2020. augusztus 28. | 12:01

Manapság a legnagyobb szuperautó-gyártók is elkezdtek ebben a kategóriában alkotni. Ebben a listában az SUV-k között keressük a legeket.

Néhány éve ugyan, de szépen lassan a legnagyobb szuperautókat és prémium szedánokat gyártó vállalatok is, mint például a Lamborghini, a Rolls-Royce, de még a Bentley is elkezdett SUV modelleket gyártani, és akármennyire is kritizálják őket a klasszikus autófanatikusok, a végtermékek nem lettek rosszak.

10. Aston Martin DBX

Az Aston Martin DBX vitathatatlanul az év egyik legfontosabb autója az SUV modellek és a márka tekintetében is. Ennek megfelelően a fogadtatása is egészen jó volt. Teljesítmény tekintetében nyilván lényeges volt, hogy közel úgy menjen, mint ahogy azt már az Astonoktól meg lehetett szokni. Jelen esetben 2245 kilogrammot kell nagyon jól megmozgatni, ehhez pedig egy AMG erőforrást tettek bele. Egészen pontosan egy 4 literes, ikerturbós V8-as hajtja ezt az autót. A 9 fokozatú automata váltóval mindössze 4,5 másodpercbe telik elrepíteni ezt a bődületes súlyt 0-ról 100 km/órára, emellett pedig a végsebessége 291 km/h. Az autó egy nagyon exkluzív élményt ad, maximálisan megtartva márkához hű luxus érzetét.

9. Bentley Bentayga

A Bentayga az első igazán luxus-szabadidőautó. A modellt alapvetően 2016-ban adta ki a márka, 2020-ban viszont törtönt egy kisebb ráncfelvarrás rajta. Az SUV modellek esetén az egyik legfontosabb mutató a súly, ami a Bentley esetén 2,5 tonna, szóval jóval nehezebb az Astonnál. Ennek ellenére a motorja olyan mértékben erős, hogy 3,9 másodperc alatt gyorsul 100 km/órás sebességre. Ezt pedig egy 6 literes, biturbó W12-es éri el, egy 8 sebességes automata váltóval karöltve. Végsebessége ebből fakadóan 306 km/h, ami ennél a súlynál főleg nagyon nagy eredmény.

8. Range Rover SVAutobiography

A következő választás a Range Rover SUV-jára esett, amiben egy 5 literes, 564 lóerős V8-as dübörög. Súlya 2160 kilogramm, ami könnyebb, mint az eddigiek, így gyorsul 4,5 másodperc alatt 100 km/órára. Az elegancia ennek a modellnek is alapvető tulajdonsága, amit jól demonstrál, hogy belső tere perforált bőrrel lett kibélelve. Ez a modell már korábban is az SUV-k széles palettáján volt, először 2017-ben. Most főként az aerodinamikát és az autó hűtését érintő változások jelentek meg az új modellen. Egy nagyon jó konstrukció, de vannak azért kiemelkedőbbek.

7. Lamborghini Urus

A Lamborghini már több mint három éve elkészült a saját hobbiterepjárójával, ami kívül-belül hű maradt a márkához. Ehhez kapcsolódóan természetesen a paraméterei nagyon meggyőzőek, sikerült a súlyát is 2200 kg-ra minimalizálniuk, így a 100 km/órára való gyorsulás 3,6 másodperc alatt szinte hihetetlennek tűnik. Az olasz márka természetesen arra is ráállt, hogy a belső terét szinte abszurd módon tervezzék meg, így a váltókart repülőgépes stílusúra csinálták, míg az indítógombot egy piros fedél alatt találhatod. A motorja egy 4 literes, 650 lóerős biturbó V8-as, ami nem a legerősebb verzió a márkánál, de ennek ellenére is nagyon impozáns.

6. Bowler Bulldog V8

A Bowler Bulldog egy brit műhely épített SUV-ja, amihez alapul a Land Rover Defender szolgált. Az alvázat kicsit átalakították, a motort viszont egy Range Rover SVR-ből vették át, így egy nagyon erős, 5 literes, 574 lóerős V8-as dolgozik benne. Külseje elsőként merőben eltér a korábban említettektől, és inkább a terepen képzelheted el, a brit műhely célja viszont az volt, hogy az aszfalton és a terepen egyaránt megállja a helyét ez az egyedi modell.

5. Mercedes-AMG G 63

A Mercedes G-osztálya a márka egyik legemblematikusabb vonalát képviseli, amit amúgy is nagyon sokan szeretnek. A Mercedes ezt ötvözte az AMG-vonallal, és egy nagyon különleges SUV-t alkottak meg. Gyakorlatilag egy halomnyi AMG alkatrész jelenik meg az autón, a hűtőrácstól kezdve a kormányig, rengeteg részén a modellnek. Motorját is az AMG biztosította, egy 4 literes, 585 lovas V8-as került bele, aminek végsebessége 220 km/h. A belső térben szintén a már korábban említett prémiumérzet jelenik meg.

4. Rolls-Royce Cullinan

A Rolls-Royce nagyon újnak számít még ebben a piaci szegmensben, ami azt jelenti, hogy ezzel a modellel kezdték az SUV-k gyártását. A Cullinan viszont ennek megfelelően elég magasra is tette a mércét. A Phantom 6,7 literes, V12-es motorját adták neki, ami egyből a kategória legerősebb szabadidő-autójává teszi. A luxus természetesen ennél a modellnél is a legfontosabb szempontok között szerepelt, vezethetősége és kezelhetősége szempontjából lágyabb és kellemesebb élményt akartak létrehozni, összehasonlítva egy Aston Martin DBX és egy Bentley Bentayga típusú autóval. Nem csak az egyik legdrágább SUV, de a legnehezebb is a maga 2,66 tonnájával.

3. BMW X7 M50i

Ami a német márkát illeti, számukra nem újkeletű dolog SUV modellt tervezni és gyártani. A BMW több mint 20 éve gyárt ilyen járműveket, ugyanis akkor kezdte az X-szériát, amihez sorra csatlakoztak be a különböző paraméterű típusok. A sort az X5-tel kezdték, utána X3, aztán X1 következett. 2019-ben pedig kezdetét vette az X7-es széria, amivel kapcsolatban az M50i joggal sorolható a szuper-SUV kategóriába. Súlya nem is olyan könnyű és nem is olyan nehéz, 2,3 tonna, motorja pedig egy több mint 500 lóerős, 4,4 literes V8-as. Amiért nagyon sokat kritizálták, az az orrán lévő hatalmas hűtőrács.

2. Mercedes-AMG GLS 63

Ismét egy német autó, de most Stuttgartból. Egy olyan Mercedes SUV, ami megint csak párosul az AMG széria sajátosságaival. Mint az előző bemutatásakor, most is sokáig lehetne sorolni, hogy mik a hasonlóságok, de én csak egy-két elemre hívom fel a figyelmed. Ami a külsőben jobban észrevehető, mint a Mercedes-AMG G 63 modell esetén, az az első résznél lévő ritka osztású hűtőrács és hátul a lökhárító. A 2,5 tonnát egy 611 lóerős, biturbó V8-as motor mozgatja meg, amit tovább erősít egy 22 lóerős EQ Boost rendszer.

1. Twisted Automotive Defender V8

A Twisted Automotive készített 240 darabot ebből a különleges szériából, amit a Land Rover alapjaira építettek. A műhely maga egy a hagyományokhoz ragaszkodó vállalkozás, ami esetén az új Defender hű marad elődjéhez. Viszont a megszokott külső alatt egy nagyon durva hajtásláncot találhatsz, amit egy Corvette LS3-ból vettek ki. A paraméterei alapján ez egy több mint 6000 köbcentis, 527 lóerős V8-as, ami 6,5 másodperc alatt gyorsítja ezt a szörnyeteget 0-ról 100 km/órás sebességre.