2021. október 20. | 09:55

A Jazzben is ismert hibrid rendszer továbbfejlesztett változata dolgozik a harmadik generációs HR-V-ben, a jó összeszereltsége és a tágas beltere pedig egy komfortos városi autóvá teszi a Honda crossoverét.

Nem kedvezett túlságosan az időjárás a Honda HR-V e:HEV nemzetközi menetpróbájának, hiszen a Frankfurt közelében elhelyezkedő Honda Akademie képzési központját eső áztatta aznap. Ez persze nem tartott vissza minket attól, hogy közelebbről is szemügyre vegyük a japánok új kompakt crossoverét, amelynek a B-SUV szegmensben olyan ellenfelekkel kell megküzdenie, mint a Suzuki Vitara, a Nissan Juke vagy a Hyundai Kona.

Honda HR-V e:HEV

Pofás külső

A HR-V méreteiben nem nagyon változott, a tengelytávja azonos az elődmodellével. Leheletnyit szélesebb és alacsonyabb lett, valamint a szabad hasmagasságát is növelték. Látványos az új formavilág, amelyre a színre fújt hűtőmaszk is ráerősít, igaz, az általam próbált tesztautó egy magasabb felszereltségű, fekete maszkos példány volt.

Honda HR-V e:HEV

Kicsit Mazdás a formaterv, ha nagyon hunyorogva néz rá az ember, főleg ebben a vörös színben. Hátrébb tolták az A-oszlopokat, ezáltal nyúlánkabb lett a géptető, a már-már kupés tetővonal pedig elég sportos külsőt eredményez, ám ez a kabinban szerencsére nem jár hatalmas áldozatokkal.

Honda HR-V e:HEV

Ez bizony tágas

Belül pozitív csalódást okozott, a kabin kifejezetten nagy. Elöl és hátul is jól el lehet férni, a lábtér is tágas (35 milliméterrel nagyobb az elődmodellnél), a hátsó üléspozíció kifejezetten kényelmes, az ülőlap hossza szintén rendben volt. A Magic Seats ülésrendszer itt is megtalálható, így a hátsó sor ülőlapjának felhajtásával jól variálható a tér. A helyet egyébként azzal is igyekeztek növelni, hogy a benzintankot az első ülések alá tették be, bár csomagtér alapból nem gigantikus, 320 literes.

Honda HR-V e:HEV

Honda HR-V e:HEV

A Japánban gyártott HR-V belső formaterve pofás lett, az európai szemnek is tetszetős. A műbőrrel bevont könyöklők most már nem csak puhának tűnnek, hanem valóban azok is. Pakolórekeszekből nincs hiány, a műszerfalban is kialakítottak egy plusz mélyedést, ahová el lehet helyezni apróbb dolgokat. Külön tetszett, hogy a hátsó ajtókban is van pohártaró, és hogy légbeömlők is jutottak a második sorba.

Honda HR-V e:HEV

A műszerfal szélein elhelyeztek egy-egy újfajta szellőzőnyílást, amelyek a sajtótájékoztatón elhangzottak szerint az évszaknak megfelelő hőmérsékletű légfüggönnyel fújják körbe a bent ülőket. Ezt a fícsört erőlködésnek érzem, gyakorlatilag fel akarták találni újra a légbefúvókat, ez tapasztalataim szerint csak részben sikerült.

Honda HR-V e:HEV
Képforrás: Honda

A középkonzolon elhelyezett 9 colos kijelző képminősége rendben volt, a rajta futó rendszer pedig megfelelő gyorsasággal működik. Andoid Auto és Apple CarPlay kompatibilis, utóbbi elvileg kábel nélkül is működik, ám nekem nem sikerült ilyen módon kapcsolódni. Remélhetőleg ez csak egy egyedi eset volt és a sorozatgyártott modelleken ezt egy frissítéssel orvosolni fogják.

Honda HR-V e:HEV

A tolatókamera képe nem egy világbajnok, de legalább van hátsó keresztirányú forgalmat figyelő rendszer, ez jól jöhet egy forgalmas útra való kitolatáskor. A biztonsági rendszerek egyébként jól végezték a dolgukat, a sávtartó még szakadó esőben is rendesen működött az autópályán.

Honda HR-V e:HEV

Kicsit vérszegény

A hibrid rendszer maximális, 131 lóerős rendszerteljesítménye és 253 Nm-es csúcsnyomatéka nem teszi versenyautóvá az 1381 kilós crossovert, ebben persze a hajtásláncnak is szerepe van. Az e-CVT váltó (amelynek a klasszikus CVT-hez nem sok köze van, itt egy elektromos jellel vezérelve optimalizálják a nyomatékátvitelt) a Jazzhez hasonlóan fix áttételű.

Lepadlózva komoly motorbőgés hallható, a fordulat az egekben, ám a gyorsulás nem számottevő, olykor már zavaróan lomhának érződhet annak, aki mondjuk a dízelek nyomatékosságához van szokva. Egyébként a két elektromotor és a benzines is az első kerekeket hajtja. Az igazi terepe a város, és inkább a komótos vezetési stílus passzol ehhez a modellhez, amelyben egy elég hatékony hibrid rendszer dolgozik: képes tisztán elektromosan, hibrid üzemben és csak a benzinmotorral is haladni.

Honda HR-V e:HEV

A hibrid Jazzhez képest jóval nagyobb, 60 cellából álló akkucsomagot kapott és 7 kilowattal erősebb az 1,5-ös, Atkinson-cilkusú benzinmotor. Az elektromotor is izmosabb a kistestvérnél 16 kW-tal. A 130 kilométeres tesztút során 5,4 literes átlagfogyasztás jött ki, ami nem tűnik rossznak a méretét és a súlyát figyelembe véve. 

Ügyesen mozog

Ahhoz képest, hogy egy emelt hasmagasságú hobbiterepjáróról van szó, egészen jól vezethető az új HR-V. A kormányzása közvetlen, még némi visszajelzéssel is szolgál, a karosszéria merevségén pedig sokat dolgoztak, ez érződik is. A beltér nem nyikorog, bár kifejezetten rossz úton nem tudtam kipróbálni, hiszen a németeknél ilyenből Magyarországhoz képest viszonylag kevés van.

Honda HR-V e:HEV

Az elöl MacPherson, hátul pedig többlengőkaros futómű hangolása kellemes, nem üt fájóan a komolyabb útegyenetlenségeken sem. A tükröket kicsit eltávolították az A-oszlopoktól, így kisebb lett a holttér, és a szélzaj is egészen elenyésző, kifejezetten csendes az utastér még 130-as pályatempó mellett is.

A váltókart B-be húzva komolyabb motorfékkel lehet közlekedni, ezzel javítva az üzemanyag-fogyasztáson, amolyan egypedálos üzemmódként. A kormány mögötti fülekkel lehet változtatni a motorfék erősségét is. Van sport és eco mód is, utóbbinál a klíma működését is a fogyasztás érdekében szabályozza.

Honda HR-V e:HEV

Ennyibe kerül az új HR-V

Most nyilván sokakban felmerül, hogy oké, szép meg új, de hány évet kell várni rá a jelenlegi helyzetben, amikor az újautó-eladások rendkívüli módon akadoznak többek közt a globális chip-hiány miatt. A Hondánál most átlagosan 6-8 hónapos leszállítással érdemes számolni. Akik már előrendelték, azok március környékére számíthatnak az első példányok érkezésére, a modell alapára egyébként 10 millió forint.

A HR-V idehaza eddig elég kelendő modell volt, hiszen a Datahouse adatai szerint 2021-ben szeptember végéig 107 darabot helyeztek forgalomba. Az új, harmadik generációs HR-V csak ezzel a hajtáslánccal érhető el, három felszereltségi szinten. Az általam tesztelt Advance Style kivitel 11,9 millióról indul.

Ha érdekel, mit tud a HR-V kistestvére a hibrid hajtással, ezt a videót se hagyd ki!