A Xedos 6 és a Xedos 9 modellekkel támadt a Mazda a limuzinok frontján a ‘90-es években, de sajnos nem sikerült maguk mögé utasítani a német konkurenciát.
A luxusautókról általában a német prémiumgyártók jutnak mindenki eszébe: Audi, BMW, Mercedes, szigorúan abc sorrendben. Teljesen jogosan, hisz a szentháromság modelljei átlagon felüli minőséget, kényelmet, teljesítményt és presztízst ígérnek a vásárlóknak, persze átlagon felüli vételár fejében.
Aztán persze ott vannak az angol arisztokraták, őket sem lehet kihagyni: a Bentley, a Rolls-Royce csillagászati áron méri a fényűzést és a fejedelmi komfortot, de a felszín alatt ezekben is germán technika dolgozik. Áldás vagy átok, mindenki döntse el magában, de nem is ez a lényeg. Van még egy ország, amelyről sokan hajlamosak megfeledkezni ebben a kontextusban, pedig már több mint 30 éve ott van a szakmában.
A japán luxusautóról mindenkinek a Lexus jut az eszébe, hiszen ők törtek először borsot a németek orra alá az LS400-assal. Erősen indítottak az amerikai piacon, műszaki kifinomultságuknak és megbízhatóságuknak köszönhetően sikerült megkaparintaniuk egy szép szeletet a tehetős vásárlók „tortájából”. Próbálkozott a Nissan is az Infiniti felfuttatásával, de sajnos nekik már közel sem jutott akkora rivaldafény. Sokan nem tudják, de a Mazda is bele akart kóstolni a prémiumszegmensbe az 1990-es évek első felében.
Nem mondom, hogy egy gyakori autó, de én azért láttam már jó néhány Mazda Xedost a hazai forgalomban. A japánok elsősorban az európai piacra szánták a típust, hogy a középkategóriában birkózzon, hazájukban és Ausztráliában Eunos 500-ként forgalmazták, érdekes, de Amerikában egyáltalán nem próbálkoztak. A C-osztály és a 3-as széria ellenfeleként akarták pozícionálni, ami először furcsán hat, de ha jobban elmélyedünk a részletekben kiderül, hogy nem is volt ez olyan hiú ábránd a japán gyártó részéről.
A Xedos 6 formaterve Takeshi Arakawa nevéhez fűződik, aki már 1989-ben prezentálta a prototípust a Mazda vezetősége számára! 1989-ben meg lehet nézni a német kortársakat, hol tartottak dizájn terén: ekkor még bőven a vonalzóval rajzolt 190-es Merci volt a porondon, az E30-as 3-as BMW ugyanúgy a ‘80-as évek stílusvilágát hordozta megjelenésében. Ezekhez képest a Xedos 6 olyan volt, akár egy repülő csészealj. Lapos orrával, sejtelmes tekintetével és gömbölyű vonalaival bőven megelőzte korát, még egy évtizeddel később sem hatott idejétmúltnak.
A kész modell végül az 1991-es Tokiói Autószalonon debütált, mint a Mazda új prémiumkategóriás terméke, a vásárlók a következő évtől kezdve vásárolhatták meg a Xedos 6-ost. A japánok a Capella, vagy más néven 626-os alapjaira építették a típust, maradtak az elsőkerekes platformnál, nem vágtak bele költséges fejlesztésekbe. Inkább a megjelenésre fektették a nagyobb hangsúlyt, ami már újkorában is lenyűgözte a médiát: sok újságíró egyenesen Jaguarhoz hasonlították a Xedost. Egy Jaguar, japán megbízhatósággal. Nem is hangzik olyan rosszul.
A megnyerő formaterv önmagában nem elég ahhoz, hogy igazi prémiumnak tekintsék az adott típust, komoly erőforrások is kellenek a géptető alá. A Mazda úgy gondolta, hogy egy 1,6 literes négyhengeres elegendő belépőszintnek, de a gyakorlat ennek az ellenkezőjét igazolta: a 116 lóerő elég halovány menetdinamikát biztosított, meg hát ezzel a hengerszámmal az utastérbe szűrődő motorhang sem volt éppen prémium.
Szerencsére a nagytesó már jobban passzolt a Xedos karakteréhez: a 2,0 literes V6-os pörgős, mégis selymes karakterével lopta be magát az újságírók és tulajdonosok szívébe, 146 lóerős teljesítménye pedig lehetővé tette a 214 km/órás végsebességet. A vásárlók 5 fokozatú kézi váltót, vagy 4 gangos automatát kérhettek belőle.
A japánok nagyon beleélték magukat a „luxury style”-ba, 1993-ban bemutatták a zászlóshajót, a Xedos 9-est. Itt már az E-osztályt, az 5-ös szériát és az A6-ost jelölték ki konkurenciának. Ide persze komolyabb motorra is szükség volt, ezért elkészítették a 170 lóerős, 2,5-ös V6-ost, hengerűrtartalom tekintetében ez számított a legnagyobb választható motornak. Később érkezett egy 2,3-as is, ami már 210 lóerővel igyekezett utolérni a német riválisokat, több-kevesebb sikerrel. Formatervét ugyan más rajzolta, de egyértelműen a Xedos 6 dizájnja lebegett a szeme előtt az alkotónak, gyakorlatilag papírra vetette ugyanazt, XL méretben.
A Mazda Xedos-széria karrierje ígéretesen indult: a vagány, egyenesen futurisztikus dizájn sok embert szerelembe ejtett, a csábítás csak folytatódott, amikor meghallották a V6-os szirének énekét. A japán műszaki tartalom kivételes megbízhatóságot ígért, csak ehhez egy jó adag szürkeség is társult.
Az utastérben voltak ugyan kényelmi extrák és elektromos berendezések, de anyaghasználatban és az összképet tekintve nem voltak azon a szinten, mint a német versenytársak, akik komoly ütemben fejlődtek időközben. Presztízsértékben és kifinomultságban a Xedos sajnos nem tudta beérni őket, talán érdemesebb lett volna egy ligával lejjebb pozícionálni a típust. Akkor lehet, hogy szebb karrierrel vonulhatott volna nyugdíjba.
