hétfő - 2024. május 06.
22.5 °C
időjárástiszta égbolt
95 631 Ft
100 684 Ft
D 618 Ft

Mazda MS-X: pusztító gnóm egyterű a japánoktól

A Mazda sosem az egyterűiről volt híres, de amikor a divat miatt elkerülhetetlen volt, hogy ők is beszálljanak a buliba, talán egy kicsit túlerőltették a feladatot.

A kilencvenes évek végére jól látszott, hogy Európában sikeres autógyártó nem létezhet potens egyterű nélkül. A Mazda azonban a kezdeti fázisokban nem elégedett meg a házi feladat szimpla elvégzésével, és 1997-ben három egészen furcsa egyterű tanulmányt is készített.

Egymás mellett a fura egyterű koncepciók 1997-ből 

Az MV-X volt a leghagyományosabb, hiszen illett a nagy szekrényformájú MPV-k közé, lényegében semmilyen érdekes elemet nem tartalmazott. Ez az autó végül tovább egyszerűsítve, a hálós közepű üléseket kihagyva gyártásba is került a Mazda MPV második generációjaként.

Az SW-X már egy fokkal feltűnőbb jelenség volt, és nem csak a színe miatt. Nagy kerekeivel és viszonylag nagy hasmagasságával a mai SUV-k egyik első európai szereplője lehetett volna. A drabális külső viszonylag kis méretet takart, hiszen mindössze 4,3 méter hosszú volt az SW-X, de a képek tanúsága szerint egészen tágas belteret álmodtak meg a tervezők a soha el nem készült egyterűnek.

A padló végig sík volt, és a sofőrén kívül akár az összes ülést ki lehetett venni belőle. A praktikumot a horizontálisan kettéosztott csomagtérajtó növelte tovább. A későbbi Škoda Roomsterre és az első generációs Toyota Aurisra, vagy a Ford Kugára hasonlító koncepció megoldásai semmilyen formában nem szivárogtak át a Mazda későbbi típusaiba.

Mind közül a legelvetemültebb azonban egyértelműen az MS-X koncepció volt. A messziről a későbbi Cadillac modellekre hajazó szürke autó úgy nézett ki, mintha egy egyterűbe belerohant volna egy szedán. A belsejét inkább a hedonizmus jellemzi, hiszen a nagy térbe szedánhoz méltóan csak négy ülést raktak, a műszerfal pedig mai szemmel megmosolyogtatóan próbál technokrata lenni a kicsi és vastag kijelzőivel.

A Mazda természetesen ezt a csúnyaságot se engedte utcára, szellemisége talán a szintén kissé aránytalan, elsősorban távol-keleti piacokra gyártott Mazda 2/Demio sedanokban él tovább.

Ha érdekelne, hogy a Maseratinál hogyan raktak egy V8-as motort valami hasonlóan elvetemült egyterű tanulmányba, kattints ide!

Forrás:
Képek forrása:
Mazda