2023. május 13. | 16:35

Megvan az a tuningkultúra, ahol a nagy felni és peres gumi jelenti az alapokat. De milyen változások következnek be ettől az autó dinamikájában? Megvan rá az esély, hogy olyanok, amiktől akár óvatlanul egy traffiba is beleszaladhatunk.

Nemrég vettem egy autót és csak nyári gumiszettem volt hozzá. Viszont úgy alakult, hogy az előző autóm kerekei megmaradtak és a felni bár nem volt jó, a gumik még tökéletesen lefutnak pár szezont. Ennek fényében pedig boldogan mentem el velük a gumishoz, hogy itt egy adag acélfelni, legyen szíves kicserélni őket.

Nem volt őszinte a mosolya, elkezdtünk beszélgetni, hogy az autó 15 colos felnijére szerelt 65-ös magasság helyett 45-öset szeretnék feltenni. Ekkor mondta, hogy nem biztos, hogy minden rendben lesz, hiszen így megváltozik a kerék átmérője és esélyes, hogy hülyeséget mutat majd a kilométerórám. Hogy ebből lehet-e komolyabb baj akár egy sebességellenőrzés során, annak elkezdtem utána járni.

A kérdés már csak azért is fontos, hiszen nemrég egy új törvénnyel kivezették a sebességmérésben a hibahatárt. Tehát olyan traffipaxoknál, ahol helyszíni bírságot is kaphatunk, ott akár 52 km/óránál is büntethetnek, ha a megengedett sebesség 50 km/óra. Viszont fix traffiknál is csökkent az a rugalmasság, amin belül a sebességet enyhén túllépve még nem büntettek meg. Így a kerékméret fontos tényező lehet ilyen helyzetekben.

Mit jelentenek a számok a gumikon?

Egészen pontosan a felninél érdemes kezdeni a kört. Hiszen a felni mérete adja meg, hogy mekkora gumi megy rá. Egy 16 keréktárcsa egészen átlagosnak mondható, de mit is jelent ez? Azt, hogy a felni átmérője 16 col, átszámítva 406 milliméteres. A gumiabroncsokon ez a jelölés az utolsó szám szokott lenni. Ha például van egy gumink, amin az áll, hogy 195/55 R16, akkor az utolsó szám a gumi belső átmérője.

Nem érdemes nagyon eltérni a gyári kerék- és gumimérettől, hiszen a futóművet és a sebességmérő műszereket is ahhoz hangolják

Az R azt jelenti radiális abroncsunk van, ami a felépítés szempontjából lényeges, nekünk ez most nem kell. Fontosabb a 195, ami az abroncs szélességét adja meg. Azt jelenti, hogy 195 mm széles a gumi és ez alapján gondolhatnánk, hogy az 55 majd a magasság milliméterben. Valójában ez azt jelenti, hogy a gumi szélességének 55 százaléka a profilmagasság. Tehát jelen esetben a 195-nek az 55 százaléka, azaz 107,25 milliméter.

Mennyi utat tesz meg a kerék egy fordulattal?

Ezeket most azért volt fontos letisztázni, hogy meghatározhassuk egy kerék átmérőjét, amit ha felszorzunk π-vel, akkor megkapjuk a kerék kerületét. Esetünkben a Wheel-size.com segítségével néztem meg, hogy egy 195/55 R16 számokkal ellátott abronccsal szerelt kerék mekkora is pontosan. Az oldal kalkulátora szerint egy ilyen kerék átmérője 621 mm, ezt kell megszoroznunk 3,14-gyel - azaz a π-vel.

Kerekítve 1950 mm jön ki, tehát majdnem kereken két méter. Ha ezt kiterítjük síkba egy darab aszfaltra, akkor azt is mondhatjuk, hogy mire egy kerekünk átfordul egyszer - tehát 360 fokot - akkor az autó majdnem két métert halad előre, ami 0,002 km. Ebből visszaszámolva egy kilométer megtételéhez 500 kerékfordulatra van szükség, míg mondjuk szemléletesebb 100 kilométerhez 50 ezer kerékfordulat kell.

Nem egyszerű követni, mert elég sok az adat, de leegyszerűsítve azt tudom mondani, hogy ha stabilan, egyenesen 100 km/órával haladok, akkor egy óra alatt a kerekeim 50 ezer fordulatot tesznek meg. Ez az adat önmagában elég semmitmondó, de nézzük a végleteket.

Terhelésmentesen ez a kerék elvileg 622 milliméteres átmérővel rendelkezik, a gyári ajánlás 603 milliméter lenne (185/60 R15)

Mi lenne, ha azt mondanám, hogy én most az eddig 16 colos felnivel szerelt autómra 20-ast fogok rakni, mert megőrültem. A felni átmérője bő 10 centit nő, ezáltal a kerék magassága is 723 milliméter lesz az előző abroncsadatokkal számolva. Ha végig viszem a számolást, akkor a kerék kiterítve az aszfaltra már 2,27 méter lesz.

Veszem az előző egy óra alatt megtett 50 ezer kerék fordulatot, az autó 100 helyett 113,5 kilométert fog megtenni ugyanekkora sebességgel, ha nő a kerék átmérője. Tehát azonos tengelyfordulat - amiből az autó sebességet számol álltalában - 100 km/óra helyett már 113,5 km/ órával fogunk menni. Persze ez egy erősen sarkított példa, hiszen ilyen felnihez jellemzően peresebb gumit is használnak.

Érdekességképpen elmehetünk a másik irányba is, ha mondjuk 14-es felnit rakok fel - ha egyáltalán felfér a fékektől. Ebben az esetben ha maradunk megint a gumiméreteknél, akkor 570 mm a kerék átmérője, kiterítve és kerekítve 1,79 méter. Ismét bázisnak veszem az 50 ezres fordulatot egy órához, ilyenkor csak 89,5 kilométert fogunk megtenni a 100 helyett. Tehát a sebességünk bő 10 km/órával alacsonyabb, mint a gyári kerékkel.

Belefuthatok így a traffiba a tudtomon kívül?

A kisebb kerékmérettel nyilván nem fogunk gyorsabban menni, mint ahogy azt a kilométeróránk és ezáltal az autó számítógépe gondolná. Ellenben a nagyobb kerékátmérővel már kerülhetünk nehéz helyzetbe, persze ez elég ritka. Hiszen egy százas korlátozásnál 113,5 km/ óra már elég necces, hogy bemérnek és bírságot kapunk, ami alsó hangon 30 ezer forint.

Viszont azt még érdemes hozzátenni, hogy a 10-20 éves autók - tehát az itthoni park átlag életkora - esetében sokszor számolhatunk csalással. Jellemzően lefele csal a kilométeróra 5-6 km/órát, tehát ha az éppen 100-at mutat, a valóságban 95-tel megyünk. Az előző nagy felnis példával élve így ha az óra 100-at mutat, akkor mi valójában 108,5-tel megyünk, ami csak akkor kerülhet bírságba, ha a bemérés után megállítanak. Abban az esetben ugyanis az új módosítás következtében eltűnt a műszer hibahatárja, tehát 101-nél is már büntethetőek vagyunk.

A kilométerórák eltérései között is lehet különbség, érdemes egyszer GPS-szel megmérni

Viszont sokan autóznak úgy, hogy beleszámolják az óra adataiba az 5 km/óra csalást, így pedig simán belefuthatnak egy hagyományos mérésbe is a plusz 13,5 km/órával.

Ezért hát nézzünk egy életszerűbb körülményt. A gyári 195/55 R16 helyett 215/40 R18-at teszek fel az autómra. Így a kerék átmérője a korábban kiszámolt 621 helyett 629 mm lesz, tehát összesen 8 millimétert változik. A palást kiterítve 1950 mm helyett 1975 mm lesz, így a felvázolt óránkénti 50 ezer kerékfordulattal szinte nem is lesz változás. Az elején az egyszerűség kedvéért kerekítettem 0,002 méterre, ha ezt nem teszem, akkor az említett fordulatmennyiséggel 97,5 kilométert teszek meg, míg 1975 milliméteres kökerülettel 98,75-öt. Tehát nincs 2 km/óra különbség a két különböző felni/abroncs kombináció között.

Illetve azt azért még fontos hozzátenni, hogy egy autó hogy is méri pontosan a sebességet. Általában egy mechanikus, forgó részegységből vesz jelet akár spirállal, akár egy szenzorral, tehát csak ezekből tud következtetni a sebességre. Így olyan dolgok is befolyásolhatják a kilométerórát, hogy mennyire kopott vagy esetleg lapos a gumink.

Sok autón nem csak a különböző terhelésekhez illő guminyomás, de az ajánlott kerék és gumi mérete is megtalálható (jellemzően a B-oszlopon)

Akkor most érdemes matekozni, ha variálok a kerék méretén?

Így tehát a válasz egyszerre igen is meg nem is. Ha a gyári 16-os helyett 22-es Rolls-Royce felnin gurulnánk nem túl peres gumival, akkor nem csak a hajtásláncot és a szilenteket gyilkoljuk meg, de a kilométeróránk is folyamatosan átver majd minket. Emellett pedig az autó is úgy fog kinézni, mint egy szekér.

Tehát ha mindenképpen ilyen átalakításba kezdesz, akkor törődj bele, hogy a nagyobb felnihez jár a peresebb gumi. Ha esetleg te egy tisztességesen megemelt terepjárón dolgozol jó ballonos gumikkal, akkor viszont érdemes leülni és matekozni. Akkor bár a felni ritkán, a gumi jelentős mértékben változtathat a sebességeden, így könnyedén kaphatsz bírságot, miközben te azt hitted nem is mész gyorsan.

Sturcz Bertalan/ Alapjárat