2021. február 07. | 13:08

Itt most a tempó a lényeg.

Összeállítottam a világ leggyorsabb, „mainstream” gyártók által kínált szériamodelljeinek 21-es listáját, amelyet három részletben mutatok be. Kezdjük a mezőny hét „leglassabb” járművével, ami persze meglehetősen relatív, hiszen valószínűleg bármelyiket elfogadná a legtöbbünk: jellemzően öt másodperc alatt gyorsulnak 0-ról 100 kilométer/órára, és jobbára csak az elektronika korlátozza őket abban, hogy 300 kilométer/órás sebességet érjenek el. Ami még izgalmasabbá teszi a dolgot, hogy van köztük tucatautóra épült csúcsmodell, két tonnánál nehezebb terepjáró és klasszikus sportautó is.

A cikksorozat többi részét alább olvashatod:

Most pedig következzen az „utolsó" hét modell!

21. Volvo S60 T8 Polestar – 180 km/óra (elektronikusan korlátozva)

Csak és kizárólag a Volvo gyári végsebesség-korlátozásának köszönhetően szerepel a mezőny végén a Volvo immáron 415 lóerős csúcsmodellje. Korábban még engedékenyebbek voltak a gyártónál, hiszen az elsősorban az amerikai piacra szánt T8 250-nél szabályozott le, a sebességőrültek számára talán az jelent vigaszt, hogy azért van megoldás a korlátozás feloldására.

Addig marad a 4,6 másodperc alatti 0-100-as sprint, ami azért sok mindenért kárpótol, ha csupán ezt az adatot néznénk, előkelőbb helyen állna a mostani mezőnyben.

20. Volkswagen Golf R – 249 km/óra

Nem, ez nem az a Golf, amit lakótelepi parkolókban látsz megfordulni leggyakrabban, a mostani R-verzió az eddigi legerősebb. A kétliteres turbómotor az Audi S3-ból érkezett, de itt annál is erősebb valamennyivel, összesen 320 lóerő áll a sofőr rendelkezésére, amit a konszern több más modelljében is szolgáló, nyomatéktól függően automatikusan működő összkerékhajtás segítségével tud kihasználni. Ennek megfelelően nulláról 100 km/órára villámgyorsan kúszik fel a sebességmérő mutatója, 4,7 másodperc alatt éri el ezt a sebességet a legerősebb Golf, amelyhez kapható lesz egy Performance csomag is, amivel átmenetileg 270 lóerőre növelhető a teljesítménye.

19. Renault Megane RS Trophy-R 300 – 262 km/óra

A franciák RS modelljei mindig is ínyencségnek számítottak, megítélésük is sokkal jobb általában, mint az adott típus alapmodelljeié. Nem lesz ez másként a Megane RS Trophy 300 esetében sem, amely elsősorban remek súly/lóerő arányának köszönheti nem mindennapi fürgeségét. Az alig 1,3 tonnás Megane 300 lóereje 5,4 másodperc alatt katapultálja 0-ról 100 km/órára az autót, az 1,8-as motor kereken 300 lóerős, amelyhez 400 Nm forgatónyomaték párosul.

18. MINI John Cooper Works GP – 264 km/óra

Naná, hogy nem hiányozhat a listáról a MINI mindenkori csúcsmodellje sem, hiszen ez az autó minden porcikájában az autózás örömét szolgálja. A 306 lóerős MINI 5,2 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 kilométer/per órás tempóra, maximális nyomatéka is igencsak figyelemreméltó, 450 Nm. Igyekeznie kell annak, aki magáénak szeretné tudni a GP verziót, gyártását elvileg 2000 példányban limitálták, aki lemarad, annak be kell érnie a 75 lóerővel gyengébb, sima John Cooper Works modellel.

17. Kia Stinger – 270 km/óra

A koreaiak immár minden szegmensben jelen vannak, mi több, egyre feljebb törekednek, így nem hiányozhatnak ebből a listából sem. A nálunk is megfordult Stinger V6-os, 3,3 literes turbós benzinmotorjának 361 lóereje minden szempontból ígéretes, az erőt nyolcsebességes automata váltó segíti a kerekeken keresztül az aszfaltra juttatni, gyorsulása vérbeli sportautókat idéz: az 5,4 másodperces 0-100-as sprinttel nem fog szégyent vallani a tulajdonosa sehol sem, ahogy a német autópályákon sem kell majd túl gyakran lehúzódnia.

16. Lexus LC 500 Sport Pack – 270 km/óra

A Lexus izomból oldja meg, amit mások turbóból: az 5,0 literes, V8-as motort még hallgatni is élmény, nemhogy kihasználni a tudását. Az LC500 4,4 másodperc alatt tudja a nulla-százat, és 270 km/óra a végsebessége. A bődületes erőt tízsebességes automata osztja be, van miből gazdálkodnia, szükség esetén pedig 9000-ig is elforog a motor. Nem kell mondani – még ezen a mezőnyön belül is igencsak kívánatos darab.

15. Land Rover Range Rover Sport SVR – 283 km/óra

Vannak, akik súly/lóerő aránnyal és vannak, akik minél alacsonyabb légellenállási mutatóval próbálják minél jobban kitolni modelljük sebességét. És vannak, akik megoldják ugyanezt nyers, kompromisszummentes, brutális erővel: a 2,3 tonnás Range Rover Sport SVR álló helyzetben is tekintélyt parancsoló tényező, 283 kilométer/per órás sebességnél pedig már-már ijesztő. Még döbbenetesebb adat, hogy a V8-as, kompresszoros, 567 lóerős erőforrás 4,5 másodperc alatt gyorsítja fel nulláról 100 kilométer per órás sebességre az autót…

Ha kíváncsi vagy rá, mit tud az ezen a listán is szereplő Lexus LC500-as a valóságban, nézd meg lentebb elérhető tesztvideónkat vagy az alapjarat.hu youtube csatornáján!