2021-ben Magyarországon az olcsó új autó szókapcsolat eléggé átalakult, hiszen az utóbbi időben elszálltak az árak, mint Tom Cruise a Top Gun filmben. Nagyjából 10 (de az is lehet, hogy 15) modell van a hazai piacon, ami befér a 4 millió forintos határ alá, és ezek egy jelentős része olyan felszereltségű, hogy kis túlzással a kormányon és a négy keréken kívül sok mindenre nem érdemes számítani tőlük.

kia picanto teszt alapjárat

A Kia Picanto is benne van ebben az „olcsó toplistában”, az A-mini kategóriába tartozó városi kisautó ugyanis a koreai gyártó legkedvezőbb árú modellje nálunk. A koreaiak BA-platformjára épülő, 2017-ben bemutatott harmadik generációs Picanto 2020-ban kapott egy ráncfelvarrást, és egyébként nem is fogyott rosszul, hiszen abban az évben 300 új példányt helyeztek forgalomba belőle Magyarországon a DataHouse adatai szerint.

Morcos kis jószág

A Picanto nem sorolható a bájos kisautók közé, inkább egy kis méregzsákhoz hasonlít. Az orra egészen agresszívnek hat ezekkel a lámpákkal, a Peter Schreyer védjegyének számító hűtőmaszk pedig szépen összeköti ezeket. Az autó hátulja már nem ennyire extravagáns, de szépen keretbe foglalja a két lámpa a farrészt, nincsenek felesleges sallangok az autón. A Hyundai i10 testvérmodelljének számító Picanto egyébként méreteit tekintve a kategória alsó felébe tartozik, hossza 3595, szélessége 1595, magassága 1485, a tengelytávja pedig 2400 mm.

kia picanto teszt alapjárat

Igényes a beltér

A városi minik kategóriájában bizony sokszor okoz problémát az, hogy az olcsóság jegyében a kabin minőségén is igyekeznek spórolni. Több modellnél is lehet nyöszörgő, mozgó burkolatokkal találkozni, az anyaghasználatról már nem is beszélve. Félreértés ne essék, a Picanto esetében is zömmel kopogós műanyag alkotja a belteret, de legalább patentül össze van rakva, nem mozognak a kezedben indokolatlanul a dolgok, nem nyöszörög, nem cicereg miden odabent. Egyszerű és letisztult a műszerfal kialakítása, amelynek közepén egy 8 colos érintőkijelző trónol. Ez utóbbi egyébként a második, Gold felszereltségtől jár az autóhoz. A facelift során átvariálták kicsit a gombok elrendezését, valamint frissült a kijelző is.

kia picanto teszt alapjárat

A sofőr előtti két, analóg műszer közt egyébként egy kisebb digitális kijelző is van, ahol hasznos információkat lehet megjeleníteni. A rendszer egész gyors, kisautós mércével a központi kijelző grafikája is jónak mondható. Van Android Auto és Apple CarPlay kapcsolat is, amely vezeték nélkül is működik, igaz, nekem néha ledobta az almás telefonom, így célszerűbb USB-kábelen csatlakoztatva használni ezt a funkciót. A feláras sávtartó jól működik, a tolatókameránál pedig inkább annak kell örülni, hogy van, a képminőség ugyanis nem túl acélos.

kia picanto teszt alapjárat

A multikormány jó fogású, az első ülések kényelmesek, egész használható hosszúságú az ülőlap is. Hátul langalétáknak már szűkös lehet a hely, bár a Kia legalább nem akarja ötszemélyesnek titulálni a Picantót. A csomagtartó 255 literes alaphelyzetben, amely a hátsó támlák 60:40 arányban való síkba döntésével 1010 literig bővíthető, a padló alatt pedig pótkerék híján egy hasznos üreg lapul.

Felejtős ez a váltó

A Picanto kétféle háromhengeres motorral kérhető, az 100 lóerős, 1.0 T-GDI mellett a 67 lovas, ezres szívó szerepel a palettán, ám előbbi csak a harmadik (Platinum) felszereltségi szinttől érhető el. A tesztautó a gyengébbik motorral volt felszerelve, amely önmagában nem lett volna tragédia. Városba, dugóban ülni ez is teljesen jó, idősebb felhasználóknak ez a menetdinamika is tökéletesen elég lesz. Járását tekintve enyhe vibrációt lehet érezni, fordulaton pedig a hangját is erősen hallatja, hiszen még a géptetőn sincsen szigetelés. Ez bizony ilyen, ha valaki olcsó autót akar manapság…

kia picanto teszt alapjárat

Ez a motor egyébként ötös manuális, vagy szintén ötkofokazú robotizált váltóval kérhető. A tesztautóban az utóbbi munkálkodott, sajnos. Valószínűleg olcsósága miatt döntöttek a mérnökök ezen konstrukció mellett, ám a kifinomultság nem igazán jellemzi ezt a szerkezetet. Olyan tempóban vált, mint egy tanulóvezető, hatalmas bólintásokkal lehet az autóban ülni. Az utasoknak semmiképp nem érdemes menet közben inniuk, mert a ruhájukra fogják önteni az italt.

Szerencsére van manuális üzemmmódja is, ahol te pöckölgetheted a fokozatokat, ilyenkor valamivel ügyesebben oldja meg a dolgot. De akkor meg már vehetne az ember manuálisat is, az „automata” lényege pont az lenne, hogy ne kelljen folyton a váltókarhoz nyúlni. Na mindegy, lényeg, hogy van, bizonyára úgy gondolták, így még mindig versenyképesebb lesz a modell, mintha nem lenne semmilyen alternatívája a kézi váltónak. Az azonban biztos, hogy ezzel a konfigurációval csak a rendkívül nyugodt, kötélidegzettel rendelkező sofőrök tudnak zökkenőmentesen együtt élni, számomra semmiképp nem érné meg a nagyjából 300 ezer forintos felárat ez a robotizált váltó.

kia picanto teszt alapjárat

Ami a fogyasztást illeti, a gyári adatok szerint 5,7 liter a vegyes fogyasztás, ami igazából hozható értéknek tűnik. Én zömmel autópályán használtam, ami nem a kedvenc terepe, hiszen a rövid áttételek, a kis motor és a kevés kraft miatt nehezen tartja a pályatempót, ráadásul 110-nél 3500-at forog a főtengely. Éppen ezért nem kerültem közel a gyárilag megadott értékhez, de több városi használat mellett ez simán megvalósítható. A teszthét végére a kijelzőn 5,3 literes átlag jelent meg, amin a tankolással kiszámolós módszert lejátszva hangosan felnevettem, úgy ugyanis 6,2 literre jött ki a dolog, ami sokkal reálisabb értéknek tűnik a korábban említett felhasználási módot figyelembe véve.

Mindenhova befér

A Picanto esetében felesleges vezetési élményről beszélni, a kényelmes utazásra helyezték a hangsúlyt. Elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros a futómű, a 14 colos kerekek pedig áldásos hatással vannak a rugózásra (a csúcsmodellhez 16-os kerekeket adnak, azzal valószínűleg pattogósabb a történet). A kormányzás elfogadható, könnyen tekerhető a városi forgalomra optimalizálva, az autó négy sarkában elhelyezett kerekeknek köszönhetően pedig jól manőverezhető a kocsi. Könnyű vele parkolni, a körkilátás is megfelelő, a fékek pedig meg tudják zabolázni a 67 lóból álló ménest. Erre szükség is van, hiszen a modell bevezetésekor elvégzett Euro NCAP törésteszten mindössze 3 csillagot gyűjtött be az alapkivitelű Picanto, ami ebben a kategóriában azért elő szokott fordulni.

kia picanto teszt alapjárat

Ár és összegevze

A Picanto alapára 3,85 millió forint a 67 lovas motorral és az ötös kézi váltóval. A közepesen felszerelt tesztautó listaára 4,72 millió, azonban a csúcsot a GT Line kivitel jelenti, amely a 100 lovas motorral 5,1 millióról indul. A 7 év/150 ezer kilométeres garancia még mindig kecsegtető ajánlat, az alapverzióban pedig a manuális klíma, a 6 légzsák, a távirányítós központi zár és az első villanyablakok is benne vannak. A Picantót inkább városi használatra ajánlanám, ezzel a konfigurációval pedig inkább a nyugodt vezetési stílust kedvelők tudnak majd azonosulni. Az autó egyébként minőségi benyomást kelt, szépen össze van rakva, remélhetőleg tartós lesz majd az egyszerű technikája miatt.

Ha érdekelnek a városi kisautók, akkor nézd meg ezt a tesztet:

Kia Picanto 67 DPI GOLD (2021)

  • Lökettérfogat: 998 cm3
  • Hengerek/szelepek: 3/12
  • Max. teljesítmény: 67 LE (49 kW) 5500/perc
  • Max. forgatónyomaték: 98 Nm 3750/perc
  • Hossz./szél./mag.: 3595/1595/1485 mm
  • Tengelytáv: 2400 mm
  • Saját tömeg: 955 kg
  • Vegyes fogyasztás: 5,7 l
  • Tesztfogyasztás: 6,2 l
  • CO2 kibocsátás: 129 g/km
  • Végsebesség: 158 km/h
  • 0-100: 17,2 s