2020. február 02. | 05:39

Technikai eszközökkel figyelik a sofőröket.

A németek technikai eszközökkel ellenőrzik a követési távolság betartását - írja a Balset-megelőzés Facebook oldala. Az alábbi képen láható 14 méteres távolság 153 km/h-s sebességnél rendkívül kevés, ennek közel az 5,5-szöröse, 76 méter volna az optimális.

Azok, akik ennek ellenére túl közel haladak az előttük autózokhoz Németországban, 320 eurós büntetésre (jelen árfolyam szerint kb. 108 ezer forint), 2 büntetőpontra, valamint két hónap vezetéstől eltiltásra számíthatnak.

Az egymás seggében haladásnak a magyar autópályákon is óriási hagyománya van, s a közhiedelemmel ellentétben nem csak a BMW, Audi vagy éppen Mercedes sofőrök alkalmazzák előszeretettel ezt az ostoba magatartást. Bár a rendőrség már civil autókból is figyeli a renitens sofőröket, én személy szerint semmilyen javulást nem figyeltem meg e tekintetben sem az autópályák közlekedési moráljának tekintetében.

A probléma abból fakad, hogy ha valaki nem közvetlenül az előtte haladó szélárnyékában autózik, akkor a mögötte haladó általában ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy jobbrol előzzön, szert téve ezzel mintegy 3 tizedmásodperces előnyre. Ennek a jelenségnek okán aztán az autósok túlnyomó többsége nem hogy nem optimális, de inkább életveszélyes követési távolságban közlekedik gyakolratilag teljes útja során.

Jómagam rendszeresen megteszek mintegy 50 kilométert Budapest és egy megyeszékhely között, s gyakran teszem fel a kérdést magamban, hogy mi lehet olyan sürgős, ami megéri, hogy e szakaszon 10-12 jobbról előzéssel kereken 2 percet lefaragjon valaki az amúgy 30-40 perces menetidőből? A kifogások tárháza végtelen, én azonban erősen kételkedem abban, hogy ennyi embernek szül menetrendszerűen délután 17:30-kor a felesége, ráadásul egy héten többször is.

Ne habozz, ha tudod a választ, írd meg kommentben! Ha van néhány szabad perced, akkor csekkold az Alapjárat hírműsorát is!