1956-ban a Lincoln bemutatta a második generációs Capri mintájára épített luxusautóját, az első generációs Premiere-t. A 6,0 literes V8-as motorral szerelt luxusautó 275 lóerő leadására volt képes.
Az 1950-es évek középére a Lincoln eladásai jócskán megcsappantak. Azon túl, hogy saját modelljeit sem vették, még az akkor külön márkaként létező, ám a Lincoln-Mercury fennhatósága alá tartozó Continental eladásain is hatalmasat bukott. Hogy elkerülje a csődöt, 1956-ban bemutatta a Capri mintájára épített 1. generációs Premiere-t.
1956 fontos év volt a Lincoln számára. Ebben az évben mutatta be a Capri 2. generációját, illetve a Premiere első generációját. A két autó lényegében teljesen azonos: formatervük, motorválasztékuk és termetük szinte teljes mértékben megegyezik. A különbségek annyiban merültek ki, hogy a Premiere valójában a Capri egy jobban felszerelt változata volt.
Ahelyett, hogy a vállalat egy új autót tervezett volna, ugyanazt a modellt ugyanabban az évben 2 néven is piacra dobta. Ennek persze az egyik oka az, hogy a Ford luxusmárkája közel állt a csődhöz, illetve az is, hogy a XX. század derekán szinte minden amerikai autógyártó pofátlanul „klónozta” saját kínálatát. Ha olvastad az 1940-es Buick Superről szóló cikkem, pontosan tudod, mire gondolok!
Ahogy a képen láthatod, ’56-ra már a Lincoln is elkezdte utánozni a korszak Chryslereinek formatervét. A „Forwad Look” a nagyszerű Virgil Exner nevéhez köthető, akit az ’50-es évek elején a Chrysler felkért az összes márkájának formatervi frissítésére.
Az új koncepció magába foglalta a nyújtott, lapos testet és a kezdetleges uszonyokat. A közönség olyan jól fogadta az új tervezői irányzatot, hogy az évtized végére már minden amerikai autógyártó másolta.
A Premiere-t 2 ajtós kupé és kabrió kivitelben gyártották. A 4 ajtós szedán is szerepelt a palettán, melyen a kor szellemének megfelelően nem volt B-oszlop. A Bill Schmidt tervezte autó ma hatalmasnak tűnhet, viszont saját évtizedében teljesen átlagos méretű luxusautónak minősült.
Tengelytávja elérte a 3,2 méteres hosszt, amire egy majdnem 5,7 méteres kocsiszekrényt illesztettek. A 2 méteres szélesség lehetővé tette az üléspadonkénti 3 személy szállítását. Az ’50-es években a Ford Lincoln divíziója közösen tevékenykedett a Mercury-val, így talán nem is meglepő, hogy a Premiere sokban hasonlít a Mercury Montclairre. Na de hogyan is fest közelről ez a majdnem 6 méteres behemót? Derítsd ki a videóból!
A 6 személyes luxusautó beltere a legfinnyásabb üzletembereket is lenyűgözte. Már magának a műszerfalnak számos olyan jellemzője volt, ami csak a Premiere-re és a Caprira volt jellemző. Míg a legtöbb autó óracsoportja hatalmas, kör alakú műszereket kapott, hogy egy repülő / űrhajó vezérlőegységeinek megjelenését imitálják, addig a 2 Lincoln műszerei aránylag kicsi, téglalapalakú visszajelzőket kaptak.
Ami még nekem szimpatikus, hogy a vezérlő egységeket a sofőr köré építették, szó szerint csak ki kellett nyújtani a kezedet. Összehasonlítási alapként nézd meg az ’57-es Imperial Crownt. Az rendben van, hogy a rádiót középre szerelték, de gondolj bele, mekkorát kellett nyújtózkodni, hogy elérd?
Ami viszont az Imperial mellett szól, hogy több figyelmet fordítottak a vezető biztonságára. Az ’50-es években még nem volt sem légzsák, sem csukló kormánymű, így a Chrysler luxusmárkája a kormányt párnázta ki, hogy baleset esetén a kormányrúd ne nyársalja fel a sofőrt. A Premiere-n ehhez hasonló technológia nem volt, az egyedüli védelmet a kormány befelé ívelő küllői jelentették. Baleset esetén az anyós oldali utas sem járt sokkal jobban, mondjuk ő legalább bőrborítású tömény fémbe üthette a fejét.
Ahogy a fenti képen is láthatod, a Premiere egy elég jól felszerelt autó volt. A más autókon hatalmas helyet foglaló kapcsolókat apró karokkal helyettesítették. Kiemelném a vízszintes sebességmérőt, ami az ’50-es évek USA-jában egy egyedi design-elem volt. A Premiere alapmodellje 4 féle képpen állítható bőrüléseket, elektromos ablakokat, analóg órát és rádiót kapott.
A szedánok és kupék rendelhetőek voltak légkondival, ami a hátsó utasok esetében a kalaptartóról küldte a levegőt. Az induló modell ára 4 601 dollár volt, ami a mai árfolyam szerint 42 400 dollárnak, vagyis kb. 11,9 millió forintnak felelne meg. A kabriók még ennél is drágábban, 4 747 dolláros áron mentek.
Motor terén nem volt nagy választék. Az egyetlen lehetőség egy 6 029 köbcentis, 205 kW-os OHV erőforrás volt, ami 544 Nm-nyi nyomatékon dolgozott. Legnagyobb sebessége 185 km/h volt, állóhelyből 10,4 másodperc alatt gyorsult 100-ra. A váltásért egy 3 sebességes automata kormányváltó felelt.
22,3 literes fogyasztása ma elképzelhetetlenül sok lenne, viszont a XX. század közepén ez egy teljesen átlagos mennyiség volt luxusautók terén. Azt azért figyelembe kell venni, hogy akkoriban alig volt drágább autózni, mint sétálni! Na de nézzük, hogyan is repeszt!:
Az ’50-es évek Amerikájában a gyártók 2 főbb dologra figyeltek. Az egyik a hatalmas lökettérfogatú és erős motor, a másik a csili-vili megjelenés volt. Én speciel nagyon is meglepődtem, mikor megtudtam, hogy a Premiere-t leginkább türkiz és levendula színben rendelték.
A dizájnos megjelenés magába foglalta a funkcionális elemek elrejtését. Ennek az autónak az esetében például a kipufogót a hátsó lámpák alatti lökhárító nyúlványon vezették ki, a tanksapkát pedig a rendszámtábla mögé szerelték. A csomagtartóra szerelt lovag-motívumot csak az 1956-1957-es modellévben használták. A sisak felemelésével lehetett hozzáférni a csomagtér kulcslyukához.
Az ’56-os Premiere nem igazán váltotta ki a hozzá fűzött reményeket. Egy éves gyártása alatt belőle és a Capriból 2 447 példány hagyta el a gyártósort, mégis hozzásegítették a céget az anyagi fellendüléshez. Ebben az évben a Lincoln több mint 50 000 autót adott el, ami az 1955-ös kb. 27 ezerhez képest igen szép eredmény! 1957-ben mind a 2 modell megújult, az új formatervet mégsem új generációs modellként, ehelyett ráncfelvarrott 1. gen-es variánsként árusították.
Mivel relatív kevés készült a Premiere-ből, nem is csoda, ha egy fennmaradt példány ára eléri a több 10 ezer dollárt. Az RM Sotheby’s 2016-os hershey-i árverésén kalapács alá került levendula színű szedán 23 100 dollárért, vagyis nagyjából 6,5 millió forintnak megfelelő összegért cserélt gazdát. A képeken bemutatott kabrió ára ennél jóval magasabb volt. Új gazdája 2018 márciusában 86 200 dollártól, kb. 24,9 millió forinttól vált meg az új szerzeményért.
Mit gondolsz, ha 1956-ban dollár milliomos lettél volna, befizettél volna egy új Premiere-re, vagy inkább a korszak Cadillac-kjei, Imperialjai vagy Packardjai közül válogattál volna? További képekért és információért keresd fel az RM Sotheby’s hivatalos oldalát!
