Elsőre megtévesztő a típus érkezése, hiszen látványra hasonlít a C4-re és a C5 X-re is. Méretben ugyan a napokban bemutatott Peugeot 408 crossoverhez van a legközelebb, de platformját mégsem tőle kölcsönözte, hiszen az olcsóbb CMP-re építették a Citroënt. A 4,6 méteres, középkategóriás SUV tetejét csótányszerűen lecsapták, de ahelyett, hogy szép feneket rajzoltak volna neki, inkább ráragasztottak egy hasábot, mintha a tervezés korai fázisában még szedán lett volna.

fotó egy Citroën C4 X autó hátuljáról
Fotó: Citroën

A szedánságot annyira komolyan vették, hogy az 508-cal ellentétben a C4 X csak négyajtós, tehát a csomagtartó csak üveg nélkül nyitható. Összességében árképzését és kialakítását tekintve a Renault Arkana fontos riválisa lehet a C4 X.

fotó egy Citroën C4 X autó kinyitott csomagtartójáról
Fotó: Citroën

Szedán-kinézet ide vagy oda, a C4 X csomagtartója 26 literrel kisebb lett (510 liter), a Peugeot 508-nál, viszont néhány centivel magasabb is nála. 

Emelt hasmagasságú szedánnal már többen is próbálkoztak a kontinensen (például a Volvo), eddig kevés sikerrel. A Citroën mégis viszonylag kicsi kockázatot vállal a C4 X-szel, hiszen a karosszéria elemeit leszámítva olyan alkatrészekből épül, amelyek már valamilyen más típusban megtalálhatók.

fotó egy Citroën C4 X autó belsejéről
Fotó: Citroën

Szintén motiválhatta a Citroënt a piacradobáskor, hogy ebből is készül tisztán elektromos változat ë-C4 X néven, ami a PSA-nál már megszokott 50 kWh-s akkucsomagot jelenti 136 lóerős villanymotorral. Ezzel a párosítással az ë-C4 X a WLTP szerint 360 kilométert tud elmenni egy töltéssel, és mivel 100 kW-os töltést is tud, így 80%-ra akár fél óra alatt is fel lehet tölteni az autót. 

fotó egy Citroën C4 X autóról
Fotó: Citroën

Európa legtöbb részén ráadásul csak az elektromos változatot fogják forgalmazni, így sokat csökkenhet a Stellantis CO2-flottaátlaga. A magyarországi képviselet rendelt a belső égésű motoros változatokból is, de még nem született arról döntés, hogy hazánkben elérhetőek lesznek-e ezek a modellek.

Ha mégis kapunk a belső égésű motorokból, akkor a háromhengeres, turbós 1,2-es 100 és 120 lóerős változatából, vagy a 130 lóerős 1,5-ös HDi dízelből választhatunk majd. A leggyengébb dízelt hatsebességes manuális, míg a többit nyolcfokozatú automata váltóval kínálja a Citroën. A forgalmazást még az év végén megkezdik, az első példányokat 2023-tól szállítják a franciák.