2023. január 24. | 14:51

Később pedig más sportokat is, de első lépésben a német Bundesligával kötött szerződést a bajor márka.

Egy kísérleti program keretein belül kötött szerződést a foci liga és a BMW, melyben a fejlesztőknek egy éve lesz tapasztalatot gyűjteni és a programot reszelni. A Bundesliga in-car App egy olyan alkalmazás lesz az új 7-es (és i7-es) BMW-kben amik rendelkeznek hajlított kijelzővel és iDrive 8 operációs rendszerrel, amin keresztül visszanézhetünk focimeccseket.

Bár nem csak ennyiről van szó, az alkalmazás teljesen autóhasználathoz igazítaná a foci iránti rajongását akár a sofőrnek, akár az autó tulajdonosának. Tehát nem csak komplett meccseket nézhet vissza, de találhat benne összefoglalókat is kiemelt jelenetekkel.

Ez persze csak akkor fog működni ha az autó éppen áll, amint elindulunk vele csak hallgathatjuk a történéseket, képet nem kapunk hozzá. Ezzel kerülik el, hogy menet közben az út helyett a kijelzőkre figyeljünk huzamosabban.

A kísérleti program 2024 márciusáig tart, tehát ha működik, a fejlesztők behúzhatnak többféle sportágat is, amiket a BMW képes lesz közvetíteni. Emellett lehetnek autósportok, majd később bejöhetnek a nem sporttal kapcsolatos fejlesztések is.

A dolog lényege, hogy sofőrös autóknál az autóvezető sokat vár az utasára esetenként, így ezt az időt kitöltheti sporttal kapcsolatos anyagok olvasásával, nézésével, később akár bármilyen hírolvasással, híradó nézéssel. Saját autó esetén pedig akár töltés közben jöhet jól a funkció mondjuk egy BMW i7-ben, bár annak gyorstöltőn akár 35 perc is elég lehet.

Lassabb töltőn viszont akár egy komplett meccset is megnézhetünk majd ha az applikáció elkezd terjedni az új BMW-ken. Első körben Németországban fog működni a rendszer, de tervben van a globális kiterjesztés, egészen pontosan európai, amerikai és ázsiai országokban is elérhető lesz a funkció.

A rendszerhez aktiválni kell majd a BMW-kben a személyes eSIM funkciót, hogy az app mindig naprakészen tudjon frissülni, illetve amerikában ezt akár az 5G hálózatról is megteheti majd. Arról egyelőre nincs szó, hogy a BMW óriás kijelzőjén elérhető lesz-e majd az új rendszer, de vélhetően nagy kihagyott ziccer lenne, ha nem.

Forrás: BMW
BMW