2020. október 13. | 12:37

Vegyszerek segítségével megelőző intézkedéseket is tehetnek a sofőrök.

Akik rendszeresen vezetnek ősszel és télen, azok gyakran tapasztalhatják, hogy hűvös, esős körülmények között a kocsi ablakai a szélvédővel együtt bepárásodnak. Ez pedig nagy gond, hiszen ha nem látunk ki rendesen a kocsiból menet közben, akkor bajba sodorhatjuk magunkat és másokat. Íme néhány hasznos tipp az ablak párosodás megszüntetésére.

Az üvegfelületre hulló víz, a levegő pára és esőcsepptartalma, valamint a víz által felhordott kosz mind-mind rontanak a látási viszonyokon gány időben. Az eső intenzitását nem lehet befolyásolni, ha nagyon rákezd az ég, akkor a megfelelően működő ablaktörlő, a helyesen megválasztott utazási sebesség és a nagyobb óvatosság segíthet nekünk abban, hogy épségben hazaérjünk.

Minek okán a levegő páratartalma az utastérben is nagyobb, ezért a pára lecsapódik a belső levegőnél általában hűvösebb üvegfelületekre. Az autósok többsége késő ősszel azért már rendesen nyomatja a fűtést az autóban, plusz a kocsiban utazók is termelnek annyi hőt, hogy melegebb legyen bent, mint kint.

Jó hír, hogy a párátlanításra több lehetőségük is van a sofőröknek. Ami nagyon fontos, az a megfelelő szellőzés biztosítása (a belső levegőkeringetés nem maradhat zárt helyzetben) és az üvegfelületek felmelegítése. A légkondi bekapcsolása is ajánlott, rossz időben persze nem a hűtésen van a hangsúly, hanem azon, hogy a hideg hőcserélőn lecsapódik a levegő páratartalma, így száraz levegő jut az utastérbe. A fűtőradiátor a klíma hőcserélője után jön, tehát a levegő ettől ugyanúgy felfűthető.

A hirtelen erős párásodás megnehezítheti az autósok életét, különösképp akkor, amikor a motor még nem üzemmeleg és/vagy sokan huppannak be a kocsiba bőrig ázva, vizes esernyőkkel. Persze amikor a legnagyobb szükség lenne rá, akkor általában nincs kéznél az üvegtisztításra, párátlanításra legideálisabb szarvasbőr, így jobb esetben ronggyal vagy papírzsebkendővel kezd üvegtörlésbe az ember.

Puszta tenyérrel nem érdemes törölgetni, mert akkor csak összemaszatoljuk a felületeket, látványos zsírfoltokat hagyva az ablakokon. A napi használatban lévő autók üvegfelületeit legalább kéthetente illene belülről is letakarítani zsírtalanító hatású üvegtisztítóval, mivel kosz és zsír nélkül a párátlanítás is hatékonyabb.

A háztartási használatra való párásodásgátló vegyszerek bevetésével megelőzhető, illetve késleltethető a páraréteg kialakulása a belső üvegfelületeken. Ezek az anyagok egy belső filmréteg létrehozásával szabnak gátat a párafüggöny kialakulásának.

Ha a pára megmakacsolja magát, akkor érdemes félreállni és megvárni, amíg a motor bemelegszik, kockáztatni teljesen értelmetlen. Ha szokatlanul erős a jelenség, akkor mindenképp el kell vinni a kocsit szervizbe, mert ha nem megyünk semmire a párával, akkor minden bizonnyal valahol beázik a jármű. Érdemes ilyenkor a pollenszűrő állapotát is ellenőrizni.

A megfelelő kilátáshoz az ablaktörlő is hozzájárul, ebben a bemutatóban minden fontos infót megtudhatsz erről.