A Tesla piacra dobta a Model S legújabb, nagy teljesítményű változatát, amelynek célja, hogy ismét felélessze az érdeklődést a közel tízéves szedán iránt, és a luxus elektromos autók között maga mögött tartsa az olyan, egyre nagyobb elánnal ostromló riválisokat, mint a Porsche, a Mercedes-Benz vagy a Lucid Motors.

A Tesla 2012 júniusában kezdte meg a csúcskategóriás, elegáns kialakítású és nagy hatótávolsággal rendelkező Model S forgalmazását, a kaliforniai gyártó vezérigazgatója, Elon Musk pedig azt mondta, hogy az új verzió, a Model S Plaid egy olyan jövő képét vetíti előre, ahol az autók már önmagukat fogják vezetni.

„Ez egy elképesztően jó autó. A fenntartható energiával működő autók a leggyorsabbak és a legbiztonságosabbak, és minden tekintetben a legütősebb autóknak fognak számítani. A Model S gyorsabb, mint akármelyik Porsche, és biztonságosabb, mint bármely Volvo” – mondta Musk a Tesla fremonti központjában csütörtökön megrendezett hivatalos eseményen.

A bemutató egyik nagy meglepetését a januárban beharangozott, a repülőgépeket idéző szarvkormány hiánya jelentette. A héten már nem ez az első alkalom, hogy a Tesla csalódást okoz a rajongóknak, ugyanis néhány nappal ezelőtt Musk nyilvánosságra hozta, hogy a cég törli palettájáról a kínálat csúcsának szánt Plaid+ kivitelt, amely az új, 4680-as akkumulátorcelláknak köszönhetően 33 százalékkal nagyobb hatótávolságra lett volna képes, mint a sima Plaid verzió.

Tesla Model S Plaid utastere

Azt egyelőre nem tudni, hogy a Model S Plaidben mekkora kapacitású akkumulátorcsomag dolgozik majd, viszont az autó 760 kilowattos, vagyis 1020 lóerős teljesítménnyel rendelkezik, melynek köszönhetően 2 másodperc körüli 0-100-as gyorsulásra lesz képes. A Tesla pedig azt ígéri, hogy egyetlen feltöltéssel 628 kilométeres hatótávval fog rendelkezni a WLTP-ciklus alapján.

Bár az autó formavilága nem változott érdemben, a Plaid gyorsabban tölthető fel a Supercharger állomásokon, tágasabb a hátul utazók számára rendelkezésre álló lábtér, és fejlettebb a szórakoztató rendszere is, amely Musk szerint a PlayStation5 szintjén van, miközben a hangrendszer valódi házimoziélményt kínál.

Régóta esedékes volt már a Tesla elektromos szedánjának ráncfelvarrása. Az új csúcsmodell elnevezésekor pedig egyik kedvenc filmjét, az 1987-ben Mel Brooks, John Candy, Rick Moranis, Bill Pullman és Daphne Zuniga főszereplésével bemutatott Űrgolyhók (Spaceballs) című sci-fi paródiát hívta segítségül. Innen származik a korábbi Model S-ekben megtalálható „Ludicrous Mode” is, ami a filmben egyet jelentett a fénysebességet is meghaladó tempóval. A Plaid pedig még a Ludicrous-nál is gyorsabb.

Tesla Model S Plaid szemből, körülötte skótkockás mintával

„A Model S megjelenése nem sokat változott az elmúlt csaknem egy évtized során. Úgy gondolom, hogy a Teslának az új és vicces kütyüknél többet kell nyújtania a vásárlói számára” – nyilatkozta Jessica Caldwell, az Edmunds autóipari információs szolgáltató ügyvezetője.

Ed Kim, az AutoPacific tanácsadó alelnöke elmondta, hogy a Model S Plaid egy olyan, kis volumenű csúcsmodell, amelynek célja a kaliforniai elektromosautó-gyártó legfrissebb technológiai újdonságainak bemutatása, valamint az, hogy ismét kívánatossá tegye a vásárlók számára a villanyos szedánt. Emellett a Teslának nagy szüksége lenne arra, hogy mielőbb új modelleket dobjon piacra, köztük a Cybertruck pickupot és a Semi nyergesvontatót, hogy ezáltal is növelje a felhasználói bázisát.

Tesla Cybertuck szemből, menet közben

A Tesla a gyártási nehézségek következtében mindössze 2020 darabot adott át a vásárlóknak az első negyedév során a Model S/X-ből, szemben a megelőző három hónapban leszállított 18 920 darabos mennyiséggel. Musk áprilisban elárulta, az új Model S és Model X gyártása „az ellátási lánc globális aktuális állapotától függ”.

Ennek ellenére a dél-afrikai születésű üzletember rendkívül magabiztosan nyilatkozott a csütörtöki bemutatón, mondván, a következő negyedév során a Tesla heti 1000 darab Model S-t fog gyártani.

 

Ha szeretnél Teslát venni, akkor keresd fel a mah-ev.hu weboldalt! Král Ádám (adam.kral@mahzrt.hu) készséggel áll rendelkezésedre telefonon (+36-20-666-8888) vagy e-mailben.