Overlanding: Megjavították a rakoncátlankodó önindítót

Frissítve:
2018-10-07, 08:00

Az önindítóval kapcsolatos probléma nagyon zavarta a magyar párost, de sikerült orvosolni a problémát

Fordító: Hajdu Balázs

Evelin és Ferenc Budapestről Szingapúrba tart autóval. Utazásuk előzményeit a cikk aljára görgetve találsz.

Evelin és Ferenc beszámolt a legújabb fejleményekről:

Egyre nehezebben indult a motor, az önindító felől éppen csak egy kattanás hallatszott. Azért voltam különösen feszült, mert még előttünk állt 1600 nagyon nehéz kilométer Mongóliában.

Overlanding

Minden nehézség ellenére teljes kiscsoportunk nagyon izgatottan várta a kalandot. Niels és Lotte már úton voltak, a találkozót pedig a homokdűnéknél beszéltük meg. Fel is másztunk Evelinnel a dűnék tetejére, mely a marokkói kalandunkat juttatta eszembe. Nagyon érdekes látvány, ahogy a sziklás hegyek hirtelen sztyeppévé változnak, majd a zöld, füves területeket fölött homokdűnék magasodnak. Elképesztő a kontraszt.

Amikor visszasétáltunk az autóhoz, már tényleg nagyon nehezen indult a motor. Arra gondoltam, bárcsak közelebb lennénk már Kínához, ahol valószínűleg könnyebb lenne egy kompetens szerelőt találni, aki fél óra megoldja a problémát.

nehezen indult az autó

Nagyjából egy óra környékén feltűnt holland barátaink Hilux lakóautója a látóhatáron. Jó volt találkozni mindenkivel, ez volt az első alkalmunk, hogy így öten együtt legyünk. Elindultunk a 9 nappal később esedékes határátkelésünk helyszíne felé, nyugati irányba. Így, hogy többen haladtunk együtt, egy kicsit nyugodtabb voltam, hiszen társaink segítségére bármikor számíthattunk. Eléggé lassan haladtunk, mivel az út mentén lenyűgöző látnivalók vártak ránk. Meg sem kísérelném szavakkal visszaadni a látványt, remélem a képek valamelyest visszaadják az élményt.

Nagyon élveztük a közös táborozás lehetőségét is. Miután elfogyasztottuk a vacsorát, késő éjjelig történeteket meséltünk egymásnak. Nagyon szeretek kettesben kempingezni, ám nagyon szeretem a társasági létet is. Minél többen vagyunk, annál jobb!

Ahogy arra számítani is lehetett, másnap reggel nem akart indulni a motor. Kicsit odébb toltuk az autót, és egy ronggyal áttekert kalapáccsal megütögettük az önindítót, majd végül beindult a motor. Biztos voltam benne, hogy a szennyeződés eltávolítása, és némi zsírozás megoldja a problémákat.

problémák az önindítóval

A következő város Gurvantes volt, itt betértünk egy autómosóba, ahol egy magasnyomású mosóval minden irányból célba vettem az önindítót. Sejtettem, hogy nem nagyon fog segíteni, de meg akartam próbálni. Természetesen nem változott semmi.

Már rég elhagytuk Gurvantest, amikor Evelinnel arra a következtetésre jutottunk, hogy azonnal találnunk kell egy szerelőt. Azért is jöttünk el idáig, mert Giampiero felajánlotta, hogy vontat minket, ha a motort egyáltalán nem tudjuk beindítani.

Előttünk állt még 1450 kilométer aszfaltozatlan útszakasz, így elég kényelmetlen érzés volt eljátszani a gondolattal, hogy ilyen körülmények között bármikor lerobbanhatunk, ezzel befolyásolva társaink utazását is. Megálltunk, és elmagyaráztuk a többieknek, hogy elválunk tőlük, és Bayankonghor felé vesszük az irányt, ahol keresünk egy rátermett szerelőt. Az előzetes tapasztalataink alapján közelebb nem találtunk volna ilyet. Bayankonghor körülbelül 500 kilométerre volt.

oerlanderek

Normál körülmények között ez egy 5-6 órás út, ám ezúttal Mongóliáról, illetve a Góbi-sivatagról van szó. Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz, hiszen megállás nélkül kell teljesítenünk a távot. A motor leállítása akár végzetes is lehet. A többiek nyugat felé, mi pedig északi irányba folytattuk utunkat, olyan területen, ahol órákig nem jött szembe se ember, se jármű. A legjobb forgatókönyv szerint is éjfél táján érkezünk Bayankonghorba. Nem tudtuk tehát, mi vár ránk, de meg kellett oldanunk a feladatot. Nagyon nehéz úgy autózni, hogy közben állandóan aggódnod kell alapvető dolgok miatt. Ettől az érzéstől akartam szabadulni.

overlanding hibás önindítóval

Az utak minősége nagyon kétségbeejtő volt, ám szerencsére sem a vízátfolyások, sem pedig a mocsaras területek nem lassítottak minket. A térkép alapján azonban volt két-három aggasztó szakasza az előttünk álló útnak. Át kellett kelnünk két hegyvonulaton, valamint a Tavan Bogd is az út mellett volt.

Ahogy sötétedett, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem fogunk odaérni éjfélre. A füves területeken ugyan tudtunk hetvennel haladni, a sebességünk viszont többnyire 40 km/h alatt volt, Az első hegyvidéken még ennél lassabban jutottunk át, körülbelül másfél órán át egyes fokozatban volt a váltó. Nem is a sebességünk aggasztott igazán, hanem az emelkedőn található hegyes sziklák. A sziklák teteje folyamatosan karcolta az autó alját, sőt, az egyik szikla takarásában egy óriási kátyúba is belefutottunk.

Csak egy pótkerekünk volt az autóban, úgy gondoltam, csak idő kérdése, hogy defektet kapjunk, ami jelentős problémát okozott volna. Nem csak az egyetlen pótkerék miatt. A szánalmas, kis hidraulikus emelőnk nem lett volna képes felemelni az autót. Szerencsére a BF Goodrich K02 (nagyszerű abroncsok) gumik jól bírták a strapát, és sikerült átjutnunk a hegyeken.

átjutottak az overlanderek a hegyeken
 
Hajnal kettő volt már, amikor ismét problémánk adódott. Nagyon fáradt voltam már ekkor. A gond azonban elég komoly volt. Az úton található keréknyomok túl mélyek voltak (vagy az út középső része emelkedett túl magasra, nézőpont kérdése), az autó pedig egyszerűen fennakadt. Semmit sem tehettem ellene. Az utolsó pillanatban próbáltam ellenkormányozni, de egyszerűen túl késő volt már. Nagyobb gumikkal, és emelt hasmagassággal kellett volna nekivágnunk az útnak.

fennakadt az autó

A hasmagasságunk és gumiválasztásunk a fogyasztás szempontjából kiváló, ilyen helyzetekben nem igazán. Négy órámba telt, amíg sikerült kiszabadítani az autót. Próbáltam éber maradni, ám ekkor már reggel hatot mutatott az óra. Mivel csak egy ásónk volt, Evelin nem tudott segíteni. Nagyon sajnáltam őt, hiszen ő is fáradt volt, az én hibámból fakadóan pedig nem tudott aludni. Az eset a Tavan Bogd közelében történt. Előzetes várakozásaimnak megfelelően nehéznek bizonyult ez a két szakasz.

Reggel 9 órára érkeztünk meg Bayankonghorba. Ez egy nagyobb város Mongólia déli részén, azon az útvonalon, amely Ulánbátor és az orosz határ között húzódik. Még a város felé vezető utak nagy része is földút volt, a körülmények tehát elég messze voltak az ideálistól. Bejelentkeztünk egy szállodába, ahol már korábban megszálltunk egyszer. Chinzo nem tudott ajánlani senkit, így egyedül álltam neki szerelőt keresni.

Megálltam az első olyan műhelynél, ami normálisan nézett ki. Elmagyaráztam a problémát, és megkérdeztem, tudnak-e segíteni. Mire a mondat végére értem, az egyik szerelő már kezelésbe vette az önindítót. Összesen négyen dolgoztak a hiba kijavításán, egy szempillantás alatt végeztek is.

javítják az önindítót

Megtisztították az önindító belsejét, megolajozták az alkatrészeket, kefével rendbe hozták az elektromos csatlakozókat. A motor azóta is mindenféle probléma nélkül indul. Nagyon megkönnyebbültem, hogy sikerült megoldani a problémát. Szerettem volna probléma nélkül eljutni a kínai határig. 

A határig még nagyjából 960 kilométer volt hátra, a terv szerint itt találkozunk majd ismét a többiekkel. Mongóliában egy ekkora távolság leküzdése akár napokig is tarthat, így nem volt vesztegetni való időnk. Következő reggel útnak is indultunk. Nagyon nehéz utunk volt, a félúton lévő folyón egyszerűen nem lehetett átkelni. Az elmúlt hetekben és hónapokban drámaian megemelkedett a vízszint az egész országban. 

Az egyik legfontosabb útvonalon tehát sár és vízátfolyások nehezítették a haladást. A közelben parkolt néhány traktor, a traktorosok pedig remélték, hogy tudnak némi plusz pénzt keresni az elakadt autók vontatásával. Nem akartunk újabb problémákat előidézni, így észak felé vettük az irányt, ahol tudtuk, hogy vár ránk egy híd. Ez jelentős kerülő volt, ám jobb ötletnek tűnt, mint egy traktorral vontatattni magunkat. Végül eljutottunk a hídig, ahonnan kelet felé haladtunk tovább. Mindeközben besötétedett.

overlanding autóval Szingapúrba

El kellett jutnunk Altaiba, mivel más városban nem volt lehetőség megszállni, a sátorban pedig nem tudtunk aludni a hideg idő és a szél miatt. Az út minősége helyenként annyira rossz volt, hogy leesett a 20 literes víztartályunk, amit a tetőcsomagtartón szállítottunk. Ezt csak a következő megállás alkalmával vettem észre. Altai előtt már friss, aszfaltozott úton tudtunk haladni. Annyira örültem, hogy rögtön meg akartam csókolni az útburkolatot. Nagyon szeretem a földutakat is, de most haladnunk kellett. A váltóproblémánk súlyosbodása azonban hamar elűzte az örömömet. 

Az automata váltó ugyanis nem volt hajlandó ötödikbe kapcsolni, sőt helyenként negyedikbe sem. Néhány alkalommal segített, ha megálltunk, leállítottuk a motort, és újraindításkor már minden működött. A hiba viszont hamarosan állandósult. Elektromos problémának látszott, én pedig az előző hiba kijavítását követően ismét elkezdtem aggódni.

aggodalmak a váltó miatt

A következő nap ismét hosszú, ám ezúttal zökkenőmentes utunk volt Bulganba, mely Mongólia délnyugati határán fekszik. Az út minősége a régióban folytatott bányászati tevékenység miatt kitűnő volt. Úgy tűnik, hogy Mongólia kiváló utakat épít a bányászat számára, de nem lakossági használatra.

Végig negyedik fokozatban haladtunk, ám attól tartottam, hogy bármikor elszállhat a többi fokozat is. A probléma megoldása Mongóliában lehetetlennek tűnt. Reméltem, hogy Kínában majd megoldják pár nappal később.

Nagyon érdekes fotókat készítettünk a helyi emberekről, látszott rajtuk, hogy nagyon nehéz lehet itt élni. Nagyon örültünk, hogy újra láthattuk Giampierót, Lottét és Nielst Bulganba, egy nappal a kínai határon való átkelés előtt. Ők is eseménydús időszakon vannak túl, többször elakadtak, illetve órákig nem találták egymást.

találkozás a barátokkal

Vettünk némi élelmiszert a helyi piacon, majd tábort vertünk egy határ közeli kempingben. Indulhat a 40 napos kaland Kínában. A határátkelésre hétfőn volt lehetőségünk, mivel hétvégén Kína határai zárva vannak.

Ez egy fő határátkelőhely, itt szállítják át a szenet Mongóliából, amiből az országnak komoly bevétele származik. Miért nem nyitják meg a határt hétvégén is? Nekünk mondjuk mindegy volt, nagyon jó helyen volt a kemping, ahol kényelmesen átbeszélhettük a kínai útitervet.pihenő az overlanding közben

Az írás szeptember 29-én került publikálásra.

A Budapest-Szingapúr overlanding-sorozat eddigi részei:

Forrás:

Kapcsolódó írások

Overlanding: Kazahsztáni kalandok
2018. szeptember 06.
80 km/órás sebességgel hasított a homokkal fedett úttesten a magyar páros, mely egyre közelebb jár Szingapúrhoz.
overlanderek
2019. március 16.
A két magyar overlander elérte úticélját, Szingapúrt, és már a következő kalandot tervezik
overlanding Kínában
2018. november 03.
Evelin és Ferenc Toyota Land Cruiserével egyre közelebb kerül úticéljához, Szingapúrhoz.
Land Cruiser
2018. november 22.
A magyar párost vadkempinges éjszakájukon katonai ruhába öltözött, AK 47-essel felszerelt férfiak zavarták meg, majd a Thaiföldi határátkelőn is akadt gondja az overlandereknek.