A Mitsubishi Space Star neve átverés, az autó nagyon kicsi, de más területen sem könnyű kiemelni az előnyeit. Szimbolikusan mégis fontos a típus, mert négymillió forintos alapárával ez a városi mini a legolcsóbb új autó a hazai kínálatban. Szerény áráért bizonytalan futást, illetve elavult, végtelenül egyszerű technikát kapunk, meg persze erős ígéretet, hogy sok évig ugyanezt várhatjuk tőle. Egy alaposan felextrázott példányban kerestük a műfaj értelmét, hogy senki ne csalódjon, aki a Suzukiknál is lényegesen olcsóbb Mitsubishit választja.
A szerkesztőségben többünket meglepetésként ért a Mitsubishi Space Star létezése. Volt, aki egy egyterűre gondolt, ami nem véletlen, hiszen a kétezres évek környékén valóban létezett egy tágas kialakítású Mitsubishi ezzel a típusnévvel. A tesztautó viszont egy városi szupermini, ami az 1978 óta tartó Colt/Mirage vonalat folytatja.
Mások nem a mérethez nem illő, fura elnevezésen csodálkoztak, hanem azon, hogy a Space Start milyen régóta gyártják szinte változatlan formában. A kisautót 2012-ben mutatták be, és bár azóta két frissítést is megért, az alapok ugyanazok. Igen, ennek már tíz éve, ami az autóiparban rettentő hosszú idő. A nálunk újként kapható Space Star elsősorban a délkelet-ázsiai piacra készült, például Thaiföldre és a Fülöp-szigetekre, ahol a Mitsubishi még erős szereplő, miközben Európából szinte eltűnt. Így már előre sejthetjük, hogy a tervezésnél egészen más minőségi szempontok voltak fontosak, mint amiket megszoktunk. Van azonban mindennek pozitív oldala is: a Space Star nagyon rövid, hossza kevesebb mint négy méter, könnyű, nincs 900 kiló, és takarékos autó, ahogy azt egy városi szuperminitől elvárjuk.
A minimalizmus az alku tárgya
A könnyítésre és a fogyasztáscsökkentésre azért volt szükség, hogy a Space Star beférjen a thaiföldi Eco Cars programba. Az intézkedés keretein belül a thai állam 2010-től adó- és importvámmentességet ígért a gyártáshoz szükséges gépekre és berendezésekre, valamint 90 százalékkal csökkentette az importvámokat az alapanyagoknál is. Cserébe azt kérték, hogy olyan autó gyártását telepítsék az országba, amely maximum 5 litert fogyaszt 100 km-en és a kilométerenkénti CO2-kibocsátása nem nagyobb 120 grammnál. Ezeket a szabályokat 4,3 literre és 100 g/km-re szigorították 2014-től.
Az Eco Cars programot imádják az autóipari szereplők, bevezetése óta 24 típus gyártását vitték Thaiföldre. A Mitsubishi mellett a Toyota, a Suzuki, a Nissan, a Honda, és a Mazda is élt a lehetőséggel, de változó a gyártók hozzáállása a feladathoz. Míg a Suzuki Swift vagy a Toyota Yaris esetében Európában is elfogadható minőségű típusokat ismerünk, addig a negyedik generációs Nissan Micra (a program legelső modellje, de már lett egy sokkal jobban sikerült utódja), vagy az itt tárgyalt Mitsubishi Space Star jóval hanyagabb minőségi standardokat képvisel.
Az alacsony súly és fogyasztás persze kevés lenne egy városi kisautónál, ha mellette csúnya lenne, de szerencsére a hosszú gyártási ciklus alatt előnyére változott a Space Star. A 2019-es második facelift óta viseli a nagyobb Mitsubishik krómozott szélű orrát és időközben projektoros, vagy akár teljesen LED-es fényszórókat is kapott. Aki nincs benne az autó témában, annak eszébe sem jutna, hogy tízéves típusról van szó, kifejezetten pofás a Space Star.
Nagy kár, hogy a tesztpéldányra ráaggattak mindenféle külső álkarbon dekorelemeket, amelyektől inkább nevetségessé válik az autó. Még szomorúbb, ha tüzetesebben megnézve felfedezzük az igazán igénytelen részleteket. A manapság, más gyártmányokon ismeretlen, nagy, ujjbegynyi illesztési hézagokat, a kulcs nélküli indítás miatt barkácsmódon legumizott hagyományos ajtózár-lyukakat, vagy akár a kis méretű virsligumikat, amelyeken a Mitsubishi gurul.
Az utastérben sem annyira jó a helyzet, ez tényleg az egy évtizeddel ezelőtti olcsó autók színvonala. Mivel egy ilyen autóban nem tud annyi kezelőszerv lenni, hogy probléma legyen az ergonómiával, így a Mitsubishi tervezőin sem lehetett túl nagy a nyomás. Ebben az erősen felextrázott kivitelben már telefontükrözésre is képes fejegység volt, ami gyorsan működött ugyan, de egy hét alatt kétszer is váratlanul lefagyott, majd újraindult. Mindez azért is furcsa, mert a fejegységet az Alpine, vagyis egy neves gyártó szállítja. A kellemetlen hanyagságok sorát a szörnyű minőségű tetőkárpittal, az utastérbe is beszórt kamukarbonbetétekkel, vagy a bőr(nek mondott) bevonatú kormánykerékkel lehetne folytatni, aminek az anyaga olyan izzasztó, hogy a varrást leszámítva rosszabb műanyagokra emlékeztet inkább.
A térérzet a Suzuki Wagon R+-on és Daewoo Matizon nevelkedettek számára lesz ismerős. A keskeny, de magas bódéba könnyű beszállni, amit a magasra helyezett ülések is segítenek. Hosszában, illetve a fejteret tekintve azt érezzük, hogy mégis tök jó tágas kis autó a Space Star, szélességben viszont kijön, hogy még a Swifttől is elmarad hét centivel. A matematika csak egy dolog, de 235 literes értékével a csomagtartó a kategória egyik legkisebb értéke, és alapáron csak defektjavító készletet kapunk.
Mint minden minimálautó, a Mitsubishi Space Star is rövid ülőlapokkal, illetve meredek háttámlákkal igyekszik még tágasabbnak tűnni, de a trükközés talán kevésbé bántó ennél a típusnál, mert alapvetően nem kényelmetlen az üléspozíció. Azt mégis nehezményeztem, hogy a kormány még ebben a fullextrás, hatmillió forintos kivitelben is csak függőleges irányban volt állítható, hiszen ez is befolyásolja, hogy ki mennyi időn át érzi majd jól magát vezetés közben.
Az igazi kellemetlenségek elsősorban menet közben jelentkeznek. A papíron 79 lóerős, 1,2-es szívó, közvetlen befecskendezéses, háromhengeres motor járáskultúrája szinte bármit leköröz az azonos konstrukciójú motorral szerelt autók kínálatban, hiszen majdnem teljesen kiűzték a rezonanciát az utastérből. Városi tempókig egészen fürge is vele a Mitsubishi, és a száz kilométerre vetített átlagfogyasztását is nehéz hat liter fölé tornázni. Az mégis vicces, hogy start-stop rendszert szereltek bele, de szinte soha nem bírt ki az akkumulátor egy lámpaváltást sem, mindig korán újraindította a motort a rendszer. Vélhetően mindezt a töltés folyamatosságáért tette, de még ekkor is az óracsoportban lévő kijelzőt vibráltatva jelezte a Space Star, hogy küzd az elektronokért.
A fenti ügyetlenségek ellenére van, amit nem lehet elvenni a kis Mitsubishitől. Méretéből adódóan lehetetlen helyeken tudtam vele parkolni az egy hét során, 9,2 méteres fordulóköre még a kategóriában is kiemelkedően szűk. Azt a hitvitát nem nyitnám meg, hogy valójában a legtöbb városban a futárokon kívül senkinek nem kéne autót tartania, de maradjunk annyiban, hogy a Space Star saját műfajának legnagyobb előnyeit nagyon jól hozza.
Nem várnék sokat egy pici és viszonylag magas építésű városi autótól, de megkockáztatom, hogy ennyire kellemetlenül vezethető új autóban nem ültem még. A kormányzással nem az a baj, hogy semmilyen visszajelzést nem ad, hiszen a legtöbb modern autó ilyen, de a középálláshoz közel, pont az apró, korrigáló mozdulatoknál semmi középre visszatérítő erő nincs, ráadásul olyan érzésünk lehet, mintha a kormány kicsit szorulna is.
Aztán ott van a futómű: normálisan közlekedve, ismert útvonalakon is legalább háromszor ütöttem fel valamelyik kereket, mert egyszerűen képtelen volt megbirkózni a hazai viszonyokkal. Kiszámíthatatlan, hogy melyek azok az útegyenetlenségek, amikbe csúnyán dörrenve, tehetetlenül esik bele az autó, kanyarokban pedig már a legkisebb kátyúnál is arrébb pattognak a kerekek.
Értem én, hogy városi autó ez, de már itt sejtettem, hogy az igazi kellemetlenségek csak az áthúzott településtábla után jönnek. Amint egy kicsit gyorsabban kell menni, a Space Star erőtlen, imbolygó, előzéskor a motort bömböltető istencsapássá válik. Ha nem kell előzni, és csak tempomattal haladunk az M0-son, akkor még vállalható a helyzet, hiszen a motor részterhelésen csendes, de az autó általános menetzaja ma már nagyon nem elfogadható, még ebben a kategóriában sem. Nem ellenzem a fokozatmentes, úgynevezett CVT-váltókat, sőt, egy ilyen városi autóban felesleges macera a kézi váltó, de a Space Star esetében elgondolkoznék rajta, hiszen a fokozatmentes automata működési sajátosságából adódó állandó motorüvöltetésért és a szörnyű gázreakcióért részben ez a szerkezet a felelős.
Noha szűk árkülönbségekről van szó, jelenleg tényleg a kis Space Star az egyik legolcsóbb típus a magyarországi újautó-kínálatban, ezért most mondhatnánk azt, hogy hibái ellenére „legalább olcsó”, de a Mitsubishi éppen tavasszal emelte négyszázezer forinttal az alapkivitel árát. Szűk négymillióért adják most, de annyival jobb konstrukciókat kapni még az ötmillió forint alatti ársávban is, hogy nehéz erős érveket találni a Space Star mellett, arról nem is beszélve, hogy a négymilliós, fapados kivitelben még rádió és távirányítós központi zár sincs, a klímát viszont szerencsére nem spórolták ki belőle.
Stílusban és árban a Kia Picanto/Hyundai i10 esik hozzá a legközelebb, amelyek gyengébbek és drágábbak (kb. 4,2 millió forint a belépő szint, légkondi nélkül) a Space Starnál, de újabb konstrukciók (2017–2019) és ez jól érezhető rajtuk. Tovább nyújtózkodva a Dacia Sandero nagyobb és teljesen új típus, de a 4,5 millió forintos alapkivitelbe szintén nem szerelnek klímát (felára egyébként 130 ezer forint), és a Dacia motorja is csak egy nagyon gyenge, 65 lóerős szívó benzines lesz. Ennyi pénzért már inkább egy Suzuki Swiftbe ülnék, mert az kellőképpen igényes kisautó, ügyes lágyhibrid rendszerrel támogatott 1,2-es benzinmotorral, ráadásul a többiekkel ellentétben nem trükköztek a klímával, sőt, még távolságtartó tempomat és Bluetooth is jutott az alapkivitelbe.
A négy méternél rövidebb miniautók kategóriáját sokan temetik, mert az egyre szigorúbb európai környezetvédelmi előírások gazdaságtalanná teszik a fejlesztésüket és gyártásukat, ezért a márkák sorra szüntetik meg őket, vagy váltják le valamilyen méretazonos elektromos modellel, amely persze kétszer annyiba kerül, mint a belső égésű motoros kivitelek. Tény, hogy az alapjaiban tízéves Mitsubishi Space Star őskövület a felhozatalban, ráadásul eredetileg teljesen más preferenciák alapján működő piacokra készült, így kétszeres hátrányból indul az európai versenyben. Azt viszont nem lehet elvitatni tőle, hogy hibái és tökéletlensége ellenére praktikus és mint minden új autó esetében, jelentős előnye, hogy évekig nem kell aggódni a megbízhatósága miatt, hiszen 5 év garancia jár hozzá 100 ezer kilométerre korlátozva.
