2019. augusztus 04. | 14:47

Verstappen, Hamilton és a Ferrari pilótái mellett a kiugró eredményt elérő Russell is nyilatkozott.

Verstappen hihetetlenül boldog

Bár Max Verstappen már 7 futamgyőzelemmel rendelkezik, ennek ellenére az időmérőkön még soha sem sikerült a legjobb köridőt futnia. Ez a negatív sorozat a magyar versenyhétvége szombati napján ért véget, amikor a holland 0,018 másodperccel jobbnak bizonyult mint Valtteri Botas.

"Hihetetlen. Eddig nem sikerült az időmérőn az élen végeznem. A kvalifikációk mindig nagyon nehezek, de most megcsináltuk. Az autó szinte repült, hihetetlen érzés volt" - mondta Verstappen.

A Red Bullnak ez csupán a negyedik pole pozíciója, mióta utoljára hat évvel ezelőtt világbajnoki címet ünnepelt a csapat. A Hondának még régebb óta kellett várnia a sikerre, épp egy évtizedet.

Verstappen az egész időmérő edzés során remek időket teljesített, ennek ellenére a Red Bull aggódott, hogy feltekert motorteljesítménnyel a Q3-ban elhappolja előlük az első helyet a Mercedes. Christian Horner lelkendezett Max Verstappen teljesítménye láttán.

"Ez az utolsó köre lenyűgöző volt. Fantasztikus számára, hogy megszerezte első pole pozícióját" - mondta Horner.

Verstappen kifejtette, hogy nem csak maga miatt örül a pole-nak, hanem a csapat miatt is. Mint mondta, az év elején még hiányzott a kirakósból pár elem, ám kiemelkedő gyorsasággal fejlődtek. Ennek köszönhető, hogy most ott tartanak, ahol - komoly veszélyt jelentenek a Mercedes-re.

Hamilton boldog Verstappen sikere miatt

Hamilton hibázott a Q3-ban a végső gyorskörén, elvesztett néhány értékes tizedet, és nem tudta kijavítani hibáját a pálya fennmaradó szakaszán. A 87 rajtelsőséggel rendelkező brit gratulált Verstappennek, aki jelen állás szerint elsőszámú kihívója lehet előbb-utóbb a világbajnoki címért folytatott harcban.

"Hihetetlen érzés megszerezni az első pole pozíciót, szóval boldog vagyok, hogy sikerült neki" - mondta Hamilton.

A brit közvetlenül az időmérő utáni interjúban Paul di Resta azon kérdésére, hogy elégedett-e a harmadik hellyel azt válaszolta, se nem szörnyű, se nem túl jó volt ez a nap számára. Pozitívumként emelte ki Hamilton, hogy olyan pozícióból rajtolhat, ahonnan esélye van a győzelemre. Mint mondta, a kvalifikációra veszítettek a tempójukból, s igyekszik kitalálni, hogy hol. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke megerősítette, hogy nem haladtak előre úgy az autó fejlesztésével, ahogyan remélték.

Annak ellenére, hogy a Hungaroring szűk, kanyargós pályaként ismert, kevés előzési lehetőséggel, a címvédő úgy érzi, adott előtte a lehetőség, hogy növelje előnyét a pontversenyben. Utalt arra, hogy a rajtnál bármi megtörténhet, hiszen az egyes kanyarig viszonylag hosszú utat kell megtennie a pilótáknak. Mostanában a rajtoknál hadilábon állt Verstappen, ráadásul a két Mercedes összejátszhat, szóval nagyon észnél kell lennie a holladnak, ha elsőként akar elfordulni a célegyenes végén.

Statisztikailag nem lehetetlen küldetés Hamiltonnak, hogy megnyerje a futamot a második sorból, hiszen az elmúlt 10 évben négyszer is a második sorból rajtoló pilóta nyerte, ez 2009-ben Hamiltonnak is összejött.

Leclerc óriási szerencsével lett negyedik

A Ferrari ifjú titánja, Charles Leclerc kis híján már a Q1-ben befejezhette az időmérőt. A monacói - már mért körrel a tarsolyában - egy célegyenes előtti kigyorsításnál túl korán adott gázt, autója fölött elveszítette az irányítást és hátsó szárnyával eltalálta a falat. Az ominózus elem sérült, ám a Ferrari szerelői a parc ferme szabály megsértése nélkül hihetetlen gyorsasággal helyrepofozták az autót.

"Nagyon szerencsés voltam, hogy vissza tudtam menni a pályára, és részt vehettem az időmérő edzés további részében is. Köszönettel tartozom a csapatnak az elvégzett munkájukért, egy felesleges hiba volt az edzés azon pontján" - mondta Leclerc.

Volt magyarázata arra a felvetésre, hogy egymás után a második pályán hibázott a célegyenesre rávezető kanyarban.

"Ez két hiba két különböző versenyen. Az első (a németországbeli, a szerk.) sem volt elfogadható, ez pedig még annyira sem, de rosszabb is lehetett volna, ha a falban maradok. Tanulnom kell ezekből a hibákból. Ez már a második olyan hibám a kvalifikációkon, amikor felesleges kockázatot vállaltam, szóval ezeket a helyzeteket meg kell értenem, és dolgoznom kell ezen a területen. Másrészt a Q3 nagyon kedvezően alaklt számomra. Fél másodperces hátrányban vagyunk, nyilván nem ez az az állapot, amire vágytunk, de a körömmel összességében elégedett vagyok" - summázta gondolatait Leclerc.

Leclerc végül a negyedik helyen végzett, 0,028 másodperccel csapattársa, Vettel előtt, akivel szemben zsinórban ötöször bizonyult jobbnak a kvalifikáción.

Vettel elégedetlen

Az ötödik helyen záró Vettel szerint a Red Bull nem talált semmit, hiszen már eddig is gyorsak voltak. Mint mondta, a motor terén nyilvánvaló hátrányban vannak, de a Hungaroringen nem a motor a legfontosabb tényező.

"Tudtuk, hogy erős lesz a Red Bull, mint ahogyan a Mercedes is, hiszen övék a legerősebb csomag. Ettől függetlenül nem lehetünk elégedettek azzal, ha hátradőlünk, és nem tudunk beleszólni az élen haladók küzdelmébe" - nyilatkozta a német.

Russel hatalmasat ment

A Williams versenyzője, George Russell élete legjobb kvalifikációs eredményét szállította. A 21 éves brit újonc mindössze 0,05 másodperccel maradt le a Q2-ről, ás a 16. helyen végzett, ami egészen lenyűgöző eredmény ahhoz képest, hogy a Williams milyen nagy lemaradásban volt a többi csapathoz képest a szezon eddigi szakaszában.

Russell a két Racing Point pilótát, Lance Strollnál és Sergio Pereznél is jobb időeredményt futott, s csapattársa, Robert Kubica mellett a Renault versenyzőjét, Daniel Ricciardót is lenyomta.

"Hihetetlen, szinte a szavakat sem találom. A hétvégét megelőzően nem gondoltam, hogy az utolsó sornál előrébb végezhetünk, de úgy érzem, hogy ezen a hétvégén tényleg előreléptünk. Jól használtuk a gumikat, kihoztuk az autóból a benne rejlő potenciált, és életre kelt az egész" - magyarázta Russell.

Mint mondta, a színfalak mögött rengeteget dolgoznak, hogy jobbak legyenek. Már Németországba is vittek számos frissítést, de különböző okok miatt ennek nem volt meg a látszatja, és nem tudtak kellően gyorsak lenni. Russell szerint a mogyoródi pályán volt az első igazi tesztje ezeknek a fejlesztéseknek, és a vasárnapi futam eredményétől függetlenül nagyon elégedetten mehetnek a nyári szünetre.

Russel 1,3 másodpercet vert csapattársára, és nála papíron jobb csapatok pilótáit előzte meg, így valahol érthető az öröme, ugyanakkor szomorú, hogy egy olyan múlttal rendelkező csapat, mint a Williams a 16. hellyel kell, hogy beérje.

Forók: Háfra Zsolt