Már készülőben a 2JZ kit az új Suprához. Hát nem a gyártó táltosodott meg mégis, csak a CX Racing csapata jelentette be, hogy már készül a komplett motor swap kit, amellyel „könnyedén” átépíthető lesz a Supra
Bár még forgalomban sincs az új Supra, máris akadt egy szerelő társaság, akik az átlagosnál kicsit jobban utálják, hogy BMW motor hajtja a legendás Mk IV utódját. A végtelen rétestésztához hasonlító bejelentések és a több mint 10 éves várakozás után végre bemutatkozott az új Toyota Supra utcai verziója a Detroiti Autószalonon.
Ahogy azt már a kezdetektől sejteni lehetett, az új Suprát talán egy kicsit benézte a gyártó. Ha csak abból indulok ki, hogy az az ember, aki egyből az autóra gondol és nem a gördeszkás márkára vagy egy fizikai kifejezésre a Supra szó hallatán, az 10000000000% biztossággal az Mk IV, azaz a 4. generációs Toyota Suprára fog gondolni, amiben egy Toyota motor volt, ráadásul egy 2JZ. Ha igazi ínyenc, akkor még az is eszébe jut, hogy egészen pontosan ebből is a turbós, azaz a 2JZ-GTE volt csak az igazi legenda.
A 4. generációs karosszéria és a turbós JZ gyakorlatilag megteremtett egy tökéletes verseny tankot, aminek a mai napig brutális kultusza van az egész világon. És akkor jött ez az izé, amibe belenyúltak a bajorok, a GR body kit nélkül pedig úgy néz ki, mintha egy Z4 meg egy Mk IV gyurma formát szúrópróbaszerűen összenyomkodtak volna.
A lámpán látod, hogy a régit próbálja idézni, de nem sikerült neki, a hűtőrács olyan mintha ketté toltak volna két BMW vesét és közé dobtak volna egy Toyota emblémát, az oldalsó beömlő akkora, hogy beférne a fejem, ellenben az ajtótól hátrafelé haladva nagyon érezhetőek a Toyota jellegzetes, hirtelen kitüremkedései, amiket például a CH-R esetében is nagyon szerettem, a huncutul gonoszra húzott hátsó lámpákkal együtt.
No de a Genfi Autószalonon úgyis tiszteletem teszem idén, majd testközelből elmondom milyen volt az új Supra. Most viszont maradnék az eredeti mederben, mi szerint állítólag nem jó. Állítólag. Bár nem lehet egy az egyben a BMW-re fogni az egész dolgot, én mégis csak a BMW-re fognám az egész dolgot.
Nem azért, mert a bajorok nem tudnak jó autót gyártani. Nagyon is tudnak. Jó német autót, a japánok meg jó japán autót. És ennek így is kellene maradnia örökre. A rajongók nagy részének is ezért vérzik a szíve, szeme, gyomra. Mert egyszerűen amíg az, hogy egy japán utcai bódéba francia hajtómű kerül, az nem azt jelenti, hogy ha egy japán gyártó egyik legikonikusabb sportmodelljének utódjába német hajtómű kerül az működik. Ez nem járja.
Ezért ki is térnék a lényegre. Már most létezik szervizcsapat, aki egy olyan átalakító szetten dolgozik, amelynek segítségével könnyedén átemelhető lesz a szent 2JZ a hathengeres BMW valami helyére. Egyébiránt nem akarom a BMW-t fikázni, így biztos van amiért és vannak emberek, akik szeretni fogják így is a Suprát ahogy van, de én azon a véleményen vagyok, hogyha fogná magát a Toyota, és újra gyártaná a 2JZ-t, nagyobb számban adnák el az új Suprát mint valaha.
A CX Racing egyébként az Instagramon tette közzé az elképzelést, amihez képet is mellékeltek, ahogy láthatod egészen csitti-fitti módon illik az új Supra orrába a régi JZ. Talán nem véletlenül, és a japánoknál mégsem gurult el minden szem gyógyszer.