Új generációjának alkalmával számottevő változáson ment keresztül a BMW kompakt ferdehátúja
A harmadik generációs 1-es sorozat ezentúl kizárólag elsőkerék-meghajtással lesz megvásárolható, a vállalatnál a korábbinál hasonló érdekeltségre számítanak, hiszen azt állítják: a meghajtással együtt is legalább ugyanannyira lesz élvezetes vezetni a kisautót, mint az elődmodelleket.
Az autóról képeket ide kattintva találsz.
Miután az 1-es sorozat 15 éven át egyedülálló irányvonalat képviselt hátsókerék-meghajtásával a hatchback szegmensben, a fejlesztők arra gondoltak, hogy mivel a legtöbb ügyfélnek valójában nem mérvadó az autó meghajtása, a következő generációt úgy alkotják meg, hogy más szempontokból is megfelelhessen a fogyasztói igényeknek.
Az új széria arányait tekintve így most már sokkal inkább riválisaira hajaz, mint például a Mercedes A-osztályra, vagy a Volkswagen Golfra. Az átszabott kivitel ezúttal minden irányból több helyet biztosít az összes utas számára. A csomagtartó is +20 literrel gazdagodott, ezenkívül egy extra funkciót is kapott a tér, mely nem más, minthogy a manuális helyett immáron elektromosan nyithatóvá vált a csomagtér ajtó.
Ha az eddigi információk alapján még nem nyerte el tetszésedet igazán a vadonatúj 1-es, akkor nem árt azt sem tudnod, milyen felszereltségi szintek közül van lehetőséged válogatni: SE, Sport és M Sport. A széria csúcsát a képeken látható, gyönyörű királykék színárnyalatú M135i xDrive jelenti, melynek külsejét még egyedibbé varázsolja a fekete színben pompázó ablakkeret, a vesét körülölelő betét és az oldalsó visszapillantók.
A széleskörű felszereltségi szint mellett számos motoropciót kínál a gyártó megújult hatchbackjéhez. Ezen alternatívák 114 és 302 lóerős maximális teljesítményben mutatkoznak meg. Benzines erőforrások tekintetében a háromhengeres turbómotorral szerelt 118i bevezető ára 24 430 font, vagyis körülbelül 9 millió forint lesz, míg a kategória tetejét képviselő M135i 36 430 fontba (kb. 13,5 millió forint) kerül majd. Ezek között három dízel is helyett kapott, viszont a későbbiekben tisztán elektromos változat is megvásárolható lesz az 1-esből.
Az alapfelszereltség részét képezi az elsőkerék-meghajtás, hatfokozatú manuális váltóval kombinálva, a 187 lóerős 120d és a 302 lóerős M135i esetében összkerékhajtás párosul egy nyolcfokozatú automata váltóval.
Az M135i 4,8 másodperc alatt gyorsul nulláról százra, végsebessége 250 km/h. Az 1-es sorozat korábbi súlyából összességében 30 kg-t sikerült lefaragni, ebben nagy szerepet játszik az alumínium motorháztető és csomagtérajtó. A sorozat életében most először válnak opcionálisan megrendelhetővé a 19 colos alumínium kerekek és a panorámatető.
A harmadik generációs BMW 1-es sorozat értékesítései 2019 őszén veszik kezdetüket.