A Hyundai i10 valójában nem is az a klasszikus urbáncirkáló?
Volt már nálam néhány városi kisautó, de nem mondanám, hogy bármelyik különösképpen elnyerte volna a tetszésem. Az i10 viszont megkapja az 5-öst, ha én osztályzom, mert kifejezetten kellemes csalódás volt. 2008-ban mutatták be az első generációt, és bár hazánkban nem rohangál azért rengeteg belőle az utakon, világszerte és Európában elkelt elég, hogy mostanra, két facelift után a harmadik variáns is forgalomba kerüljön.
Az eladott i10-ek száma már meghaladja az 1,1 millió darabot, ami ebben a kategóriában egészen jó teljesítmény, főleg ha azt vesszük, hogy a gyártók sorra szabadulnak meg a kisautóktól, hiszen tombol az SUV hisztéria. Hivatalosan 2019-ben jelentették be az aktuális modellt, és olyannyira bíztak benne, hogy azonnal N kivitel is készült. Sajnos nem az került a szerkesztőséghez, azért a halandó utcai verzió is elég jó.
Az emberi izmokról mintázva
Vannak olyan marketinges fogások, amelyek letaszítják a fejedben azt a bizonyos tantuszt. Ilyen az i10 dizájnereinek inspirációs vonala is, amely a sportolók passzentos ruházata alatt húzódó izmokat, valamint az anyagok gyűrődését vette alapul és használta fel a tervezéskor. Most, hogy így mondom még fel is tűnik az embernek, nemde? Leginkább az orr-részen vettem észre, hogy talán van valami a duma mögött, hiszen az ívek és a törések valóban egy izmos, pólós felkarra emlekeztetnek. Nagyon szexi, már ha ezt szereted. Mindenesetre az i10 elég vagányan néz ki tőle.
A kéttónusú fényezés jól áll a kocsinak, és ez a világos nyalókakék sem volt elviselhetetlen, inkább fiatalos. Határozottan kijelenthetjük, hogy hízott az i10, ugyanis elődjénél fél centivel hosszabb, és a hasa is lejjebb van már, mint régen, egészen pontosan 2 centit ereszkedett. Nem csak a gravitáció hatott rá, mert ugyanennyivel lett szélesebb, igazi kis buborékautó. A tesztautóhoz a nagyobb,15-ös kerekek jártak, ami piros pont lenne, de csak egy fél, mert annyira nem szép. Nem is szörnyű. Csak egy kicsit olyan, mintha egy animéből szökött volna, de egy kerék nem a világ, bármikor le lehet cserélni a gyári felnit.
Oldalról nem akarja megmagyarázni a kör négy sarkát az autó, ám a sarkok ettől még nem maradtak változatlanul, 40 mm-rel nőtt a tengelytáv, így a kerekek már sokkal közelebb vannak azokhoz, ami jót tesz a menetdinamikának. Jópofa az első lökhárítón elhelyezett beömlő is, valamint a ködlámpák hasonló hátsó kialakítása is vagány pontja az autónak. Bár a hátsó lámpák kicsit esetlenek az én szememnek (vagy csak nem találom a megfelelő anatómiai metaforát hozzá), összességében klasszul fest az i10. A kedvenc részletem pedig a C-oszlop felső harmadában elhelyezett fekete i10 logó, amely mattfekete, pikkelyszerű dombormintás alapon fényes fekete. Ez a mintázat egyébként visszaköszön a beltérben is, az ajtókárpiton.
Tiszta nagy hely van, mivan?!
Számomra is meglepő volt, de az i10 kifejezetten tágas belülről. Nincs túlbonyolítva a beltér sem, éppen annyi stílus rejlik a részletekben, amitől nem érzed fapadosnak egy irinyó pirinyót sem. A műanyagok és a huzatok újrahasznosított anyagokból készültek, és van némi bőr is itt-ott. Ha nagyon akarod kopog, de ki az a hülye, aki nagyon akarja? Szóval tök rendben van, a 8 colos infotainment kijelző, az Apple Carplay és az Android Auto a navigációs csomaggal kézenfogva kizárólag felár ellenében vásárolhatóak meg, ami egy kicsit sántít nekem, navi nem is volt a kocsiban.
De hát alsó kategóriáról van szó, örülni kell, hogy van lehetőség a gyártóval belerakatni ezeket a kényelmi extrákat. Egyébként a rendszer átlátható, közepesen lassú és ahogy sok más bluetooth-os rendszer is teszi, rettentően ragaszkodik az iPhone-okhoz. Még egy másik autóból is képes inkább azzal összecsatlakozni, mint a bent "ülő" androiddal. A tolatókamera képe is teljesen rendben volt, bár éjszaka azért elvérzik szegény. Az ülések színei a szürke 50, najó nem, de számos árnyalatával játszanak. A taktikai pontokon, a széleken a legvilágosabbak, ami most valami új trend lehet, mert az MX-30 Mazdában pontosan ugyanígy a legtöbbet fogdosott és jól összekoszolható felületek voltak világosak. Na sebaj, lapozzunk.
Helykínálat terén sokkal többet nyújt az i10, mint azt gondoltam volna, hiszen az első ülésen kifejezetten kényelmesen, de még a hátsó soron is el lehet üldögélni 100-200 km-t. Azért nem Hilton szállós fotel, de teszi a dolgát. 5-en azért necces, de 4-en még tök élhető. A fejtér és a lábtér is megfelelő, nem úgy a csomagtartó. Mert ugye kisautóról beszélünk, amiben ráadásul egy csomó hely van az utastérnek, nincs varázslat, a csomagtartó már nem lehet bazi nagy. Ám a 252 liter egész jó, ha valaki sokat tetrisezett gyerekkorában, egy szempillantás alatt rámol be egy nyaraláshoz.
Csak úgy suhan!
Na persze nem egy erőgép, attól még a menetstabilitás, a kanyartulajdonságok és a manőverezhetőség nagyon is kellemes ebben a pöttöm járgányban, már csak a méretei miatt is. A már említett új sarok-kerék pozíció miatt stabilabb kanyarokban, a lecsappant magasság miatt alacsonyabbra került súlypont pedig kifejezetten jót tett neki.
Biztonsági felszerelésekből nincs hiány, ugyanis amit a gyártó nyújtani tud ehhez a modellhez, azt tartalmazza az összes felszereltségi csomag. Így a sávtartó, a ráfutásgátló, a vészfék asszisztens, a parkradar és még jó néhány rendszer megtalálható az autóban, amiről bővebb listát a gyártó weboldalán találhatsz. És ami ennél is jobb, ezek a cuccok mind-mind jól működnek.
A menetkomfort is rendben van, csendes az utastér, ám magasabb sebességnél már azért behallatszik egy pici kerékzaj a hátsó dobok irányából. Simán el lehet nézni neki. A szélzaj azonban, mint olyan nem létezik felhúzott ablaknál, és lehúzottnál sem rettenetes, ugyanis azok a szép muszklikra emlékeztető idomok nem csak dísznek vannak, ahogy az Ioniq esetében is, úgy ennél a kicsit dobozosabb formánál is figyeltek a mérnökök a jó közegellenállási tényezőre.
A fordulókör a méretéből adódóan is jó, de a 10 m-es konkrét szám is arról árulkodik, hogy ezzel öcsém beparkolsz bárhová. Így is van, hiszen nem jelentett gondot még a budapesti Ó utca sem, ha valaki jártas a belvárosban, tudja mennyi hely szokott ott lenni. Semennyi. Ha pedig van, biztos, hogy csak egy ilyen egérkamionnal férsz be. Az elöl MacPherson, hátul torziós felfüggesztés hagy némi kívánnivalót a kátyúk, akarom mondani maga után, de vészesnek egyáltalán nem nevezhető.
Városi cirkáló
Motorizáció terén hagyott ugyan választási lehetőséget a gyártó, ám ez három belső égésű benzinesre korlátozódik. 100 lóerős a legizmosabb verzió, az N Line kiadás, amelyben egy 3 hengeres turbós motor ketyeg, 172 Nm maximális nyomatékkal. Nagyon várom, hogy abból legyen tesztautó, de azért ez az 1,2-es utcai moci is megjárta. Ám ez esetben csupán 84 lóerő áll rendelkezésre, a 118 Nm nyomaték itt is kellő lendületet ad a kis gépnek. Álló helyzetből ugyanis magas fokozatokban már elhal szegény. Bár nem is várod tőle, hogy ott menjen, és valójában akinek erre a kocsira van szüksége, annak nagy sebességre nincs. A 0-100-as gyorsulás említésre sem méltó 12,6 másodperc alatt van meg neki, de meglepő módon 171 km/h a végsebesség. Lejtőn, hátszéllel kitaposod belőle a 180-at is, gondolom.
A legkisebb blokk egy 1,0 literes benzines, aminek a fogyasztása biztos barátibb, mint ennek az 1,2-esnek, ugyanis 6,3 liter volt stabilan. Beállt, mint a szög és úgy is maradt, bármit is tett vele az ember. Ami végülis lehet jó is, meg rossz is. A 22 éves, 1,6-os Mazdámmal is lehet ennyit etetni, meg lehet 12 litert is, úgyhogy mindenki döntse el magának, hogy ez a 6,3 liter elfogyasztott üzemanyag 100 km-en jó-e vagy sem. Szerintem okés. Bár a gyártó 5,3-at ígért, az én lábam mindig nehezebb egy literrel legalább. A kibocsájtási értékek 114 és 138 g/100 km számokkal alakulnak, ami jóval a megengedett felett van így is, úgy is, ami ha nagyon kukacoskodik az ember, megérezhető az árazáson is.
A kocsit választhatod automata és ötsebességes manuális váltóval, hála az égnek én pont egy kézi váltóst kaptam meg tesztelni. A váltókar hossza és fogása kényelmes, a váltó maga pedig jól van gangolva, kellemes a váltás, nem gagyi érzet egy kicsit sem, bár a fokozatok kicsit hosszúak, azért meg lehet szokni. Kíváncsi lennék az automatára is, hogy miképpen hangolták, ha szerencsém van a jövőben elkapok egyet, bár a Hyundai automata váltói eddigi tapasztalatim szerint rendben vannak.
Ár és összegezve
Nagyon tetszett az i10, olyannyira, hogy még a Toyota Aygo modellt is lenyomta, pedig engem nehéz lebeszélni a japánokról a koreaiakkal szemben, tudjátok, a hülye elveim. Bele tudnék kötni az i10-be, de nem akarok, mert élveztem a benne töltött utazást, a munkába járást és összességében az autót. Szerintem nagyon frankó első autó lehet bárkinek, aki megengedheti magának, hiszen egy új autóért a legalacsonyabb 3 599 000 forintos kezdőár nem sok, és érdemes lehet megnézni a kedvezményeket is. Viszont a 84 lóerős, 1,2 literes benzinmotorral, Comfort felszereltséggel, amit még Launch csomaggal toldottak meg, a tesztautó már 4 669 000 forintba került. Nem a klasszikus értelemben vett családi autó, de városi rohangálósnak tökéletes, akár már kirepült fiókákat maguk mögött tudó idősebbeknek is beválhat. Viszont semmiképp sem nagyi kocsi. Ahhoz túl vagány!
Hyundai i10 1.2 Mpi Comfort (2020)
- Lökettérfogat: 1197 cm3
- Hengerek: 4
- Max. teljesítmény: 84 LE / 6000
- Max. forgatónyomaték: 118 Nm / 4200
- Hossz./szél/mag.: 3670/1680/1480 mm
- Tengelytáv: 2425 mm
- Saját tömeg: 935 kg
- Vegyes fogyasztás: 5,3 l /100 km
- Tesztfogyasztás: 6,3 l /100 km
- CO2-kibocsátás: 114-138 g/km
- 0-100-as sprint: 12,6 s
- Végsebesség: 171 km/h
