Káosz tette izgalmassá az Olasz Nagydíjat ebben a végtelenül unalmas szezonban

Ujj Péter újságíró
Közzétéve:
2020-09-07, 15:02

Úgy látszik, hogy a Mercedes dominanciájának megdöntéséhez büntetések, balesetek és káosz szükségeltetnek.

A Forma-1 szabályai feketén-fehéren le vannak írva, és minden csapatnak kivétel nélkül be kell tartani azokat. Azé a csapaté lesz a legjobbnak járó trófea év végén, amelyik a lehető legjobban el tud lavírozni az aktuális előírások között, a lehető legjobban tud alkalmazkodni azokhoz és természetesen a legszemfülesebben találja meg a „kiskapukat”. De van még egy faktor is: a pénz. Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci (nagy Forma-1).

Olasz Nagydíj időmérő-káosz
Az Olasz Nagydíj időmérőjén most is volt kapkodás, mert Monza egy nagyon gyors pálya, ami miatt mindenki igyekszik némi szélárnyékhoz jutni a gyors körén, ez azt eredményezi, hogy szorosan egymás nyakán autóznak a versenyzők

Hozzá kellett szoknunk az elmúlt évtizedekben, hogy vannak időszakok, amikor egy-egy csapat dominál a Forma-1-ben, a többiek pedig tehetnek akármit, akár a fejük tetejére is állhatnak, akkor sem tudnak harcba szállni a bajnoki címért. Láttunk már ilyet a McLarentől Ayrton Sennával, a Ferraritól Michael Schumacherrel, a Red Bulltól Sebastien Vettellel és most a Mercedestől Lewis Hamiltonnal a volánnál. De most mégis kicsit más az F1, mint korábban bármikor.

Olasz Nagydíj 2020 időmérő végeredmény
Az Olasz Nagydíj időmérő edzésének végeredménye: 36 éve nem volt ilyen mélyponton a Ferrari Monzában, akkor fordult elő utoljára, hogy egyik pilótájuk sem volt ott az első tízben az időmérőn, miközben Hamilton az F1 történetének legnagyobb átlagsebességű körét (264,362 km/h) futotta

Ott tartunk, hogy két külön bajnokságot látunk minden idényben. Tudni (sejteni) lehet előre, hogy a Mercedes-AMG Petronas csapaté lesz a konstruktőri világbajnoki cím, Lewis Hamilton pedig bezsebeli az egyéni trófeát év végén. Nem azért izgulunk tehát az évad során, hogy ki lesz a mindenkit legyőző legjobb, hanem a „második bajnokságban”, a mezőny közepén találunk izgalmakat. Vajon melyik csapat lesz a negyedik, az ötödik és így tovább, mert a Mercedes csapatát úgysem tudja senki sem megszorongatni.

Olasz Nagydíj rajt
Bottasnak a rajt nem sikerült túl jól (megint), a második helyről a hatodikra esett vissza az első körökben. Eleinte defektre panaszkodott, de aztán be kellett látnia, hogy csak simán elrontotta a dolgot

Ez így nem az a Forma-1, amit én annak idején megszerettem. Megszoktam, hogy zajlik a harc a csapatok között a legjobb helyezésekért, de legalább folyik a küzdelem az egyéni bajnoki címért a legjobb csapaton belül. Most mit látok? Hamilton-Bottas egy-kettő minden időmérőn és minden futamon. Hamilton pedig legkésőbb az évad felénél behozhatatlan pontelőnyre tesz szert. Halálra unom magam, komolyan. Izgalmakat és drámát akarok! Olyat, mint amit most az Olasz Nagydíjon produkált a mezőny. Csak nem szeretném, hogy ehhez komoly balesetek kelljenek!

Olasz Nagydíj Vettel kiesés
Fékhiba miatt Vettel versenyének a hetedik körben vége is lett, de legalább nem kellett végigszenvednie a versenyt a csigalassú Ferrarival

Ami a bajnokságot illeti, azt akarom, hogy az utolsó futam utolsó köreiben dőljön el a világbajnokság! Azt akarom látni, hogy a futam végén tévedésből ünnepel az egyik csapat, miközben egy másiké valójában a cím. Emlékszel még a 2008-as idényre, amikor az utolsó nagydíjon Brazíliában Felipe Massát ünnepelték a padockban, csakhogy Hamiltoné lett a végső elsőség, miután Timo Glock a kaotikus esős körülmények között nem bírta maga mögött tartani a brit pilótát? Micsoda izgalmak! Micsoda dráma! Nagyon sajnáltam akkor a brazil pilótát, de ettől lesz izgalmas a Forma-1.

Olasz Nagydíj Magnussen kiesés
A huszadik körben Magnussen is feladni kényszerült a futamot a Haas Ferrarival, a pályára olaj került, ami miatt behívták a Safety Cart. Az eset aztán beindította az események láncolatát, hihetetlen izgalmak kezdtek kibontakozni

Mit látunk manapság? Semmit. Az utolsó izgalmas szezon 2016 volt, amikor Nico Rosberg nyerte a bajnokságot, Lewis Hamilton orra előtt. Akkor is az utolsó futamon dőlt el minden. A német pilóta megingathatatlan összpontosítása és összes tudása kellett ahhoz, hogy végül ő diadalmaskodjon. Az utolsó futamon (Abu Dhabi) Hamilton haladt az élen, Rosberg volt a második, szorosan mögöttük pedig Vettel jött a Ferrarival. Ha Vettel akkor meg tudja előzni Rosberget, Hamilton a világbajnok. A brit meg is tett mindent annak érdekében, hogy lassítsa csapattársát. Gusztustalan volt, de legalább verseny volt és mi nézők az utolsó kanyarig izgulhattunk.

Olasz Nagydíj Leclerc baleset
A becsapódás előtti utolsó pillanat: Éppen csak kiállt a Safety Car az előző eset után, Leclerc a 27. körben elvesztette az uralmát az autó felett, és a gyors Parabolica kanyarban nagy sebességgel gumifalnak csapódott, szerencsére nem sérült meg az ijesztő balesetben, de a futamot félbeszakították miatta

A Mercedes és Hamilton azóta mindenki fölé nőtt. A hatszoros bajnok kapott egy másodhegedűs csapattársat 2017-ben Valtteri Bottas személyében, aki nem sok vizet zavar. Esküszöm, a szerződésében le van írva a következő sor: „Nem nyerhetsz címet Hamiltonnal szemben, de elvárjuk, hogy meglegyen a csapat konstruktőri elsősége a szezon végén, szóval azért csipkedd magad!” Legalább a csapattárs szorongatná meg Hamiltont, legalább emitt izgulhatnánk egy kicsit. De sajnos még ennyi örömünk sincs.

Olasz Nagydíj Hamilton konzultál
Hamilton konzultál a kényszerszünetben a csapattal, mivel őt és Giovinazzit is 10 másodperces stop and go büntetéssel sújtották, mert még Magnussen kiesésekor bementek a lezárt boxutcába kereket cserélni, érthetően ez nem tetszett nekik

Ugyan az Olasz Nagydíj ezen a hétvégén izgalmas volt, de a bajnokság egészét nézve sajnos unalom van a köbön, amit jól érzékel a Forma-1-et tulajdonló Liberty Media is. Tudják, valamit tenniük kell annak érdekében, hogy visszahozzák a régi izgalmakat a száguldó cirkuszba, különben nézők tömegei hagyják el a sorozatot, amit majd a közvetítési jogokat megvásárlók körének csökkenése követ, a szponzorok pedig meggondolják, hogy öljék-e a pénzeket a csapatokba, reklámokba és a sorozat bajba kerül.

Olasz Nagydíj második rajt sorrendje
Az újraindítást teljesen megkavarodott sorrenddel várták a pilóták, Raikkönen például körökön át a második helyen autózott ezt követően…

Okos emberek nagy csoportja töri azon a fejét, hogy milyen szabálymódosításokkal lehetne izgalmasabbá tenni a futamokat. Több tapadás - kevesebb tapadás, nagyobb leszorítóerő - kisebb leszorítóerő, ilyen gumiszabály – olyan gumiszabály. Mindig kitalálnak valamit apró módosítást. Jogász legyen a talpán, aki képes értelmezni a szabályváltozásokat és mérnök a csapatnál, aki azok alapján képes a leggyorsabb autót megépíteni.

Olasz Nagydíj Verstappen kiesés
A 31. körben aztán Verstappen is búcsút intett a futamnak, de szerencsére csendben, békésen, műszaki hiba miatt a bokszutcában

Ki van előnyben az előírások útvesztőjében? Hát az a csapat, amelyik a legjobban le tudja követni a változásokat, és amelyiknek a legtöbb pénze van a fejlesztésekre. És ki kapja a legtöbb pénzt? Hát az a csapat, amelyik a legjobb eredményeket hozza. Arról nem is beszélve, hogy mindenféle extra juttatásokat is kapnak az olyan csapatok, mint például a Ferrari. Ördögi kör ez, ahol a legjobb csapatok egyre jobbak lesznek, az utolsó helyen kullogóknak meg esélye sincs felzárkózni. Persze a Ferrari lassúságát elnézve felmerül a kérdés, hogy ha ők a legnagyobb költségvetésű csapat, akkor mégis minek köszönhető az elmúlt évek vesszőfutása és az idei szenvedés. Válaszokat a Ferrari és FIA titkos megállapodásában kell keresni.

Olasz Nagydíj Hamilton a mezőny végén
A 10 másodperces stop and go büntetés miatt Hamilton a mezőny végén találta magát, oda lettek a futamgyőzelemről szőtt álmok, de a brit pilótát nem olyan fából faragták, hogy feladja a pontszerzés reményeit

Vannak különböző próbálkozások az esélyek kiegyenlítésére, de egy anyagilag kiegyenlítetlen versenyben erre nincs reális esély. Ilyen próbálkozás volt most az ún. „partimód” betiltása is. A mostani Olasz Nagydíjon már nem lehetett változó motorbeállításokkal rajthoz állni. Eddig bevett szokás volt, hogy a pilóta „felcsavarta” a teljesítményt, ha a helyzet úgy kívánta. Az extra lóerő jól jött az időmérős gyors körön vagy előzéskor versenykörülmények között. Ezt vették el a csapatoktól.

Olasz Nagydíj Pierre Gasly vezet három körrel a vége előtt
Három körrel a vége előtt még Pierre Gasly vezetett az AlphaTaurival

Most sokan azt hiszik, hogy majd ez a szabálymódosítás visszafogja a Mercedes csapatát és végre ismét lesz harc az első helyekért. Azért remélem senki nem hiszi, hogy a többi csapatnak nem volt ilyen „mindent bele” motorüzemmódja. De volt, csak talán nem annyira hatékony, mint az ezüst (fekete) nyilaké. A Mercedesnél ügyesen megtalálták az egyensúlyt aközött, hogy még éppen ne robbanjon szét az erőforrás, de a lehető legtöbb erőt leadja. Régóta arról beszélnek, hogy mindent maximumra állítva a motorjuk átlépte az ezer lóerőt. Nem rossz egy 1,6 literes V6-ostól. Toto Wolff azt nyilatkozta a minap, hogy régóta sejtették, hogy ez lesz, készültek is rá.

Olasz Nagydíj 2020 futam végeredmény
Ilyet is régen láttunk, hogy nincs Mercedes a pódiumon. Ezúttal – életében először – Pierre Gasly diadalmaskodhatott az AlphaTaurival, nem kis eredmény a fiatal franciától, akit tavaly lefokoztak a Red Bulltól a gyenge teljesítménye miatt, ez aztán a revans. Becsületből Hamilton azért megfutotta a verseny leggyorsabb körét

A Mercedes bebukta az olasz hétvégét, de ne higgye senki, hogy mostantól minden hétvégén ez lesz. A mostani futam eredményétől függetlenül meg kell várni, hogy mi történik majd a következő hétvégéken ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket le lehessen vonni a motorbeállításra vonatkozó új szabályról. Feltételezhetően a Mercedes fölényét nem sikerült megtörni, sem a csapat idei elsősége, sem pedig Hamilton címe nem került igazán veszélybe.

versenyzők pontversenyének állása az Olasz Nagydíj után
A pilóták pontversenyének állása az Olasz Nagydíj után: Hamilton továbbra is az élen, de a pódium utáni helyekért nagy verseny (és sok izgalom) várható a szezon hátralévő részében

A szabályok átfogó módosítása (költségplafon, fejlesztések befagyasztása, közös alkatrészek használata, stb.) eredetileg 2021-ben következett volna be, de a koronavírus miatt végül csak 2022-ben valósul meg, amikor megújult autókat és egy teljesen megújult alapokra helyezett versenyzés várható. Még akár abban is reménykedhetünk, hogy több csapat több versenyzője is pariban lesz a világbajnoki címért és visszatérnek a régi izgalmak a Forma-1-be.

Olasz Nagydíj pódium
Gasly öröme földöntúli volt, el sem hitte, hogy Olaszországban megszerezte élete első futamgyőzelmét. Leült, hogy kiélvezhesse a pillanatot

Addig pedig szinte biztosra vehetjük, hogy a Mercedes dominanciájáról fog szólni az idei és a 2021-es esztendő is, nem hinném, hogy az egyedüli veszélyesnek tartott Red Bull valóban veszélyes lesz rájuk nézve a szezon második felében. Ferrari-szurkolók, ti ne olvassatok tovább, a csapat mélyrepülése idén biztosan nem ér véget és csak remélni lehet, hogy jövőre (de legkésőbb az új szabálykönyv megjelenésekor 2022-ben) elkezdenek visszatérni régi önmagukhoz. A következő olaszországi nagydíjon (Toszkán Nagydíj) ünneplik 1000. versenyhétvégéjüket, de bizonyára nem lesz sok okuk az örömre.

konstruktőrök pontversenyének állása az Olasz Nagydíj után
A Mercedes előnye továbbra is tetemes a többi csapattal szemben, a Ferrari pedig - ha így folytatja (és sajnos így fogja) - hamarosan a sereghajtók között találja magát

Addig pedig, aki izgalomra vágyik, érdemes a tekintetét a középmezőnyre fordítania, ahol a Racing Point, a McLaren és a Renault versengése remek izgalmakat ígér a következő futamokra is. Már ha lesznek futamok, és nem halasztják el őket az egyre erősödő második COVID-19 hullám miatt. Remélem, még ha szigorú előírások betartása mellett, akár nézők nélkül is, de megtartják a hátralévő kilenc futamot.

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

Forma-1-es autó
2019. december 29.
A gazdag múltra visszatekintő fesztivál fénypontját évről-évre a királykategória autói adják.
Petrov Alonso előtt
2019. december 30.
Emlékszel még Hamilton és Massa 2008-as drámájára? Vagy Vettel első világbajnoki címére? Esetleg hallottál a Hunt vs. Lauda csatáról? Most megnézheted a 10 legizgalmasabb F1-es végjátékot.

További hírek