A dél-koreai gyártó kínálatának fontos eleme ez, amelyet igyekeznek minél nagyobb vásárlórétegnek kívánatossá tenni.
Talán az egyik legszélesebb palettával rendelkező kompakt crossover a Kona, hiszen a Hyundai városi autójából a benzines és dízel kivitelek mellett teljesen elektromos és hibrid verzió is elérhető, így mindenki kiválaszthatja a pénztárcájának és az ízlésének megfelelő modellt. A jelenlegi tesztnek a hibrid változat az alanya, amely külsőre teljesen megegyezik a „sima” belső égésű motorral szerelt változatokkal, csak a hátulján levő hibrid felirat jelzi, hogy egy takarékosabb kivitelről van szó. A 2017-ben megjelent Kona mini-SUV hibrid verziója 2019-től kapható, egyébként a Datahouse adatai szerint 2020-ban a teszt írásáig 838 Kona fogyott különböző meghajtásokkal, amellyel egész előkelő helyen szerepel a hazai értékesítési listán.
Hyundai Kona HEV – megosztó a formaterv
A Hyundai a Kona esetében még mindig erősen ázsiai beütésű dizájnt alkalmazott, ami valakinek vagy tetszik, vagy nem. Középút nincs. Én az utóbbi csoportba tartozom, de ez az én saját problémám. Szerintem túl sok a vonal és a fantáziadús megoldás, egyszerűen nehéz megemésztenem a sok ívet és lámpát. Az autó orrán például külön helyre került a nappali menetfény, a távolsági fényszóró és a ködlámpa is, ezt tetézi még a vékony LED-sort összekötő vízszintes vonal és a méretes, sokszögletű hűtőrács.
Szép viszont a kéttónusú fényezés és a feláras kék metálszín, valamint a 18 colos könnyűfém felnik is nagyon mutatósak. Az autó hátsó traktusa szintén egyedi, unalmasnak semmiképp nem mondható a Kona, legalább kitűnik az egyébként nagyon sok vetélytársat felvonultató kompakt crossover szegmensből. Egyébként nem egy hatalmas autó, valamivel kisebb, mint az i30, hossza 4165, szélessége 1800, magassága pedig 1565 mm.
Hyundai Kona HEV – jó multimédiás rendszert kapott
Ami a belteret illeti, itt sem a minimalista formaterv a jellemző, dinamikus vonalakkal lehet találkozni. Az anyagok minősége nem kimagasló, szinte minden kemény, azonban az ergonómia és az összeszerelés minősége rendben van. A tesztautó fekete kabinja kicsit komor hangulatot áraszt, a hátul ülőknek pedig helyből sem jut túlzottan sok. Csodát persze nem kell várni, a kategória átlagát ez is hozza tágasságban, a csomagtartója pedig szerencsére nem lett kisebb attól, hogy hibrid rendszer van benne: 361-től 1143 literig bővíthető.
A központi kijelző 10,25 colos volt a tesztautóban, a felbontása kiváló volt, ahogyan a menü kezelhetősége sem volt bonyolult. Az mondjuk zavart, hogy menet közben nem enged csatlakozni a telefonnal, egyébként a bluetooth mellett az Android Auto és az Apple CarPlay is elérhető, előbbi kettőt tesztelni is tudtam, azok működtek. Az érintőkijelző alatt két nagyobb szellőző kapott helyet, alatta pedig az általam preferált fizikai klímatekerők. A műszeregység még nem teljesen digitális, az itt elhelyezett kisebb kijelzőn azonban sok hasznos infót meg lehet jeleníteni a fogyasztástól kezdve a váltó hőmérsékletén át a guminyomásig.
Biztonsági extrák terén is jól el volt látva a Kona, habár ezek többsége elég agresszíven viselkedik. A vészfékező asszisztens sokszor túlreagálta a dolgokat, ahogy a sávtartó sem volt túl elnéző velem. Bár ezt már korábban is mondtam, inkább legyenek ilyenek ezek a rendszerek (ha már egyszer vannak), mintsem haszontalanul engedékenyek.
Hyundai Kona HEV – nem megszokott hajtáslánc
A Kona hibrid hajtásának kialakításakor nem a (például a Toyotánál) megszokott elvet követték, hiszen itt az Atkinson ciklusú, 1,6-os GDI benzinmotorhoz 6 fokozatú duplakuplungos automatát kapcsoltak, amely az első kerekekhez juttatja el a nyomatékot. Ebbe segít be a 43,5 lóerőnek megfelelő teljesítménnyel rendelkező elektromotor, amelyhez egy 1,56 kilowattórás akkucsomagot társítottak. Az összteljesítmény így 141 lóerő, a tesztfogyasztás pedig 5,6 literre jött ki. Ebben volt városi dugózás, dinamikus vezetés (értsd alkalmankénti nyelezés) és autópályázás is. Óvatos vezetéssel könnyen be lehet vinni 5 liter alá is a fogyasztást, ám aki kiaknázza a rendszerben rejlő lehetőségeket, az inkább a 6 liter körüli értékre számítson. A menetadatok egy egész szemléletes grafikonon is megjeleníthetők, az állandó mágneses szinkronmotor fogyasztása egyébként 5 kilowatt környékén mozgott. A palettában a tisztán elektromos kivitel mellett egyébként még az ezres és a már említett 1,6-os benzines, továbbá a szintén 1,6-os dízel van jelen. Utóbbiak hatos manuális, vagy pedig a hatos automatával kérhetők.
Amennyiben érdekel a legkisebb benzinmotorral ellátott Kona, nézd meg ezt a bemutatót. Ha a videó nem indulna el, ezen a linken tekintheted meg.
Hyundai Kona HEV – lehetne puhább a futómű
A korábban már említett 18 colos kerekek nincsenek túlzottan jó hatással a menetkomfortra, ahogyan az egyébként kicsit feszes hangolású futómű sem. Az úthibák egy részén áthaladva bizony oda tud verni az elöl MacPherson, hátul független többlengőkaros futómű. Van az Eco üzemmód mellett Sport fokozat is, amelyet a váltókar manuális állásba húzásával lehet előhívni. Ilyenkor érezhetően fickósabban mozog a Kona, a kormányzás rásegítésén is csökkent a rendszer, szóval egy hibrid crossoverhez képest egészen sportos jelleget mutat ilyenkor az autó. A motorhang néha nagyobb a kelleténél, hidegindításkor bizony furcsa zajokat tud produkálni. A szélzaj nem jelentős, hétköznapi használatban kiváló társ tud lenni az a hibrid.
Hyundai Kona HEV ár és összegezve
Az importőr honlapja szerint már akár 7,7 milliótól elérhető a hibrid Kona, a jobban felszerelt, készleten levő modellek pedig 8,3 millióról indulnak. Ebben már majdnem minden extra benne van, a tesztautó pedig 8,5 millió forint környékén mozgott. A legolcsóbb verzió a crossoverből az ezres benzines változat manuális váltóval, ez 5,4 millliótól vihető haza. A kínálat csúcsát pedig a teljesen elektromos Kona képezi, amely a 39 kilowattórás akkucsomaggal 11 millióról indul. Jól látható tehát, hogy a hibrid kivitel valahol a paletta közepén helyezkedik el, ajánlani pedig azoknak tudnám, akik sokat járnak városban, és ki tudnák használni azt a néhány, elektromosan is megtehető kilométert a rövidebb távokon. Ebbe a modellbe valaki vagy beleszeret, vagy nem, az ilyen formaterveknél mindig ez a lemez fut. A kilométerkorlát nélküli, öt éves garancia sem egy elhanyagolható szempont azonban.
Hyundai Kona 1.6 GDI Hybrid 2WD DCT
- Lökettérfogat: 1580 cm3
- Hengerek/szelepek: 4/16
- Max. teljesítmény: 105 LE 5700/perc
- Elektromotor: 43,5 LE (170 Nm)
- Max. rendszerteljesítmény: 141 LE
- Max. forgatónyomaték: 265 Nm
- Hossz./szél./mag.: 4165/1800/1565 mm
- Tengelytáv: 2600 mm
- Saját tömeg: 1376 kg
- Városi fogyasztás: 4,6 l
- Országúti fogyasztás: 4,5 l
- Vegyes fogyasztás: 5 l
- Tesztfogyasztás: 5,6 l
- CO2 kibocsátás: 114 g/km
- Végsebesség: 160 km/h
- 0-100: 11,2 s