Délkelet-Ázsia felé veszik az irányt az overlanderek

Frissítve:
2018-12-13, 16:39

Kínából kel útra a magyar páros, majd Laoszon, Kambodzsán, Thaiföldön és Malajzián át vezet útjuk Szingapúrig

Fordító: Hajdu Balázs

Evelin és Ferenc elhatározta, hogy eljut autóval Budapestről Szingapúrba. Ha kíváncsi vagy eddigi kalandozásaira, görgess a cikk aljára!

Evelin és Ferenc beszámolt a legújabb fejleményekről:

Jelenleg Kínában vagyunk, próbáljuk feldolgozni azt a rengeteg élményt, amit az ország tartogat. Ebben a bejegyzésben szeretnék beszélni a hátralévő terveinkről, hiszen Kína lenyűgözött bennünket. Annyi mindent láttunk, hogy tényleg kell egy kis idő, mielőtt írni tudunk róluk.

overlanding

Kínát elhagyva a következő állomásaink: Laosz, Kambodzsa, Thaiföld, Malajzia és Szingapúr

Kezdjük a végén!

Szingapúr egy trükkös hely. A hatóságok ugyanis annyi pénzt kérnek a befelé igyekvőktől, hogy szinte nem éri meg. Mi rendelkezünk egy különös engedéllyel (Carnet de Passage), ami egyébként szintén elvárás errefelé, de még így is pár ezer dollárba kerülne a bejutásunk. Elmegyünk tehát Malajziába, és onnan busszal megyünk Szingapúrba, hogy egy pár napot eltöltsünk a városban. 

A Carnet de Passage engedélyt Malajziára is meg kellett kérnünk, így remélhetőleg nem lesz semmi gondunk a határátlépéssel. 

overlander kalandok

Thaiföld is nagyon trükkös hely, de egészen más ok miatt. A beutazókra vonatkozó szabályok állandóan változnak. Legfrissebb ismereteim szerint idegenvezetőre van szükség (csakúgy, mint Kínában), lakóautókat pedig egyáltalán nem is engednek be. Minden rögzített ággyal rendelkező autó lakóautónak számít, sőt még néhány furgon is beleeshet ebbe a kategóriába.

Amikor kiválasztottam a járművet, gondosan figyelembe vettem a thai szabályozásokat is.
 

A következő úticél: Kína

Nagyon sokan számolnak be arról, hogy mégis lehetséges bármilyen autóval bejutni Thaiföldre, méghozzá a Kambodzsával közös, legészakibb határátkelőn. Itt még az idegenvezető sem elvárás. Na, majd meglátjuk!

Niels és Lotte Hiluxa egyértelműen lakóautónak számít, úgyhogy kíváncsi leszek, hogyan tudnak bejutni az országba. Giampiero Defender típusú autója talán belefér a keretekbe, még akkor is, ha a forgalmi engedély szerint az övé is lakóautónak van minősítve. 

utazás Szingapúrba

Azt, hogy bejutott-e Thaiföldre, csak jövőre tudhatjuk meg. Giampiero ugyanis Laoszban hagyja a Land Rovert, és 2019-ben folytatja a hat kontinenst érintő overlanding túráját. 

Ha eddig nem lett volna elég bürokratikus a helyzet, Kambodzsában előírás egy ideiglenes importengedély megléte, melyet csak Phnom Penhben, a fővárosban lehet beszerezni. Ez elég nehéz ügy, hiszen a főváros nem a határ mentén fekszik. Ezt a részt majd Laoszban kitaláljuk. 
 

autóval Szingapúrba

A következő célország Laosz. 2011-ben volt itt egy motoros balesetem, ellopták a kamerámat, így nincsenek túl jó emlékeim az országról. Ezzel együtt nagyon várom a kalandot ebben az elhagyatott, ám mégis fejlődő országban. A sima kínai utak és modern városok után jól fog esni egy kis változatosság.

Kalandozás Délkelet-Ázsia irányába

Addig is van még pár napunk kiélvezni a Kínai Népköztársaságon átvezető utunkat.

Az írás október 4-én került publikálásra.

A Budapest-Szingapúr overlanding-sorozat eddigi részei:

Forrás:

Kapcsolódó írások

Overlanding: Kazahsztáni kalandok
2018. szeptember 06.
80 km/órás sebességgel hasított a homokkal fedett úttesten a magyar páros, mely egyre közelebb jár Szingapúrhoz.
overlanderek
2019. március 16.
A két magyar overlander elérte úticélját, Szingapúrt, és már a következő kalandot tervezik
overlanding Kínában
2018. november 03.
Evelin és Ferenc Toyota Land Cruiserével egyre közelebb kerül úticéljához, Szingapúrhoz.
Land Cruiser
2018. november 22.
A magyar párost vadkempinges éjszakájukon katonai ruhába öltözött, AK 47-essel felszerelt férfiak zavarták meg, majd a Thaiföldi határátkelőn is akadt gondja az overlandereknek.