2023. november 07. | 12:11

Jóból is megárt a sok, tartja az egyszerű mondás. A Ferrari esetében ez most jött el.

Úgy tűnik, túl olcsón adja modelljeit a Ferrari. Az olasz márka gyártási kapacitása ugyanis már most betelt 2025-re is, ami annyit tesz, ha valaki jelenleg egy új modell rendelését adja le, várhatóan már csak 2026-ban veheti azt át.

Ez annak kapcsán derült ki, hogy napvilágot látott az ágaskodó paripások 2023-as III. negyedévi eredménye, amelyben igencsak bíztató értékek szerepelnek. Az idei év eddig megdöbbentően jól alakul az olaszok számára: szeptemberrel bezárólag 10 418 új autót adtak át, ez 5,3%-os növekedés az előző év első kilenc hónapjához képest.

Ráadásul mindezt úgy érték el, hogy a márka első SUV-ja, a Purosangue még nem érte el gyártási kapacitásának csúcsát. Mivel a 2024-es év már rég betelt, várhatóan újabb rekordot könyvelnek majd el jövőre, amikor a többi mellett már nagyobb gyártási volumennel készül a Ferrari szabadidő-autó is.

Benedetto Vigna, a Ferrari vezérigazgatója számolt be nemrég büszkén az elért eredményről. Azt is elmondta, hogy cége az első féléves állapothoz képest jelenleg már több hibrid modellt értékesít, mint tisztán benzinest, illetve megerősítette, hogy már nem kell sokat várni a márka történetének első tisztán elektromos autójára.

A villanyos Ferrari körülbelül két év múlva, 2025 utolsó negyedévében érkezik meg, ám egyelőre nagy a titkolózás körülötte. Már csak azért is, mert 2024 júniusára lesz üzemkéz az az épületrész a maranellói gyárban, ahol a vásárlói példányokat legyártják majd.

Itt egyébként nem csak az elektromos modell, hanem a hibrid meghajtás fontosabb elemei is készülnek a jövőben. És, hogy ne csak a levegőbe beszéljen a vezérigazgató a környezettudatosságot illetően, az épület teljes egészében megújuló energiából fog működni.

A márka előrejelzései szerint 2030-ig az értékesített autók 40%-a lesz hibrid, további 40%-a teljesen elektromos, míg csupán a maradék 20% várható belső égésű motorral. Így tehát a Ferrari a következő 6-7 évben sem szeretne véglegesen lemondani a benzines hajtásról – mivel szerintük van még terület ezen technológia fejlesztésére.

Ferrari