2021. május 13. | 10:32

Úgynevezett töltési sávok létesülhetnek az utakon.

A Cornell Egyetem kutatói jelenleg is azt vizsgálják, hogy miként lehetne vezeték nélkül tölteni az elektromos autókat, miközben azok mozgásban vannak az úton. A töltési idő, az akkumulátorok kapacitása és a hatótávolsággal kapcsolatos aggodalmak a villanyautósok fő gondjai közé tartoznak, ezeken lehetne enyhíteni egy olyan megbízható töltési infrastruktúra létrehozásával, amely csak egy sávot venne el a hagyományos autóval közlekedő sofőröktől.

A telefonok már tölthetők wireless is, a vezeték nélküli töltőben található tekercs vagy tekercsek elektromágneses mezőt hoznak létre. A töltőre helyezett telefonban található tekercs aztán elektromos árammá alakítja ezt a mezőt, ebben az esetben ugyanakkor indukált áram helyett indukált feszültségről lehet beszélni. A kutatók pedig úgy voltak vele, ha az okoskütyüink tölthetők vezeték nélkül, akkor a villanyautók esetében miért is ne lehetne elérhetővé tenni ugyanezt a technológiát?

A mobilkészülékekkel ellentétben az elektromos járműveknek nem kellene egy bizonyos ponton hozzáérniük a töltőhöz ahhoz, hogy energiát kapjanak. Az elképzelések szerint szigetelt fémlemezeket építenének be az úttestbe. Ezek csatlakoznának egy elektromos vezetékhez és egy nagyfrekvenciás inverterhez, amely rezgő elektromos mezőket hozna létre, hogy kölcsönhatásba lépjen a jármű alján lévő, megfelelő fémlemezekkel.

A villanyautósok így szükség szerint sorolhatnak be a töltési sávokba, a megfelelő mennyiségű energia felvétele után utána pedig lazán visszatérhetnek a normál forgalomba. Ez sokkal jobb opciónak tűnik annál, mint sorban állni ás várakozni a töltőállomásoknál. A nagy forgalmú kereszteződéseknél található lámpák közvetlen közelében is telepíthetnek párat ezekből a szigetelt fémlemezekből, így az elektromos járművek akkor is tölthetők lennének, amikor éppen egy helyben állnak.

A projekt vezetője, Khurram Afridi azon dolgozik a csapatával, hogy ez a töltési folyamat valósággá váljon. Mivel az úthálózat az Egyesült Államokban is rászorul a folyamatos korszerűsítésre (ide értve az autópályákat is), Afridi azt állítja, hogy talán most van a legjobb alkalom egy ilyen jellegű munkára, mivel fémlemezek és berendezések beépítéséről lenne szó egy adott sáv felületén.

Afridi elmondása szerint a mágneses mezővel történő töltésnek olyan korlátai vannak, amelyek miatt nem annyira ideális jelölt az ilyen típusú munkához, ezért volt szükség az elektromos mezőkre való áttérésre.

„A vezeték nélküli energiaátvitel ugyanazon a mögöttes fizikán alapul, amelyet a rádióhullámokon keresztül történő üzenetküldésre használnak a mélyűrben lévő űrhajók, például a Voyager számára. Csakhogy most sokkal több energiát küldünk sokkal rövidebb távolságokon keresztül, mozgó járműveknek” – nyilatkozta Afridi egy korábbi nyilatkozatában.

A Cornell Egyetem kutatói 2014 óta dolgoznak a technológia kifejlesztésén, egyelőre nem világos, hogy mikor lehet először élesben is tesztelni, de ha beválik, akkor nagyot dobhat a villanyautók népszerűségén.