Snájdig svéd: Volvo XC40 D4 – Teszt + Videó!

Közzétéve:
2018-11-16, 10:53

A Volvo többször is közel volt az Év Autója-díj megszerzéséhez, 2018-ban a kompakt XC40-nel végre beteljesült az álom! Videón a svédek büszkesége.

A 2018-as Genfi Autószalon megnyitójaként az Alapjárat csapata is jelen volt az idei Év Autója díjátadón. A nagy összehasonlítást végül a Volvo kompakt újdonsága, az új XC40 nyerte, mely nemrég az első svédként érkezett az Alapjárat szerkesztőségébe. Lehet beszélni egyáltalán svéd márkáról?

A kínai Geely tulajdonolja, német tervezőkkel dolgoznak és Belgiumban készül a jármű, melyet 2016-ban a Concept 40.1 tanulmányautóval vetítettek elő. Majd jöttek a részletes felhasználói mérések, hogy hogyan szeretnék a vásárlók pakolni a különböző méretű holmijaikat az autóban, stb. Végül aztán egy igazán sokoldalú divatterepjáró érkezett meg az XC90 és az XC60 mellé, de bebizonyosodott, hogy sokkal több annál, minthogy a nagyok árnyékában kullogjon. Tekintsd meg a legújabb tesztvideót és kiderül, miért hivatott többre az XC40!

Volvo XC40 – a kalapács nem maradhatott el

Thomas Ingenlath főtervező – aki korábban a Volkswagen-csoporton belül dolgozott – egy kifejezett merész és divatos formát rajzolt, ami minden egyes részletével egy koherens járművet alkot. Valahogy minden szögből jó mutat a nagytesókról már eddig is ismert vonásokkal, a magasba emelt motorháztetővel, a Thor-kalapácsa LED-fényszókkal, az R-Design csomag nyújtotta fényes-fekete betétekkel, sötétített tetővel, ezeken felül kiemelném a felfelé ívelő övvonalat és a bal első sárvédőn elhelyezett aprócska svéd zászlót egyaránt.

Volvo XC40

A CMA kompakt moduláris padlólemez a jövőben lehetőséget ad a gyártónak, hogy erre építse konnektoros hibrid és teljesen elektromos kiviteleit a 40-es szériának. A szegmenshez mérten igazán hosszú, 270 centis tengelytávval rendelkezik a Volvo legkisebb szabadidő-autója, de mégis kissé tömzsinek érződik például az XC60-hoz képest. Mondjuk szerintem pont ettől lesz aranyos és szerethető akár a fiatalabb, akár a tehetősebb anyukák, nyugdíjasok körében. A kerekek 17 és 21 coll között kérhetők, személy szerint 18 fölé nem mennék, egyrészt félteném őket, másrészt meg teljesen feleslegesnek érzem egy kompakt SUV-on.

Volvo XC40

Volvo XC40 – gondos tervezés

Az XC40 utastere igazán üdítő élmény volt: végre egy prémium belső, ami nem német! Ízléses dekorelemek hangulatvilágítással fűszerezve, vaskos, remek fogású kormány és érezhetően gondos tervezés jellemzi. Továbbra is négy felnőttnek kényelmes, elöl az átlagosnál magasabb üléspozíció fogad a komfortos, kihúzható combtámasszal rendelkező ülésekben, van hely a lábnak, a fejnek. Számos hasznos tárolóval látták el a járművet a tervezők, van például több parkolójegytartó, italtartók, ülés alatti fiók, jól pakolható, tágas ajtózsebek, amik nem túl ízléses, de legalább tartós padlószőnyeg-szerű borítást kaptak, indukciós töltő, könyöklőben elhelyezett aprócska szemetes.

Volvo XC40

A csomagoknak 460 literes tér jut, jól variálható, számos rögzítési lehetőséget kínál, a hátsó fejtámlák egy gombnyomással az első üléssorból ledönthetők. Egy-két apró részleten érezni, hogy kiskategóriás SUV-ról van szó, de összhatásban abszolút hozza a prémium szintet, ehhez hozzájárul a 9 colos, középre integrált tablet, mely állítva helyezkedik el, a Sensus rendszer érintőkijelzője hatalmas és igazán felhasználóbarát, ha kiismeri az ember, pici negatívum lehet, hogy a klíma is innen vezérelhető. Az extralista szinte végtelen, kérhetsz fűthető ablaktörlőlapátot, kormányt, 250 000 Ft-os felárért Harman Kardon hifit vagy akár panorámatetőt.

Volvo XC40

Volvo XC40 – D4, a legerőseb dízel

A Volvo XC40 esetében a belépőmodellt a T3-as jelzésű, 156 lóerős, 1.5 literes háromhengeres turbómotor jelenti, innentől felfelé 2.0 literes, turbós négyhengereseket találsz. Van a 190 lóerős T4 és a számomra legjobban csengő, 247 lóerős T5. Dízel fronton a 150 lóerős D3-mal indul, a tesztautóban pedig az erősebb, 190 lóerős D4-es foglalt helyet összkerékhajtással, automata váltóval.

Volvo XC40

A hidegen zajosabb, melegen kulturált dízelmotor 400 Nm-es maximális nyomatékát egy 8 fokozatú bolygóműves, Aisin-féle automata juttatja el mind a négy kerékhez, manuális váltó csak a T3 és D3 modellekhez kérhető. A 8 másodperces 0-100-as spint több mint elegendő, végsebessége 210 km/h-ra tehető. Összességében nagyon kényelmessé teszi a mindennapokat a nyomatékos egység, a váltókar működését picit szokni kell, hiszen az irányváltásoknál mindig kettőt kell pöckölni rajta előre és hátra is. A gyári vegyes fogyasztás 7,2 litert jelez, ami teljesen reális városon kívül. Városban azonban a közel 1,7 tonnás súly, az összkerékhajtás és az automata nehezebb lábbal simán a 10 literes fogyasztás felé orientálódik, úgyhogy csak csínján a talpakkal!

Volvo XC40

Volvo XC40 – kategóriaelső vezetéstámogatásban

Az XC40 alapváltozatán kívül kérhető Momentum, Inscription, R-Design felszereltségi szinteken, a tesztautó az utóbbival volt felvértezve, ez lényegében a menőbb megjelenésen kívül menetdinamikailag a feszesebb futómű terén járul hozzá a sportosabb érzéshez – érdekesség, hogy az alapból 21 centis hasmagasság ez esetben nem változik. Terepjárásra továbbra sem ajánlott az AWD-hajtás, de igyekszik hozzájárulni a stabil, magabiztos úttartáshoz tapadásszegény felületeken.

Volvo XC40

Ami talán a legnagyobb ütőkártyája lehet az XC40-nek sokak szemében, az az, hogy a legolcsóbb változatok esetében is van gyalogos- és állatfelismerős vészfékező, a kategóriában elsőnek számító aktív kormányozásra képes sávtartó rendszer, mely a Pilot Assist nevet viseli. Soroljam még? Van elékanyarodás-gátló, hátsó keresztirányú forgalomfigyelő és hátsó baleset-asszisztens öv alá csúszás gátlóval, sőt az ostorcsapás sérülések elkerülésére is figyel.

Volvo XC40

Volvo XC40 ár és összegezve

A Volvo XC40 nagytestvéreihez hűen egy igazán vonzó, de könnyen drágává váló divatcikk, mely képes felvenni a harcot a német prémiummárkák kompakt szabadidő-autóival. Aprólékosan, igényesen átgondolt és okosan kidolgozott utastér jellemzi, ami a praktikum és helykínálat terén is kielégítő, sőt részleges önvezetésben és biztonság terén is az élen jár. A háromhengeres belépő modell 8,5 millió forinttól hozható ki a szalonból manuális váltóval, a T5 12,5 milliótól indul, a tesztautó azonban már a csillagos eget súrolja 17 millió forintos árával. A modell sikerességére még rátesz egy lapáttal, hogy havi átalányért próbálják meg értékesíteni például az észak-amerikai piacon biztosítással, szervizzel, csereautóval. Gyakorlatilag sorban állnak érte, ahogyan Európában is, komoly kihívást okozva a gyártásért felelős üzemeknek.

Volvo XC40 2.0 D4 AWD Automatic

  • Lökettérfogat: 1969 cm3
  • Hengerek/szelepek: 4/16
  • Max. teljesítmény: 190 LE/4000
  • Max. forgatónyomaték: 400 Nm / 1750-2500
  • Hossz./szél./mag.: 4425/1863/1652 mm
  • Tengelytáv: 2702 mm
  • Saját tömeg: 1728 kg
  • Vegyes fogyasztás: 5,1 l /100 km
  • Tesztfogyasztás: 8,5 l /100 km
  • Végsebesség: 210 km/h
  • 0-100: 7,9 s

Fotók: Háfra Zsolt

Kapcsolódó írások

Ez a sikk: Hyundai Kona 1.0 T-GDI – Teszt + Videó!
2018. szeptember 15.
A Hyundai Kona üde színfoltja a kompakt SUV szegmensnek: az tény, hogy megjelenése viszi a prímet, a belső már kevésbé látványos, azonban az 1.0 literes turbómotor ideális választás lehet a többnyire városban közlekedők számára
Örökös, mint a Volvo XC60 -TESZT
2017. július 13.
Az első generációs XC60 bizony hódított a maga idejében, ám a legjobban fogyó Volvo a mai napig helyt áll az egyre népesebb SUV szegmensben is
 S500 Coupé
2018. október 26.
Két éve már, hogy az Alapjárat létrejött, azóta már több mint 100 videó került fel YouTube csatornánkra. Ezek közül válogattam ki Neked a személyes kedvenceimet!
2018. november 30.
A BMW M-sportrészlege az E92 M3-mal búcsúztatta a szívó V8-as motort. A 2013-ig gyártott negyedik szériából nehezen, de lehet még találni megkímélt példányokat, viszont készülj fel, hogy ez az autó nem elégszik meg azzal, ha csak tankolod, hiszen sokkal több törődést igényel, ami a videóból is kiderül!