműködést kiterjesztik a hagyományos üzemű erőforrásokra is. A kooperáció mindkét fél számára hasznos lehet: a BMW értékesítheti azokat a drága pénzen kifejlesztett belsőégésű motorjait, amelyek iránt csökkenőben van a kereslet házon belül, míg a JLR a jövő technológiákba fektetheti erőforrásait. Hivatalosan még egyik márka sem erősítette meg az információt, de autóipari pletykák szerint a 2020-ban érkező új Jaguar F-Type-ba a BMW 4,4 literes V8-as motorja kerülhet majd.

Addig is nézd meg, hogy az említett V8-as BMW motor hogy muzsikál 0-280 km/h-ig az X6 M-ben!