Az első Camaro modellt szinte teljesen a Mustang mintájára építette a Chevrolet, az évtizedek során az egyik legikonikusabb amcsi autóvá nőtte ki magát a típus.
Az ‘50-es évek hatalmas csatahajói után új éra kezdődött az amerikai autógyártás történetében. Az extravagáns fecskefarkak és a „space age” különleges formatervei szépen lassan kikoptak, a gyártók egyre inkább azt látták, hogy lenne kereslet kisebb, dinamikusabb modellekre. A fiatalok többsége nem nyugdíjas tempóval szeretett volna ringatózni gigantikus ladikok fedélzetén, hanem száguldásra vágyott. A tervezőknek nem volt nehéz rájönniük, hogy ezt méret- és súlycsökkentéssel lehet a legegyszerűbben elérni, hogy a combos V8-as motoroknak ne legyen olyan nehéz dolga gyorsításokkor.
Megszületett a „pony car” kategória az USA-ban, élén az ikonnal, az utánozhatatlan legendával, a Mustanggal. Ami azt illeti, sokan utánozni akarták, hiszen bemutatását követően egyből mindenki meglátta a típusban rejlő potenciált, senki sem akart lemaradni a zsíros eladásokról.
Egy évvel a történelmi dátum után, 1966-ban General Motors kimondottan a Mustang mintájára elkészítette saját variánsát, a Camarót, ami a következő évtizedekben sokszor okozott fejfájást a Ford háza táján.
A Chevrolet Camaro modelltörténete
Az első generáció 1967-ben került a piacra a GM teljesen új, hátsókerekes „F-body” platformjára épült, kétajtós kupé és 2+2 üléses kabrió formájában. Azért volt szükség az újításra, mert a Chevrolet félt attól, hogy a már meglévő kompakt sportkocsijuk, a Corvair nem fogja tudni tartani a lépést a Mustanggal eladási számok tekintetében.
A farmotoros konstrukció nem volt túlságosan csábító a vásárlók számára, meg közbejött egy negatív publicisztika a Corvair modellről: Ralph Nader élesen bírálta könyvében a típust, ami tovább rontotta az esélyeket. A Camaro felépítését tekintve nagyban hasonlított a Chevy II Novára, direkt úgy tervezték, hogy motorterébe rengeteg blokk kompatibilis legyen.
A motorkínálat 6 hengernél kezdődött: a 3,8-as és 4,1 literes sorhatosok sem számítottak éppenséggel kicsinek, de az igazi arcát a V8-asokkal mutatta meg a Camaro. 4,9 liter volt itt a beugró, de aki igazi bestiát akart, annak az 5,7-es és 6,5-es csúcsváltozatok jelentették a tökéletes választást.
A sztenderd kivitelen kívül készült Super Sport és Rally Sport változat is, illetve még 1967-ben bővült a repertoár a Z/28-cal, ami nagyon vagány csíkokat kapott a géptetőre és a csomagtérajtóra. Az első generációt nem forgalmazták sokáig, már 1969-ben leköszönt a palettáról. Lehet, hogy szolid megjelenése állt a háttérben, a Mustanghoz képest jóval kommerszebb külsővel rendelkezett a Camaro, bár személy szerint nekem ez a dizájn is nagyon bejött. Semmi csicsa, egyszerű forma, egy-egy körfényszóró. Mégis volt benne valami fenyegető.
A második szériával sikerült a Chevrolet-nek felülmúlnia önmagát: megalkották a legmenőbb Camarót, amire sokan még ma is könnyes szemmel tekintenek vissza. Az 1970-ben bemutatott modell ugyan még mindig az F-body platformot használta, mégis hosszabb és szélesebb lett elődjénél, ami jóval sportosabb megjelenést eredményezett. Elég volt ránézni, már ennyiből is látszott, hogy szétveti az erő és az izom.
Az innováció szerencsére itt nem ért véget, a GM mérnökei átdolgozták a Camaro felfüggesztését, hogy kellemesebb legyen a menetkomfort, illetve hogy stabilabb legyen a kanyarokban. Elöl spirál- hátul viszont laprugós futóművet használtak, a végtelen egyenes utakon szocializálódott amerikai vásárlóknak akkoriban ez is elegendőnek bizonyult. Extra hangszigetelést kapott minden modell, a tervezők eltökélt szándéka volt, hogy kevesebb zaj, vibráció és kellemetlenség jusson be az utastérbe, mint az elődnél.
Motorválaszték tekintetében viszont nem sok változást eszközöltek: maradt a 3,8-as, sorhatos a belépő 155 lóerővel, de megjelent egy V6-os is a kínálat alsó szegmensében. Az SS 396 változat orrában egy 6,5 literes, L78-as blokk trónolt, ami igencsak tisztességes 350 lóerős teljesítményt biztosított.
Rögtön a bemutatás évében érkezett egy nagyobb, 402 köbinches (6,6 liter) V8-as, amelyet a Chevrolet továbbra is 396 néven futtatott, de a komolyabb Holley karburátornak köszönhetően ez már 380 lóerőt és 563 Nm nyomatékot biztosított. Ilyen kakaóval már vígan szaggatta az aszfaltot a Camaro még a komótos váltókkal is. Tervben volt még egy 454 köbinches szörnyeteg is, de a 7,4 literes V8-as végül nem került sorozatgyártásba.
A második generáció 1981-ig futott, a 11 éves modellciklus alatt többször is változtattak a dizájnon, a módosítások leginkább az autó orrán történtek, a formatervezők a lámpákkal és a hűtőráccsal játszottak. Véleményem szerint messze a korai példányok voltak a legszebbek ebből a szériából, az évek során csak rontottak rajta: a periódus végén már kényszeresen rá akarták erőltetni a ‘80-as évek irányzatát a 160-as évek végén született autóra. Sajnos az olajválság rányomta bélyegét a Camaro karrierjére is: 1973-ban megszüntették a Super Sport változatot, a 6,5 literes V8-ast nyugdíjazták, az átlagteljesítményt nézve jelentős mértékben bezuhant a Camaro.
A harmadik generáció már felvette a ‘80-as évek stílusát: megmaradt ugyan a klasszikus forma, de összességében a szögletes vonalak jellemezték az 1981-ben bemutatott modellt. A csőrszerű orr nagyon jó összhangban volt a bemélyített fényszórókkal, kimondottan agresszív nézése volt a Camaro ezen szériájának. Az új dizájn mellé szerencsére kivételes mérnöki teljesítmény is párosult: átlagosan 227 kilogrammal volt könnyebb elődjénél.
A fogyókúrára viszont szüksége is volt, mivel ez a generáció nem a gumifüstölő, bestiális V8-asokról szólt, hanem a hatékonyabb, „fenntartható” közlekedésről. Ezt igazolja, hogy itt jelent meg először Camaróban a 2,5 literes, 4 hengeres „eco” motor. Modern, befecskendezéses technikát kaptak, sőt már 5 fokozatú kézi váltót is kérhettek a vásárlók, mindkét újdonság a kedvezőbb fogyasztás jegyében érkezett. A V8-asok megmaradtak indirekt befecskendezésesnek, sajnálatos módon az 5,0 literes V8-ast sem vetette szét az erő, a korai változatokban csak 165 volt lóerőre volt képes.
Az 1993-ban bemutatott negyedik generáció már a szappantartó-dizájn szülötte volt, a Chevrolet korszerűsítette az F-body platformot a váltáskor. A modellciklus elején a 3,4 literes V6-os jelentette a belépőmotort, ezt 1995-ben a 3,8-asra cserélték, a hathengereseknél még elérhető volt az ötfokozatú kézi váltó.
Később piacra dobták az SS változatot, de a limitálták a példányszámot: az LT4-es small block a Corvette-ből származott, és 330 lóerőre volt képes. 1998-ban alublokkra váltottak, a GM-féle 5,7 literes, V8-as LS1-es motor 305 lóerős teljesítményt produkáltak. A Camaro Super Sport módosított kipufogórendszert, komolyabb futóművet és nagyobb kerekeket kapott, de hiába a cicoma, nem dobott akkorát az eladásokon, mint amekkorára szüksége lett volna a Chevrolet-nek. Az F-body platform már idejétmúltnak hatott a konkurencia termékeivel szemben. A General Motors ezért 2002-ben úgy határozott, hogy kicsit pihentetik a Camarót, és más modellekre fókuszálnak.
8 évet kellett várni a folytatásra, de megérte. 2010-ben teljesen megújult platformmal és dizájnnal tért vissza az ikonikus autó. Formatervét egyértelműen az első generáció ihlette, a prototípust 2006-ban villantották meg a reflektorfényben, majd miután látták, hogy mennyire bejön a rajongóknak, zöld utat kapott a projekt és már költöztették is a gyártást az oshawai üzembe, Ontarioba. A végső simításokat és fejlesztéseket az ausztrál GM Holden végezte, majd miután elkészült minden, megindult a sorozatgyártás.
Az LS és az LT változatokban 3,6, V6-os motor dorombolt 312 lóerővel, de az igazi finomságot az SS jelentette: itt már nem szerénykedtek a köbcentivel, 6,2 liter és 8 henger állt a sofőr rendelkezésére, 426 lóerővel. 2012-ben a ZL1-es Camaróval sikerült még feljebb tenni a lécet, a kompresszoros feltöltés komoly növekedést eredményezett a kakaóban: 580 pacival már a szuperautók ligájában játszott. A Z/28-as variánsba a 7 literes, LS7-es mészárszék került, kisebb volt teljesítménye a 6,2-es kompresszorosénál, de a módosításoknak és könnyítéseknek hála alkalmas volt versenypályás használatra is.
A hatodik generáció 2016-ban vette át a stafétát, külsőt tekintve maradtak a jól bevált modern-izom stílusnál, csak korszerűsítették a fényszórókat és az apró részleteket. A hatékony anyaghasználatnak köszönhetően 91 kilogrammot fogyott felmenőjéhez képest, érdekesség, hogy a hatodik Camaro felépítését tekintve 70%-ban egyedi, nem egyezik más GM termékkel.
A teljesítményt még extrémebb magasságokba emelték, az ZL1-es csúcsragadozó 659 lóerővel szaggatta a hátsó gumiabroncsokat. A Chevrolet mérnökeinek eltökélt célja volt, hogy a Camaro menetdinamikája nem csak egyenesben, de a kanyarokban is meggyőző legyen. Véleményem szerint sikerült nekik, a 7 perc 16,4 másodperces Nordscheife köridő legalábbis erről tanúskodott.
Manapság, amikor az emissziós előírások miatt V8-as konstrukció már a végét járja, kivételes értéket képviselnek az olyan autók, mint a Camaro. Hangjuk, megjelenésük és karakterük színt visz a hétköznapi járművek világába, mivel egy olyan korszakot idéznek fel, amire mindenki meleg szívvel gondol vissza. Sajnos 2023-ban a Chevy is bejelentette, hogy a Camaro közvetlen utód nélkül megszűnik létezni.
Ha mégtöbb V8-as amerikai vasat szeretnél látni, ezt a bemutatót se hagyd ki!
