A kínai elektromos autó a népszerű crossover kategóriában száll ringbe, és vannak ütőkártyái.
Még tavaly októberben jártunk a BYD első magyarországi megjelenésekor a Seal, az Atto 3 és a Dolphin modellek menetpróbáján. A kínai autógyártó ekkor robbant be hazánkba, igen erős ár-érték arányú palettával. Egy ideje már tart a tendencia, hogy a kínai márkák komolyan fenyegetik az európaiakat, hiszen minőségben is tudásban is egyre erősebbek.
Különösen érdekes a BYD magyarországi pozíciója, hiszen nemrég jelentették be, hogy Szegeden építenek autógyárat. Aki még mindig nincs képbe ezzel a márkával, annak egy mondatban összefoglalom a legfontosabbakat: Több mint 20 éve gyártanak autókat, 2022 óta pedig csak hibrid és tisztán elektromos modelleket kínálnak. Most az Atto 3 crossover volt nálunk egyhetes teszten, így a legfontosabb tapasztalataimat osztom meg.
Meglepően visszafogott külső
Az ázsiai gyártókra még ma is jellemző, hogy az Európába hozott modelljeiket sem kifejezetten az itteni ízlés szerint tervezik. Sokszor találkozunk csicsás, túlrajzolt autókkal, elég csak a Torres hobbiterepjáróra gondolni. A BYD közepes méretű crossoverének külső dizájnja azonban egészen semleges lett, már-már unalmasnak is mondható. Méretben egyébként leginkább a Kia Niro EV-re hajaz, tengelytávja például centire ugyan akkora.
Fura beltér
A kabin ennek a szöges ellentéte, itt látszik, hogy nagyon akartak a formatervezők, de az erőlködésnek aztán... nem annyira lett jó vége. Persze lesz olyan vásárló, akinek pont ez jön be, de itt nagyon sok a furcsa vonal, a puha, ámde kellemetlen tapintású anyag és az öncélú megoldás. Az ajtópanelek gitárra hajazó kialakítása például jópofának néz ki, használni viszont nem sok mindenre lehet, ráadásul néhány év alatt rojtosra kopik és lógni fog, ha ugyan el nem szakad teljesen.
Az összeszereltség és a helykínálat azonban rendben van, semmi sem nyöszörög, az ajtók csukódásának a hangja is megfelelő, hátul pedig hatalmas a lábtér és ideális hosszúságú az ülőlap is. A fejtér mondjuk 180 centi felett már szűkös lehet, de több olyan megoldást is kínál az Atto 3, amit még sokkal drágább autókban is szeretnek lespórolni a gyártók. Például az anyósülés is elektromos, mind a négy villanyablak automata, valamint elöl és hátul is van kétféle USB-aljzat.
Kihagyott ziccer, hogy az autó orrában nincs csomagtartó, a hátsó puttony azonban megfelelő méretű és variálhatóságú. A padlóját több szintben lehet állítani, 440-1338 liter közti kihasználhatósággal, az üléseket 1/3-2/3 arányban ledöntve. A raktér ajtajának nyitója azonban elég alacsonyra került, ráadásul a kosz is hamar rátelepszik.
A multimédia rendszer érdekes. Kinézetre a Google-alapúakhoz hasonlít leginkább a menü, a központi érintőkijelző kiváló képminőségű és 15,6 colos méretű. Akár 90 fokban el is forgatható, bár mivel nem lehet túl jól többfelé osztani a képernyőt, így ez inkább csak parasztvakításra jó. A sofőr előtti digitális műszeregység elég visszafogott, mind tudásra, mind képminőségre.
Ami azonban jobban zavart, hogy a telefontükrözés csak Android Autóval megy vezeték nélkül, az Apple CarPlay csak kábelen csatlakozik, méghozzá a Type-A aljzaton. Így aki újabb iPhone-nal rendelkezik, az kénytelen lesz venni hozzá egy megfelelő kábelt. Van viszont vezeték nélküli töltőpad és kártyaolvasó is. Hagytak a középbox tetején fizikai gombokat, a radarok, a módválasztó és a fűtés kezelőszervei is helyet kaptak itt. Szintén negatívum, hogy a fűtés, azon belül a szélvédőfűtés nem volt túl acélos, elég sokat kellett várni, mire leolvasztotta a jeget.