2019. október 31. | 12:43

2003 után újra hazánkba látogat a rali sport európai mezőnyének legjava, mutatjuk honnan nézd őket.

A rali sport idei szezonjában, két hosszú évek óta tartó állapot is megszűnt. Ez egy érdekes fordulatot és egy nagyszerű hírt is tartogatott a rali hazai szerelmeseinek. Az észt származású Ott Tänak idén bravúros teljesítménnyel behozhatatlan előnyre tett szert a Rali Világbajnokság pontversenyében, megszakítva a franciák 2003 óta tartó veretlenségét, amit Sébastien Loeb kilenc éven át, majd Sébastien Ogier hat éven át nem engedett elvenni. Amit viszont bizonyára az összes magyar rali rajongó tűkön ülve vár, hogy 2003 óta először, Magyarországon rendezik a Rali Európabajnokság egyik futamát. A verseny nyomvonala a tavalyi I. Nyíregyháza Rally nyomvonalához hasonló lesz.

Én őszintén szólva rég nem lelkesedtem ennyire egy itthon rendezett autósport eseményért se, de meg kell valljam, most a libabőr kerülget. Messze vagyunk már a régi idők B csoportjától és a még mindig tömegeket mozgató WRC-ktől is, de a nemzetközi versenysportban mozgó technikák így is elég jól lázba hozzák a rajongókat. Ráadásul az előzetes hírek szerint negyvennél is több versenyzővel, több mint húsz R5-ös autóval robog keresztül a szakaszokon a mezőny.

A 2003-ban itthon megrendezett ERC futamon ifj. Tóth Jánosnak sikerült a leggyorsabbnak lennie a 206 WRC-vel, akit Benik Balázs követett a dobogón a Ford Focus RS WRC (’02) volánja mögött, ezzel hatalmas sikert hozva a magyar mezőnynek. Idén is szép számmal lesznek jelen hazai pilóták a versenyben, ráadásul nem mindenkinek lesz ismeretlen a nemzetközi liga tempója.

Ők biztosan ott lesznek

A Herczig Norbert, Ferencz Ramón páros 2018 óta versenyez az ERC futamokon, így nem ismeretlen számukra a közeg. Bár Herczig a hazai ralisport top pilótájaként lépett az európai versenyzők soraiba, nyilvánvaló volt, hogy sokkal keményebb ellenfelekkel kell majd megküzdenie a jó eredményekért. Az eltelt idő alatt megszerzett rutin és a remélhetőleg hibátlan technika mellett, végre a hazai körülmények is segíthetik, szóval ha ti is kint lesztek, szurkoljatok ahogy bírtok.

Az ERC2-es sorozat kétszeres bajnokaként váltott a király kategóriába ifj. Érdi Tibor is, aki ugyancsak óriási versenytapasztalattal képviseli hazánkat a nemzetközi porondon. Idén komoly technikai kategória váltás történt, hiszen az ERC2-ben használt Mitsubishi Lancer Evo X-ről a Skoda Fabia R5-re váltott.

A Rally Hungarynek adott interjújában beszélt ifj. Érdi Tibor a két autó közötti különbségről:

„Nincs benne erő. Konkrétan nincs benne erő, úgyhogy nagyon nehéz lendületben tartani. Kisebb féktávokat kell venni, s nagyon megnézni, hogy milyen íveket választasz. Tudja mit? A napokban beleültem a Mitsubishibe, mentem vele egy kört, és annyira más volt, hogy fülig ért tőle a szám. Az a puszta nyers erő, amit egy ilyen kétliteres motor tud, egyszerűen elképesztő.”

Hadik András és Kertész Krisztián párosa a Ford Fiesta R5-ben állnak majd rajthoz. A terület nem ismeretlen számukra, bár a nemzetközi mezőnnyel nehéz lesz felvenni a versenyt. Hadikék tavaly a nyíregyházi versenyen szerezték meg a magyar bajnoki címet, talán a tavalyi tapasztalatot idén is jól kamatoztatják majd.

A 2019-es év magyar bajnokaként állhat rajthoz Vincze Ferenc és Igor Bacigal párosa. Vincze Ferenc nem az esélytelenek nyugalmával vág neki a hazai ERC futamnak, hiszi, hogy képes felvenni a kesztyűt a nemzetközi mezőnnyel. A Fabia R5 volánja mögött reméli sikerül a mezőny elejét megfogni.

Mit kell tudnia a nézőknek?

Halvány emlékem van arról, hogy egykor folyt a TV-ből a rali, de persze lehet csak ez is egy olyan ködös gondolat, amit megszépített az idő. Mindenesetre, ha nem jutsz ki a versenyre, hogy élőben nézd, vagy szeretnéd megtudni milyen fordulatok történtek a pálya különböző szakaszain amit nem láttál, nincs más dolgod, mint figyelni az M4 sport közvetítését. Ugyanis minden nap lesz összefoglaló a versenyről és még a kulisszák mögé is bepillanthatsz. A jövő év jó híre, hogy az M4 sport 2020-ban az összes ERC futamról jelentkezik majd összefoglalóval. Ennek személy szerint nagyon örülök, végre megint lesz értelme a TV-mnek.

A legjobb nézői pontokat nem szükséges keresned, hiszen a verseny szervezői pontosan megjelölték, hogy hova érdemes állni a legnagyobb élmény a biztonság betartása érdekében:

2019. november 8.-án reggel 8 órakor kezdődnek a programok, Napkor ad otthont a kvalifikációs szakasznak, majd 18:05-kor a nyíregyházi Kossuth térről elindul a mezőny a máriapócsi Rabócsi Ringre. A superspeciálnak otthont adó ringen 19 órakor rajtolnak el a versenyzők, de érdemes 14 órai kapunyitásra érkezni, mert egésznap benzingőzös programokkal szórakoztatják a nézőket, a Rallycross és a Historic Rally kategória pilótái, ráadásul érdemes korán elfoglalni a legjobb helyeket. A házigazda Szujó Zoltán lesz.

Az ERC magyarországi futamának szombati napja Újhuta-Nyíri vonalon kezdődik 8 óra 58 perces rajttal. Számos tempós szakaszt tartogat, jórészt a Sátoraljaújhely-Göncz vonaltól északra húzódik a pálya nyomvonala. 17 óra 8 perckor indul a nap utolsó gyorsaságai a Mád-Disznókő szakaszon, ahol a naplemente utáni éjszakai futam különösen izgalmas lehet majd.

Az alábbi térképen áttekintheted az Újhuta-Nyíri, Füzér-Abaújvár, Mád-Disznókő szakaszok pontos nyomvonalát:

November 10-én vasárnap sem érdemes otthon maradni, mert a következő nyolc gyorsasági szakasz is biztosan tartogat meglepetéseket, ráadásul hatalmas biztatásra lesz szükségük tőlünk a magyar indulóknak, hogy helytálljanak a mezőnyben. A nyolcadik gyors, Óhuta-Fóny közötti szakaszon kerül megrendezésre, 8:54 perces rajttal indul a mezőny. A céldobogó Nyíregyházán, a Kossuth téren található, 18:37-re lehet számítani mezőnyt.

Az összefoglaló térkép segítségével könnyen tájékozódhatsz a szakaszokat illetően, de érdemes használni a fentebbi nézői pontokat segítő tájékoztatót, amin az Óhuta-Fóny, Telkibánya-Újhuta, Disznókő-Mád, Nyíregyháza gyorsaságik nyomvonalának helyszínei találhatók.

Remélem, nem kell túlragoznom, ha szereted a sportot a jövő hétvégén Nyíregyháza környékén a helyed, hiszen kőkemény R5-ös mezőnyre számíthatsz. A magyar mezőny mellett a Rali Európa bajnokság kiemelkedő pilótái küzdenek majd egymás ellen, mert az EB cím még nem dőlt el. Ha kint vagy szurkolj a magyaroknak és ne feledd, első a biztonság!