Egy új éra kezdete: HGK E92 Eurofighter

Közzétéve:
2019-04-22, 15:01

Nem túlzok, ha azt állítom, az E92 Eurofighter az egyik legkompetitívebb és legjobban megépített driftautó szerte e világon

Amikor olyan autót építesz, – már ha építesz, - melyről elöljáróban nem akarod, hogy tudjon a világ, több szempontból is óvatosnak kell lenned. Alaposan át kell gondolnod, ki az, akinek a folyamat során esetleg megmutatod vagy egyáltalán beszámolsz a kis projektedről. Lett cimboráink a HGK Motorsportnál számos alkalommal átélték már ezt a helyzetet az évek során, ennek köszönhetően manapság már a „Rutin meg az évek!” elgondolás alapján működnek.  

E92 Eurofighter versenyzés közben

A HGK műhely története egészen a 2000-es évek elejére visszavezethető, amikor is kizárólag BMW versenyautók építésének kötelezték el magukat. A kezdetek óta különleges kapcsolatot ápolnak az E46-tal, globálisan ismertté ugyanakkor Kristaps Bluss tette őket a HGK CrocoFD-vel, a Formula D-ben elért sikereivel. Az E46 több éven állt hűségesen Bluss és a HGK Team rendelkezésére, mígnem egy edzésen komoly motorproblémát diagnosztizáltak az autónál. Úgy tűnt, a CrocoFD számára véget ért a játszma. A Formula Drift előírások többek közt magukban foglalják, hogy azzal az autóval kell versenyezned, mellyel a pénteki edzésen gyakoroltál. Nos, ekkor jött képbe az E92 Eurofighter.

Eredetileg nem szerették volna, hogy a még tesztelés alá sem vetett gépezet versenyen induljon, de mivel nem volt működőképes autójuk, az E92 Eurofighter pedig éppenséggel ott díszelgett az AEM standján, pont kapóra jött a dolog. Ez az autó bizonyítja, hogy a HGK-nál nem csupán idős driftautókkal foglalkoznak, a frissebbekben is ott van a lehetőség, hogy még jobbak lehessenek.

E92 Eurofighter driftelés közben felülnézetből

Egy autó építésekor a HGK rendkívül aprólékosan, illetve kifogástalanul kivitelezi a feladatot, még arra is összpontosítanak, hogy egy GT-kivitelű versenyautóban a csapattagok kényelmesen ülhessenek egymás mellett az OMP ülésekben. Szerencsére Larry éppen kéznél volt, mielőtt az E92 Eurofighter aszfalthasításba kezdett a pályán, így megvizsgálta kicsit közelebbről is a gépet.

E92 Eurofighter HGK Motorsport

Az Eurofighterek alapkövét valójában az F22 megszületése jelenti, így utódjával az E92-vel megannyi közös tulajdonságon alapszik. Ezesetben egy 2-es BMW-ről van szó, melynek karosszériáját a HGK-sok Motorsport szétkapták, majd terjedelmes munkaidővel és erőfeszítéssel megalkották belőle az egyik legkönnyebb, legvirgoncabb és legkezesebb driftautót. A csontról újjáépített gépezetbe nem igen kerültek gyári alkatrészek: a motor egy kézi szerelésű V8-as, Mast Motorsport RHS466, az ötgangos szekvenciális váltót a Samsonas, a fékeket pedig a Wildwood biztosította.

Wilwood féknyereg

Az előd az MK Racing Teamnél lett elhelyezve, de aggodalomra semmi ok, az F22 Eurofighterek építését folyamatosan végzik, Lettországban. Az utód esetében azt állítják növeltek a könnyedségen, így a hüllő kinézetű autó talán méltó lehet a CrocoFD név viselésére akár csak egy verseny erejéig.

A nehézkesen átlátható felület valójában arany, zöld és sárga tónusok keveréke, mely napfény hatására különböző szögben pompásan fest.

E92 Eurofighter karbon-kevlár bevonattal

A HGK-sok a 3D modellezés végett ugyanattól kértek segítséget (D1 Design és OCT Composites), mint az F22 projekt esetében. Emlékezve arra, hogy a gyári E92 kupé már 11 éves formatervet tudhat magáénak, az Eurofighter kit minden bizonnyal nagyban segített az esztétika naprakészen tartásában.

A külső jelentősen eltér egy a már driftben megszokott Rocket Bunny kinézettől, de meg kell hagyni, bitangul fest így az autó. Az A, B és C oszlopok különleges kabron-kevlár bevonatot kaptak, ezalól kivételt képez a tető és a hátsó ablak-körítések, amelyek tiszta szénszálból vannak.

E92 Eurofighter eleje

Ezen a felülnézetből készült fotón tűnik szembe igazán, hogy a kocsit milyen brutál szélesítésekkel toldották meg. A sárvédő kinyúlik egészen a masszív 255/35R18-as kerekek fölé. Az autó külleméről ódákat lehetne zengeni: a hátsó részen a sárvédő előtt hatalmas nyílás van annak érdekében, hogy a légáramlás a lehető leghatékonyabb módon történjen és eljusson a hideg levegő az abroncsokhoz. Hátulra 285/35R18 Achilles 123S gumikat szereltek.

E92 Eurofighter A oszlop

A motorháztető domborulatával Kristaps tudatni szerette volna midenkivel, hogy a térben egy nyolchengeres blokk funkcionál. A légáramlás az autó hátsójánál is kulcsfontosságú, a csomagtérben például kétmagos ventilátoros léghűtést alkalmaztak. A fő ok, amiért a hűtő- és üzemanyag-ellátó rendszert az autó hátuljába csoportosították az az, hogy a hátsó tengely a lehető legnagyobb súlyeloszlással rendelkezzen és az autónak is jobb legyen a tapadása. Az Eurofighter elöl 49%-os, hátul 51% -os aránnyal bír, mindez nagyban megközelíti a stock E92-t, bár csaknem 600 kg-ot azért mégiscsak lefaragtak. A végső súly 1 150 kg-nál stagnált, ez mintegy 34%-os diétának tudható be.

E92 Eurofighter hátulja

Az első- és hátsó felfüggesztő karok, valamint a tengelycsonk a Wisefabtól származnak, a Nitront pedig a 3 szintben állítható első-hátsó coiloverek építésére kérték fel, a gyári tengelyeket a Driveshaft Shop termékeivel helyettesítették. A pihesúlyú bódét Wilwood féktárcsák, hatdugattyús nyergek és HGK hidraulikus vészfékező rendszer fogják vissza szükség esetén.

Az E92 Eurofighter pilótafülkéje TRS hatpontos biztonsági övvel, OMP kormánnyal, MoTec C125 kijelzővel és Tilton padlóra szerlehető pedálsorral és Spec kuplungtárcsával gazdagodott. Az ötgangos szekvenciális váltó Samsonas eredetű.

E92 Eurofighter utastere

A motortér is izgalmas, gyári alkatrészeket szintén nem tartalmazó része az autónak: az erőforrás egy Mast Motorsports Dart 427-es nyolchengeres blokk, 13.5:1 kompresszióval, Callies CCW forgattyús tengellyel, Carrillo hajtókarral, Diamond Racing dugattyúval. A modifikációk során többek közt még Mast Motorsports szelepfedéllel, titánszelepekkel, AEM DryFlow sportlégszűrővel és Marcella Manifolds fojtószelepházzal toldották meg az E92 Eurofightert. Aeromotive üzemanyagrendszerben kering 120+ oktánszámú VP Racing Q16 magas oxigéntartalmú verseny üzemanyag.

HGK Eurofighter motortér

Az E92 Eurofighter tehát röviden és tömören összefoglalva nem más, mint a HGK Racing mérnöki tehetsége és tervezési tapasztalata, a legmagasabb szintekre helyezve.

Forrás:

Kapcsolódó írások

McLaren F1 a levegőben
2018. november 30.
A 90-es évek legendája feltöltés nélkül utasította maga mögé a világot, 627 lóerős motorja és pihekönnyű kasztnija lehetővé tette a hihetetlen rekorddöntést!
2018. november 30.
A BMW M-sportrészlege az E92 M3-mal búcsúztatta a szívó V8-as motort. A 2013-ig gyártott negyedik szériából nehezen, de lehet még találni megkímélt példányokat, viszont készülj fel, hogy ez az autó nem elégszik meg azzal, ha csak tankolod, hiszen sokkal több törődést igényel, ami a videóból is kiderül!
2018. december 29.
1978-ban a Lamborghini, BMW és az ItalDesign közösen megalkották a valaha volt egyik legjobb BMW-t, az M1-t. 1978 és ’81 között a versenypályákon hódított, ma a gyűjtők nélkülözhetetlen darabja
BMW 600
2019. május 05.
Az 1950-es években a BMW bemutatta egyik legikonikusabb modelljét, a 250-es Isettát. Sikerén felbuzdulva a bajor óriás piacra dobta az alig 580 cm3-es családi kompakt kivitelt, a BMW 600-at