A Rolls-Royce a ’90-es években mutatta be máig egyik legdrágább és legexkluzívabb modelljét és annak hosszított változatát. Ők az 1998-as Silver Seraph és a 2000-es Park Ward.
1998 márciusában a Genfi Autószalonon a Rolls-Royce bemutatta a Silver Spur utódját. Az „Ezüst Szeráf” névre keresztelt modellből 4 éves gyártása alatt csak 1570 példány hagyta el a crewe-i üzemet. Ez magas árának és kézi szerelésének is betudható. Az éra második legdrágább F-kategóriás autója volt. A pálmát a testvér, kabrió kivitelű Corniche vitte.
A Silver Seraph fejlesztése a 80-as évek végén kezdődött, formaterve 1990 októberére el is készült. Sajnos a projektet 1991 áprilisában félretették és csak júniusban kezdtek újra foglalkozni vele. Számos küllemi és beltérrel kapcsolatos változtatás után 1994-re elkészültek a véglegesített tervek. Ebben az időszakban a Rolls-Royce és a Bentley egy céghez tartozott, így mind a két vállalat megkapta a szabadalmazott terveket.
A Bentley változat Arnage néven jelent meg. A hűtőrács formáján, a gyártó emblémáján és a felniken kívül a Silver Seraph és az Arnage kívülről egymás tükörképei voltak. Fontos megemlíteni, hogy ő volt a Rolls-Royce első V12-es modellje az 1936-tól 1939-ig gyártott Phantom III óta.
1995-ben megkezdődött a prototípusok fejlesztése, tesztelése. Majdhogynem 1 évtizednyi fejlesztgetés után 1998 elején az első Silver Seraph modellek a szalonokba kerültek. Hatalmas ámulat övezte a Rolls család új tagját, rövidesen az amerikai export is megkezdődött. Indulóára az Egyesült Királyságban 155 175 font, az USA-ban 220 695 dollár volt. Bele sem merek gondolni ma ez mekkora összegnek felelne meg.
Az 5,39 méter hosszú, 1,9 méter széles és 1,5 méter magas géptest 65%-kal merevebb volt elődjéénél. Ez sokat javított a biztonságon. Az 1990-es években már az alapfelszereltséghez tartozott a légzsák, így az utasok élete már nem csak az autó anyagán múlott. Külső merevsége gyengéd belsőt takar. Igazi luxuslimuzinhoz illően rengeteg féle faanyagból, bőrből és színkombinációból lehetett választani.
Műszerfalának megjelenése a standard Rolls-Royce stílust hordozza, a leggyakrabban választott faberakás a dió volt. A hajtást egy 5 sebességes automata kormányváltó segítette. A kéziféket a Mercikre jellemzően a főkonzolról a sofőr térde elé rejtették, amit bal kézzel kellett magad felé húzni. A sebességmérő a sebességet mérföld/órában (fehér) és kilométer/órában (narancs) is mutatta. Az 1990-es évek végén, 2000-es évek elején nagy divat volt a digitális sebességmérő, szerencsére a konzervatív Royce mégis megtartotta az analóg változatot.
A Silver Seraphot olyan milliomosoknak, milliárdosoknak szánták, akik nem a hátsó ülésen akartak gubbasztani, helyette maguk szerették volna vezetni autóikat. Ez a Szeráf belső kialakításán is látszik, de nem mondhatom, hogy kín-szenvedés lenne hátul utazni. A sofőr mögött két utasnak volt hely, kettejük között rejtőzött a közös kartámla, mögötte az opcionális pezsgős hűtő. A két ülés közti gombok állították az üléseket. Az extrák közé tartozott az autós telefon, ami az ezredfordulón hatalmas dolognak számított. Mondok példát: A W123-as Mercibe is lehetett autós mobilt rendelni, ami önmagában egy akkori új Passát árát tette ki! Részletesebb betekintésért nézd meg a videót:
Nem csak felszereltsége, teljesítménye is elképesztő. 60 év után a Silver Seraph volt az első Rolls-Royce, ami V12-es motort kapott. Az orrmotoros, hátsó kerekes limuzin 7,6 másodperc alatt gyorsult állóhelyből 100-ra, legnagyobb sebessége 225 km/óra volt. Egy 5,4 literes BMW M73-as erőforrást kapott, ami 326 lóerővel repítette az Eksztázis Szellemét. Talán fogyasztása az, aminek láttán még egy milliomos szíve is kihagy egy ütemet. Városban 25,4 litert, országúton 12,8 litert, vegyesen átlagosan 17,4 litert evett 100 km-en.
Az Ezüst Szeráf gyártása 2002-ben leállt, a 4 személyes autóból alig kevesebb, mint 1600 darab készült. A történetnek még sincs vége. Az angol autógyártó a 2000-es Genfi Autószalonon a Rolls-Royce bemutatta a 250 mm-rel hosszított változatot. Ő a Park Ward nevet kapta és eggyel több utasnak adott helyet. A Szeráf gyártásával a Park Ward termelése is leállt, egy év alatt csak 127 példány készült.
Mivel a 2 modell csak hosszukban különbözött, így nem is meglepő, hogy mindketten ugyanazt a 60 fokban döntött 12 hengeres V-motort kapták. További közös jegyük a hengerek alumínium anyaga, a független első felfüggesztés és az előre és hátulra szerelt függőlegesen elhelyezett tárcsafékek. A Park Ward is elérte a 140 km/órás maximális sebességet, bár a Silver Seraph-pal ellentétben a 326 lóerő helyett ő csak 322-t tudott leadni. Mindkettejük gumimérete 235/65R16 volt.
Egy üzemképes példány árát becsületesen elkérik, ami érthető, végül is egy felsőkategóriás angol luxuslimuzinról van szó. Az RM Sotheby’s 2019-es esseni aukcióján 2 Silver Seraph kerül kalapács alá, várhatóan több mint 100 ezer dollárért, kb. 27 millió forintért fog darabja elkelni. A 2019-es arizonai aukción egy 2001-es Park Ward is feltűnik, a Sotheby’s jóslata szerint 100 és 150 ezer dollár, azaz nagyjából 27 és 41 millió forint közti összegért talál új gazdára.
