„Kedves Marci! Az év első felében, legkésőbb nyár végéig szeretnék vásárolni főként hosszabb utakra egy használt Volkswagen-konszernes kombi autót, ami még jó ideig kiszolgálna. Városban továbbra is jó öreg, 1996-os Swiftemet használnám, de a méret és pakolhatóság miatt természetesen városban is járna az új autó, egy-egy alkalommal.
Erre a célra, ha jól sejtem egy dízelmotoros autó lenne a jobb választás, de teljes mértékben a benzineseket sem szeretném kizárni, ami kicsit bátrabb városozást is lehetővé tenne, az esetleges családbővülés miatt. Egyelőre elég széles palettán gondolkodom: Golf 6/7, Skoda Octavia 2/3, esetleg a Seat Leon is szóba jöhet. Motorok terén az 1.6 CRTDI és a már szíjas 1.4 TSI a kiszemelt, viszont használt autó révén felmerül az állapot, hogy vajon mennyit fog még elmenni.
A keret 4 millió forint, ezért mind a két fajta motorral szerelt kocsiból inkább a 200 ezer kilométerhez közelebbiek alkotják a kínálatot. Tudom, hogy állapotot veszünk, de bennem akkor is ott motoszkál a kérdés, hogy ennyit futott autóknál körülbelül mire lehet számítani, meddig mennek még el nagyobb problémák nélkül? Kissé bizonytalan vagyok, hogy megéri-e ennyi költeni, ha amúgy 50 ezer kilométeren belül rá kell költeni még mondjuk a vételár felét.
Előre is köszönöm a segítséget.
Üdvözlettel: Gábor”

Škoda Octavia
Kép: Depositphotos

Kedves Gábor!

Köszönöm leveled. Négymillió forintból manapság nem könnyű megváltani a világot, mert az árak elpattantak a realitástól, de ezt már nyilván te is észrevetted. Én mindenképpen a Skoda Octavia harmadik generációjának irányába indulnék elsőként, mert a Volkswagen emblémával ugyanazt a technikát kapod, csak drágábban. Az Octavia második generációja már múmia, ennyi pénzt nem adnék érte, a Seatot pedig később nehezebb lesz eladni, mert Magyarország nem kedveli a spanyolnak mondott márkát.

Az általad felvázolt használathoz jó döntés lehet a szíjas TSI is, én mégis az 1,6-os dízel felé tendálnék, mert jól sikerült motor, és egy rendesen karbantartott példány még évekig hiba nélkül teljesíthet. Hozzáértők szerint az újkeletű TSI-motorok már egész jól sikerültek, nincsenek velük komoly problémák. Más kérdés, hogy az ilyen turbóbenzines motorral szerelt Volkswagen-csoportos autókat eladni kínszenvedés lesz később, mert túl sokáig voltak rosszak, és az köztudatba pénztemetőként égett be minden, amin TSI felirat csillog.

Négy guriga körül 130 ezer kilométert futott 1.6 CRTDI Octavia Mk3 kombikat kínálnak 6-7 évesen, ami nem vészes, de nem ijednék meg egy 2.0 CR-től sem, ha épp abból találsz egy jó állapotú, igazolt előéletű példányt. A nagyobb motorral ráadásul sokkal jobb utazni: fogyasztásban nem lesz különbség és előzni is könnyebb vele.

Az egészséges körültekintéssel semmi gond, a túlpárázás viszont csak hátráltat majd. Ezek már mind relatíve fiatal autók, ráadásul egyik kiszemelt típus sem az autógyártás szemete. Egy jó állapotú példány hosszútávú fenntartási költségei csak rajtad, és a rendszeres szervizelésen fognak múlni, nem a technikán.

Sok sikert,

Marci