2021. szeptember 02. | 15:55

Varázslatos pályafutást tudhat magáénak a „Jégember”.

Szerdán a világ tudtára hozta Kimi Räikkönen, hogy a 2021-es idényt követően visszavonul a Formula–1-től. A finn pilóta 2007-ben, a Ferrari versenyzőjeként lett világbajnok a sorozatban, de előtte és utána is megmutatta, milyen nagyszerű pilóta. A „Jégember” sokak kedvence volt, hiszen csodálatos karrierje során mindvégig megmaradt olyannak, amilyen mindig is volt.

Räikkönent csak és kizárólag a versenyzés érdekli, a versenypályákat körüllengő milliő hidegen hagyja őt. A száguldásért él, a felhajtást, a show-t, a kötelező interjúkat és a szponzori rendezvényeken való megjelenést pedig mindig is utálta. Jellemző rá, hogy ami a szívén, az a száján, ez a fajta nyílt őszinteség pedig már nem csak az F1-ben, hanem úgy általában is ritkaság a mai világban. Tehát a tudása mellett a személyisége miatt is rajonganak érte több millióan.

Esetében a vicces rádióüzeneteket is meg kell említeni, ezekre érdemes rákeresni a különböző videómegosztó portálokon. A Forma1.com összegyűjtötte a kétgyermekes sztárapuka legemlékezetesebb győzelmeit, most ezek következnek.

5. 2013-as Ausztrál Nagydíj

Két év ralizást követően Räikkönen 2012-ben tért vissza az F1-be a Lotus versenyzőjeként, és az új szezon első versenyét rögtön be is húzta, mégpedig rendkívül meggyőző teljesítménnyel. A finn pilóta a hetedik helyről rajtolt a futamon, de riválisaival ellentétben nem háromszor, hanem csak kétszer állt ki boxba kereket cserélni, remekül sáfárkodott az abroncsokkal.

4. 2018-as Amerikai Nagydíj

Amikor Räikkönen 2013-ban felállt a dobogó legfelső fokára Melbourne-ben, nem gondolta volna, hogy öt évbe telik, mire újra győzelmet ünnepelhet – különösen úgy, hogy 2014-ben visszatért a Ferrarihoz, mint mondta, csak a pénz miatt. 2018 szeptemberében közölték vele, hogy a következő évtől nem tartanak igényt a szolgálataira az olasz istállónál, de a finn nem sokkal később bizonyította, hogy van még benne spiritusz. Austinban a második helyről rugaszkodott el a futamon, lerajtolta a pole pozícióból induló Lewis Hamiltont, majd szépen kivédekezte a brit pilóta támadásait. Ezzel a sikerrel Kimi megdöntötte az egymást követő győzelmek között eltelt leghosszabb idő rekordját az F1-ben.

3. 2012-es Abu-dzabi Nagydíj

„Hagyjatok már békén, tudom, mit csinálok” – minden idők egyik legemlékezetesebb csapatrádiós üzenete ezen a versenyen hangzott el, természetesen Räikkönen szájából. Nem mellékesen tényleg be is bizonyította, hogy tényleg tudja, mit csinál. A veterán pilóta a negyedik helyről rajtolt el, és még az egyes kanyar előtt feljött a második helyre Hamilton mögé. A McLaren akkori versenyzőjének motorproblémája akadt, emiatt nem tudott harcolni Kimivel, aki aztán minden rutinját bevetve maga mögött tudta tartani a Fernando Alonso, Sebastian Vettel párost.

2. 2004-es Belga Nagydíj

A 2004-es szezon Michael Schumacherről és a Ferrariról szólt, a német legenda egész évben dominálta a mezőnyt. De azon a napon, amikor Schumacher bebiztosította a hetedik világbajnoki címét, Räikkönen mindenkit elhomályosított. A 2004-es Belga Nagydíj elég kaotikusra sikeredett, összesen 11 pilóta adta fel a versenyt, a biztonsági autónak pedig háromszor is pályára kellett gurulnia.

A 10. helyről induló Räikkönen ettől persze nem jött zavarba, átverekedte magát a mezőnyön és behúzta a McLaren szezonbeli egyetlen győzelmét. A finnek ez volt az első győzelme Belgiumban, összesen négyszer diadalmaskodott Spában, ami azért becsületre méltó dolog.

1. 2005-ös Japán Nagydíj

Nem is férhet kétség ahhoz, melyik volt Räikkönen legjobb versenye az F1-ben. Ez volt az a Grand Prix, amelyen Alonso bemutatta a sportág történetének egyik legemlékezetesebb előzését Schumacherrel szemben a 130R nevű kanyarban. Viszont hiába igyekezett a spanyol, aznap nem volt ellenszer Räikkönennel szemben.

Az esős kvalifikáció után a 17. helyről rajtolva Räikkönen már tudta, hogy 2005-ben nem ő lesz a világbajnok, de ez cseppet sem hátráltatta abban, hogy átgázoljon a mezőnyön. Az utolsó áldozata Giancarlo Fisichella volt, aki mellett az egyes kanyarban húzott el ellentmondást nem tűrő módon. Az általában nyugodt Räikkönen majdnem kivetkőzött a bőréből, miután elsőként leintették őt, ami nem csoda, hiszen tökéletes versenyt futott. Az egyik legsikeresebb finn versenyző tőle szokatlan módon többször is a levegőbe bokszolt, annyira szétvetette az adrenalin és a boldogság. Kiminek ez volt az utolsó győzelme a McLarennél, mielőtt 2007-ben a Ferrarihoz átigazolt.

Ezt a képet pedig csak itt hagyjuk, bár tudjuk, hogy túl sok legenda van rajta

Räikkönen egyébként úgy kapta meg élete első F1-es szerződését, hogy előtte mindössze 23 versenyt teljesített együléses versenyautóval. Sokan féltek, hogy a rutintalansága miatt egy mozgó bója lesz a pályán, a többit már tudjuk, sikerült gyorsan elhallgattatnia a kétkedőket. Voltak viszont olyanok az F1-ben, akik nagyon nem találták a helyüket, róluk szól az alább megtekinthető videó: